Házasság kényszerből

Vérző sebek

Egy ruháért kutattam a szekrényben ami megfelelő lehet a vacsorára Jonathannal. Nem nagyon akarta bevenni a gyomrom ezt az egészet, de elfogadtam. Már mindennel kész voltam. Mindjárt hat óra és én még nem öltöztem fel. "Kell egy gönc."
   Addig-addig fűtettem míg találtam egy sötétkéket. Nem volt kirívó. Eltakart ott ahol kell, viszont kiemelte azt amit kell. A cipzárral bajlódtam. "Utálom a kis rohadékokat."
-Alex.-kiabáltam. Pár másodperc múlva meg is jelent. Leesett állal torpant meg az ajtóban. Ez a nézés minden nő álma. Gonosz módra nem hagytam neki, hogy tovább legeltesse szemeit rajtam.-Segítesz?-kérdeztem gyenge hangon. Lassan lépett hozzám. Hátat fordítottam neki és ő előre tűrte hosszú hajam, nehogy becsípje.
-Emily.-szólt halkan. A tükörből ránéztem.-Ha bármi baj van. Kérlek azonnal hívj fel.-bólintottam, de ajkaim megremegtek. Sírás kerülgetett. Féltem Jonathantől. Nem a legkedvesebb férfi volt. Kicsit emlékeztetett az exemre. Alex gyengéden maga felé fordított. Gyenge csókokkal jutalmazott a fejem búbján. Hirtelen a telefon csörrent meg, amin a portáról szoktak hívni. Szétrebbentünk. Alex sietett oda és felvette. Követtem őt a táskámmal a kezemben. Rám emelte tekintetét és bólintott. Kezem arcára helyeztem. Félelem volt szemében. Közelebb léptem és megpusziltam arcán.
   A liftben ide-oda topogtam. Zöttyenéssel állt meg. Kecses léptekkel szálltam ki belőle és haladtam Jonathan felé. Ma is-mint minden nap-öltönyt viselt. Talán több ezer dollárba is került. Háttal állt nekem. Kezeit zsebeiben helyezte, csak magassarkúm kopogására fordilt meg. Pillantása lágy volt. Elmosolyodott akár csak Alex szokott mikor meglát. "Mégis lenne benne valami gyengédség?" Odaértem hozzá.
-Szia.-motyogtam zavaromban és lehajtottam fejem. Hajam fülem mögé tűrtem.
-Mehetünk?-kérdezte lágyan. Mellé léptem. Kezét gyengéden hátamra helyezte. Nem volt tolakodó inkább udvarias. Az autója a ház előtt állt. Gyönyörű fehér cadilaccel (kedilekkel) jött. Kinyitotta nekem az ajtó és segített beszállni. Gyors léptekkel másik oldalra sietett. A motor felbúgott és elindultunk.
   Ruhám alját gyűrögettem. Zavarban voltam és ránézni sem mertem. Ő is fészkalódott az ülésben. Megköszörülte torkát.
-Lazíts!-szólított fel kedvesen.
-Te sem vagy éppen nyugodt.-mondtam. Apró mosolyt mutatott.
-Csak te okozod.-teljes megdöbbenés. Nem gondolnám, hogy belőle is azt váltanám ki mint Alexből. Vagy csak megjátszotta.
   Az út további része csendben ment és próbáltam uralkodni magamon, hogy ne ugorjak ki a kocsiból. Egy étteremhez hozott. Hasonlóan drága mint amibe először Mr. Esposito  "rendelt". "Megint élvezni fogom." Sóhajtottam. "Miért hiszik azt a pasik, hogy pár drága dologgal lekenyerezhetnek egy nőt."
    Kiszálltam és megvártam Jonathant. Az ajtót kinyitotta előttem és betessékelt. Egyenesen a foglaláshoz ment. Egy pincér felvette az italrendelésünk.
-Szótlan vagy.-jegyezte meg. Nem tudtam mit mondani erre. Ő sem volt éppen beszédes.-Emily kérlek szólj hozzám.-még mindig semmi.-Jól van. Mi lenne ha eltekintenénk az üzlettől, attól, hogy én kivagyok és, hogy te kivagy. Csak beszélgessünk akár az idegenek.-fontolóra vettem szavait.
-Rendben.-suttogtam. Talán nem is hallotta, de mit is számít az. Felindulásból és mivel igaza is volt én kezdtem.-Mióta élsz a városban?
-Itt születtem, csak sokáig másik városban éltem.-felelte.-Denverben tanultam és ottmaradtam apám kérésére. Egy éve költöztem vissza mert ő meghalt.-mesélte.
-Sajnálom.-értettem apjára. Elfordította fejét.
-Nem volt a legjobb kapcsolatom vele, nem úgy mint neked tiéddel.-az állam a földet súrolta.
-Tessék?-hangom felháborodott volt. Nem tudott válaszolni mert kihozta a pincér az ételt. Gyors témaváltásba kezdett.
-És te...barátok, esetleg iskola..-elég gyérre sikerült kérdése. Ránéztem tányéromból.
-Van három barátnőm. Kettőjük tesók. Az egyetemen ismerkedtünk meg ahol mindannyian közösségszervezést tanultunk. A héten kapjuk meg a diplomát. Legalábbis én mert múlt héten nem tudtam átvenni.-meséltem el neki nagy vonalakban. Cserébe egy elismerő hümmögést kaptam.
   Az étel hamar elfogyott. Jonathan kért még desszertet is nekünk. Csevejünk az idő teltével megszaporodott. Kételyem eloszlott. Lehet mégis akad benne valami. Nevettem. Fura mód.
-Először hallak nevetni.-mondta mosolyogva.
-Az utóbbi időben nem sok örömök akadt.-feleltem szomorkásan.
-Alexre gondolsz?
-Nem.-fejem ráztam.-Semmi panaszom nem lehet rá. Mr. Esposito rémít meg.-elgondolkozott.
-Bár éltem volna apád kérelmével.-összehúztam szemöldököm.
-Miről beszélsz?-aggodalom és kétely lett úrrá rajtam.
-Apád előbb engem keresett meg kérelmével.-gonosz vigyor jelent meg arcán. Közelebb húzódott hozzám.-El kell volna fogadnom ajánlatát.-értetlen arcom látva folytatta.-Felajánlott téged a pénzért cserébe.-nem hittem a fülemnek. "Ez igaz lenne?"
-Apám nem tett volna ilyent.-dadogtam.
-Oh, kedvesem apád bármit megtett volna. Könyörgött nekem akár egy nyüszítő kutya az életéért. De belátom hibáztam. Jól elszórakoztam volna veled.-szavai lyukat égettek belém. A szívem összeszorult. A tekintete megváltozott.-Tudtam, hogy igent mondanál a vacsorára. Túlságosan kíváncsi vagy. Már látom mit szeret benned annyira Alex.-hanga csöpögött a gúnytól. Szemeimbe könnyek gyűltek.
-Maga egy szörnyeteg.-felálltam és kezem hangosan csattant arcán. Fogtam táskám és a kérdő tekintetekkel mit sem törődve, kirohantam az étteremből.
   Könnyektől áztatott arcom törölgettem mikor nem sokkal miután kiléptem az étteremből beleütköztem valakibe. Felnéztem rá és az ütő megállt bennem. A volt barátom volt Tom. Nem éppen a legjobb állapotomba voltam. Kikerekedett szemekkel nézett rám majd ördögien elvigyorodott.
-Emily.-szólított nevemen és végigmért.-Lám most sem vagy jobb állapotban.-mondta gúnyosan. Dühös voltam és legszívesebben neki is bemostam volna.
-Rohadj meg!-hangoskodtam. Elindultam volna de, megragadta karom.
-Ugyan kicsim, volt jó is.-erősen tartott.
-Amíg nem kezdtél el bántani.-sziszegtem.
-Megérdemelted.-egyre erősebben szorított. Megpróbáltam szabadulni, de nem értem el vele semmit.
-Kérlek engedj el.-féltem, hogy újra megtörténik ugyan az mint a múltban. Hirtelen felkapta kezem és a gyűrűmre pillantott.
-Nocsak. Volt egy bolond aki elvett.-undortól csöpögött. Szemei vérben forogtak. Tudtam, hogy itt nagy baj lesz. Elkezdett húzni maga mellett.-Van még mit megbeszélnünk.
-Tom kérlek ne.-kérleltem újra, de most már kiabáltam. Könnyeim nem álltak meg. Csak folytak akár a patak.
   Az étterem ajtaja kivágódott. Jonathan rohant ki rajta. Kapkodva a fejét.
-Emily.-kiabálta. Erre felkaptam fejem. A remény megcsillant.
-Jonathan.-próbáltam felé kapálózni, de Tom sokkal erősebb volt. Megütöttem vállán táskámmal. Cserébe keze arcomon csattant. Ezt meglátva Jonathan megiramodott felénk. Teste megfeszült.
-Enged el a lányt.-szólította fel Tomot. Aki mit sem törődve vele tovább ráncigált.-Nem mondom még egyszer.-hangja ellenkezést nem tűrő volt. Tom megtorpant és visszafordult. Jonathan arcom fürkészte. A pofontól egy apró seb keletkezett. Vér serkent belőle.
-Ki vagy te?-közel hajol fülemhez, de Jonathan is hallotta szavait.-Ő lenne a férjed?-nem feleltem.-Szerencsésen kifogtál egy gazdag bolondot. Vagy csak örömlány vagy számára?
-Elég volt.-mondta Jonathan és megindult Tom felé. Ökle arcába csapódott. A feszítő erő karomon elmúlt. Fellélegeztem. Sajnos csak kis időre mert Tom felpattant újra megragadott, csak most ellökött. Meg akarta ütni Johnathant. Felsikoltottam. Elvétette az ütést és egy újabb jobbost kapott. Elterült. Nem bírt felállni. Csak néztem vonagló testét melyen a fájdalom milliónyi jelei suhantak végig. Jonathan mellém lépett és felkapott a földről. Arcom kezei közé fogta.
-Jól vagy?-fúrta szemeit enyéimbe. Sötét tekintete volt ami szinte magával ragadt.-Emily...jól vagy?
-Igen...-végignéztem magamon. A térdem lehorzsolódott és vérzett akárcsak arcom.-Azt hiszem.-kétségbe estem. A levegőt kapkodni kezdtem. Tomra néztem aki még mindig ugyan ott feküdt. A sírás megállíthatatlanul rázott.
-Hé...hé..!-rázott meg gyengéden.-Rám néz!
-Kérlek segíts.-nyögtem. Sose gondoltam volna, hogy valaha is tőle fogok segítséget kérni. Nyugodt idegállapotban biztos nem.
-Gyere.-megfogta kezem és a kocsijába ültetett.
   Magához hozott. A konyhába vezetett. Keresgélni kezdett egy szekrénybe majd levett egy fehér dobozt.
-Ülj fel a pultra.-utasított, de nem követelőzően. Kinyitotta a dobozt amibe kötszerek, krémek és apró tűk voltak. Elsősegély doboz volt. Kirázott tőle a hideg. Lefertőtlenítette a szerzett sebeket. A térdeimen lévőkkel kezdet. Felszisszentem a csípő érzéstől.-Ne haragudj.-dörmögte.-Bekössem?-kérdezte. Nemlegesen ráztam fejem.
   Áttért arcomra. Gyengéden állam alá nyúlt. Az erős szagú vattapamacsot gyengéden érintette bőrömhöz. Megrándultam. Bocsánatkérően nézett szemembe. Összeakadt tekintetünk. Elvesztünk egymás íriszében. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem.
-Miért voltál olyan durva velem ha gyengéd is tudsz lenni?-kérdeztem.
-Mert én nem vagyok jó Emily.-felelte.
-Akkor miért segítesz?
-Mert kedvellek. Talán kissé túlzottan is, és nem akartam, hogy bajod essen.-adott egyszerű választ.-Ki volt az a férfi?-lehunytam szemeim és egy könnycsepp gördült le amit ő készségesen letörölt.
-A volt barátom.-mondtam remegő ajkakkal. Ráncolta homlokát.
-Rendesen belenyúltál. Mégis miért bántott? Ilyen volt veled mindig?
-Nem...az elején még nem. Először is csak lelkileg, szavakkal bántott. Csak később került sor a fizikai bántalmazásra.-meséltem el neki.
-Megölöm.-mormogta. Akaratlanul is beharaptam alsó ajkam. Cselekedetemre végighúzta ujját számon. Olyan érzéseket váltott ki mintha Alex tette volna.
-Jonathan.-suttogtam még mindig csukott szemekkel. A kis vészjelző hangosan csipogott a fejemben, de nem bírtam ellenállni. Hiányzott már valaki érintése. Erőt kellett vennem magamon. Kinyitottam szemem és egy elbűvölt férfit láttam. Teljesen megbabonáztam.