Házasság kényszerből

Jonathan naplója

Emily. Szinte csak suttogva merem kiejteni a nevét. A lány aki  elcsavarta a fejem. Teljesen igaza van Mrs. Morrisnak. Nem jó ha a közelembe van, de az sem ha nem láthatom. Igyekszem tiszteletben tartani, hogy házas, hogy szereti Alexet, de egyre nehezebben megy. Akárhányszor meglátom olyan mint az első alkalomkor.
   Kék szemeivel mindig úgy vizslat, szinte belém lát. Felpezsdít belülről. Olykor nehezebben kapok levegőt és a torkom is kiszárad.
   Fél. Látom rajta. Ez nem neki való, de mégis próbálkozik. Igyekszik megtenni azt amit amúgy nem lenne szabad neki. Alexnek több esze is lehetett volna. Én biztos elzárnám egy szobába ahol semmi baja nem eshet. Igaz az a HA már régen elveszett. Most sem értem miért mondtam nemet az apjának.
   Aznap mikor eljött hozzám Mr Stone és én elzavartam, azonnal utána néztem ki is a lánya. Pár, közösségi oldalra feltöltött kép nem mond sokat egy emberről, de ő más volt. Tiszta, egyszerű és természetes. Akkor eldöntöttem, hogy visszahívom az apját; " Meggondoltam magam!". De nem így lett. Órákig csak Emily képeit nézegettem és lecsúsztam róla.
   Megtudtam, hogy az a nyavalyás Mr Esposito megegyezett Mr Stonnal.  Először nem is értettem mit akar egy ilyen fiatal lánytól. Egy ágyast? De hisz annyira szereti a nejét. Mégis minek neki Emily?... Aztán leesett. Alex a fia nem sokkal idősebb a lánynál, persze hiszen egyidős velem.
   Dühös lettem. Hogy miért? Már magam sem tudom. Azt viszont igen, hogy nekem akkor mindenáron kellett a lány. Bármit megtettem volna érte.
   A gonosz és szörnyű gyilkos Mr Smith eszét elvette egy nő. Egy nő aki megváltoztatott bennem valamit. Nem volt kedvem gyilkolni, vesztegetni, zsarolni, csak is miatta. Teljesen kifordultam magamból. Nem engedtem még az embereimnek sem, hogy bárkit is bántsanak. Azt hitték gyengekezűvé váltam, pedig erről szó sem volt. Csak szerelmes lettem. Nehéz belegondolni milyen lennék most ha akkor másképpen alakul minden.
   Üzletelésbe kezdtem Mr Espositoval, talán úgy láthatom Emilyt. Nem kellett sok. Beinvitáltam őt és Alexet a házamba. Akkor is pont olyan volt mint most. Rettegett, csak akkor tőlem. Most...a haláltól.
   Változtattam a taktikámon. Megpróbáltam újra a hideg és gonosz Jonathan lenni. Úgy tűnt mintha ez vonzaná, de nem volt elég ahhoz, hogy megszerezzem. Aztán akkorát csattant a keze az arcomon mint még soha senkié. Rádöbbentem, hogy idióta voltam, ő nem ezt érdemli. Miért is csináltam? Féltem. Még sose volt dolgom olyan lánnyal mint ő. Ahelyett, hogy magamhoz édesgettek volna, inkább ellöktem magamtól. Tudatalattim nem akarta, hogy egy ilyen lányhoz közöm legyen... Nem érdemlem meg
  

   Elvittem lőni, Alex kérésére. Én nem díjaztam túlzottam az ötletét, de volt benne igazság. Remélem sose kell majd használnia.
Egyre jobban halad az edzésben is. Eleinte lassúak voltak a reflexei hozzám képest, de ez a pár nap alatt sokat javult. Egész sokszor kerekedik felém a figyelmetlenségemnek köszönhetően. Azt figyelem, nehogy megüssem a kelleténél jobban, és persze a szanaszét hulló haját, melyet csak nagy nehézségek árán tud kisöpörni szeméből.
Tegnap jött egy hívás Alextől. Nem voltak jó hírei. Mr Dechart nagy hal és mi rendesen belenyúltunk a bilibe. Ott kell maradnia még pár napig, talán hetekig az öregapjánál Olaszországban.
Emily természetesen teljesen kiborult. Nem hisztizett, de szemmel láthatólag nem viselte jól, hogy a szerelme nem jön haza. "Vajon értem is így aggódna?"
Persze mindez érthető. Már kétszer akarták megölni, pontosabban a volt szerelme. Ideje sem volt feldolgozni. Akkor ott az étterem előtt le kellett volna lőnöm azt a barmot. Megérdemelte volna pusztán azért mert kezet emelt a nőre aki elrabolta a szívem. Nem. Inkább megint a szívemre hallgattam és mi lett belőle..? Egyszer szivaroztam a nagykutyákkal, a következő pillanatban Emily rohan be a szobába, teljes sokkban, és Thomas mögötte kést fog a torkához. Akkor is csak azért nem fejbe lőttem, hogy ne lássa a hulláját.
Ki kell találnom valamit. Valamit ami megkönnyíti neki ezen események feldolgozását. Ha nem egy golyó akkor egy roham viszi el.

Szerda reggel. Hét ágra süt a nap és észveszejtően hangosan szól valahonnan a zene. Kikászálódom az ágyból, majd a szobából kirontva, mint egy felbőszült bika, rohanok lefelé a lépcsőn. A ricsaj egyre hangosabb és a konyhából jön.
-Esküszöm Mrs Morris...-mormolom az orrom alatt. Befordulok az ajtón, de azzal a lendülettel vissza is húzom magam a fal mögé.
Emily tevékenykedett a konyhában. Az illatokból ítélve palacsintát süt. A zene...nem is tudom mi. Hallottam már, biztos valami sláger. Nem vagyok tájékozott ebben.
Óvatosan kidugom a fejem a fal mögül és tátott szájjal nézem a produkciót. Előrébb lépek és karba tett kézzel folytam a tevékenységet. Emilyn egy rövid short volt és egy hosszabb póló. Haja hátát verdeste ahogy csípőjét ritmusosan mozgatja a zene ütemére. Kecses combjai minden férfi álma. Ahogy ő mozog az én gatyám is úgy mozdul meg. "Le kell csillapodnom."
Még pár másodpercig tart csak a műsor mert a zenének vége. Bánatomra. Mielőtt elindulna a következő szám hangosan elnevetem magam. Emily riadtan pördül meg és kipirult arccal tekint rám.
Csak nagy nehézségek árán tudom abbahagyni kacajom. Nem mindennapi látvány egy csinos nő a konyhában aki táncikálva süti a reggelit. Arca olyan vörös mint a ráké és inkább visszafordul a sülő ételhez miután lehalkította a zenét.
-Ne haragudj.-törölgettem szemeim.-Erre nem számítottam.-folytattam kicsit már nyugodtabban.-Azt tudtam, hogy tudsz táncolni, de ez meglepett.-leültem a pulthoz mire egy tányéron gőzölgő palacsintát tett elém. Mielőtt újra elfordult volna tőlem, megragadtam kezét.-Kérhetném ezt minden reggel?-incselkedtem vele hatalmas vigyorral. Cserébe vágott egy grimaszt és kiszakította magát.-Most mi van? Csak viccelek!-válaszul megrántotta a vállat.-Már nem is szólsz hozzám?-nem jött válasz mire felálltam és mellé léptem. Megfogtam újra kezeit és mellkasomra helyeztem és ott is tartottam őket.-Emily ne csináld már... szólj hozzám!-kérleltem.-Szomjazom a hangodra!-végre rám emelte gyönyörű szemeit. Halványan elmosolyodtam, ahogy azokat a bús bociszemeket néztem. Pirosságukból ítélve biztos pityergett az éjjel.-Szia.-köszöntem neki és végre egy mosoly csücsült ajkai szélébe.-Minden rendben?-kérdeztem.
Már nyitotta volna a száját, de a csengő megszólalt. Elengedtük egymást. A varázs elmúlt. Ő tovább tevékenykedett és pedig az ajtóhoz indultam.
-Legjobbkor...-dörmögtem.
Az ajtóban ez egyik emberem állt. Egy borítékot tartott a kezében amit egy uram megszólítás után át is adott. A fehér ajtót lábammal tettem be. Nem volt lezárva a levél ezért csak úgy kikaptam belőle tartalmát. Azonnal olvasni kezdtem sorait mikor a telefonom csörögni kezdett.
-Alex...-forgattam meg szemeim és a készülékért mentem vissza a konyhába. Felvettem azt és beleszóltam.
-Gyorsan!-mondtam, hiszen tudtam, hogy ki az.
-Megkaptátok ti is a levelet?-kérdezte Alex.
-Igen.-válaszoltam tömören.
-Vidd el a partira Emilyt! Ott lesz az öreg is.
-És veled mi lesz?
-Nem mehetek haza. Dolgom van.
-Értem...
-Jonathan, Emily jól van?-ekkor a kíváncsi tekintettel néző lányra néztem. Egy szót sem szólt.
-Alakul.-válaszul egy sóhaj és hosszú szünet jött Alextől.
-Vigyázz rá!-mondta és bontotta a vonalat. Nem értettem a helyzetet. Talán csak nem akar fájdalmat okozni magának, még nagyobbat.
-Jól van?-szólt halkan Emily. Felkaptam a fejem. Végre hallom a hangját. Elmosolyodtam.
-Igen.-bólogattam. Mélyen beszívta a levegőt majd hangosan kifújta.
-Mi az a levél?-kérdezte. Lenéztem a kezemben lévő meghívóra és kissé ördögien elvigyorodtam.
-Bulizni megyünk!