Házasság kényszerből

A remény szendvicsei

Szörnyen lusta vagyok bármit is csinálni. Miután Alex visszajött nekem fel kellett mondanom a munkahelyemen, mert szerinte nem helyes ha egy nő dolgozik. Had ne kommentáljam. Azóta a nappali kanapéján tengetem napjaim. Főleg, hogy már szórakozni sincs kedvem nehogy összefussak Jonathannal. Egy rohadt bunkó. Remélem megforr a levében.
A mi kis "találkánk" másfél hete történt. Nem szóltam egy szót sem róla Alexnek, jobb ha nem tudja. Csak annyit tud, hogy feldúlt voltam.
Még főzni sincs kedvem, ezért mint napok óta inkább megrendeltem az ételt. Alex ezt egy halk morgással díjazta, mondván, hogy ők nem főznek olyan finoman mint én. Lássuk be ez aranyos volt tőle.
Apropó Alex. Minden nap, továbbra is, a dolgozó szobába zárkózik és " tárgyalgat". Van, hogy jön hozzá valaki. Ilyenkor én elvonulok a szobánkba. Ez az ő kérése volt. Nem szeretné ha bárki is meglepetést okozna. És én? Szem forgatva, csendben tűröm, hogy bezárjon. "Inkább mint a veszekedés..." Ha ő ettől nyugodtabb, tőlem legyen. Bár, annak kifejezetten örülök, hogy nem kell a kedves ügyfelek képét látnom. Azt hiszem kezdem elfogadni ezt az egészet.
Alexnek át kell venni az apja helyét. Sajnos nincs testvére, legalábbis nem tudok róla, így ez a feladat rá hárul. Mi sem tesz boldogabbá mint a tudat, hogy egyszer a közös gyermekeinkre ez vár. Szarkazmus....
Mindenesetre ma egész halk. Nem hallom, hogy olaszul kiabálni, ami kissé megnyugtat. Sokszor érzem rajta esténként, miközben velem van, hogy feszült. Úgy érzem kicsit eltávolodtunk egymástól, de nem pánikolok. Nincs olyan, amit ne tudnánk megoldani és nincs akkora baj, csak leköti a munka. "Lehet ki kellene találnom valami programot estére. Hátul a kertben van egy pavilon tele virágokkal".
Nem is gondolkoztam sokáig. Felrohantam az emeletre és előkerestem a fényfűzéreket, majd a gondnokért szaladtam. Alig bírtam a szanaszét lógó fűzérekkel.
A gondnok egy ötvenes éveiben járó igazi úriember. Mindig széles mosollyal fogad és ez most sem volt másképp.
-Mr Silverman!-lihegtem akár egy kutya.
-Miben segíthetek kedves?-kérdezte a már őszülő pasas. Kora ellenére jól tartja magát. Ez jelenti azt is, hogy ránc alig tarkítja arcát. Szinte csak a haja amely veszett színéből.
-Szeretnék egy meglepetést Alexnek és a segítségét szeretném kérni.-toltam elé a fűzéreket. Mr Silverman kérdő tekintetét látva folytattam.-Szeretném ha ezt valahogy felhelyezné a pavilonra.
-Ki szeretné világítani?
-Igen. Pontosan.-feleltem mosolyogva.
-És még miben állhatok szolgálatára?-kérdezte kíváncsian.
-A többit már megoldom. Köszönöm Mr Silverman.-mondtam és meg sem várva válaszát visszaszaladtam a házba. "Kell egy asztal meg két szék." Morfondíroztam. "A kinti bútor tökéletes lesz. Esetleg még gyertya." Az említett tárgyat lekaptam a kávézó asztalról a nappaliban. "Csak nem tűnik fel neki." Rántottam meg a vállam. Az étel hamarosan megérkezik, de azt elteszem majd estére. "Alex ki fog nyírni." Temettem kezembe arcom. Hangosan kifújtam a levegőt és nekiálltam elkészíteni pár szendvicset, hogy addig is ne éhezzen. Talán ha a kedvencét rakom össze engedékenyebb lesz.
A kenyérszeletet megkentem vajjal amire egy szelet sonkát helyeztem. Erre egy falatnyi reszelt sajtot, uborkát és paradicsomot. A legvégén pedig a pötty majonézzel díszítettem. Nem tudom miért imádja ezt annyira. Talán mert más étele mindig finomabb.
A tálcával egyenesen a szobájához mentem. Az ajtó előtt megálltam, hogy tárgyal-e éppen. "Tiszta." Halkan bekopogtam.
-Igen?-szólt mély fáradt hanggal. Lassan lenyomtam a kilincset, mert ugyebár a szendvicseket nem akartam leejteni és beléptem hozzá. Arcán egy halvány mosoly jelent meg.
-Szia.-köszöntem neki.
-Örülök, hogy látlak.-hangjától kellemes melegség futott végig rajtam.
-Hoztam neked enni. Már biztosan éhes vagy.-mondtam majd elé helyeztem a tálcát. Alex összehúzott szemöldökkel először az ételre majd rám nézett.
-Nem úgy volt, hogy rendelsz valamit?-kérdezte.
-De igen úgy volt.-egy tincset fülem mögé tűrtem és leültem a vele szembeni fotelba. Kék szemei kíváncsian figyeltek.
-Akkor mi változott?
-Szeretnék este veled vacsorázni. Készülök egy meglepetéssel neked. Nekünk.-az utolsó szót már csak nagyon halkan ejtem ki. Alex tekintete először komoly lesz majd ezt felváltja a meglepettség. Mutató ujját felém tartva elmosolyodik.
-Te most randira hívsz engem?-kérdezi incselkedve. Arcom azonnal szégyenlősen eltakartam és ujjaim közül lesek ki. Alex feláll és a mellettem lévő fotelba helyezkedik el. Lehámozza kezeim arcomról és szembefordított magával.-Kicsim.-mondja elkomorodva.-Sokat kell dolgoznom és...
-Kérlek.- nyögőm felé. Nem akartam ezt hallani tőle. Mellkasom nyomni kezdett és beharaptam alsó ajkam. Esküszöm a sírás kerülgetett.-Ez csak egy vacsora.-mondta elcsukló hangon.
-Tudom kicsim.-kezét arcomra vezette.
-Úgy hiányzol...-szemeim elkezdtek vizenyősé válni. Alex összeszorította állkapcsát és kitárta karjait.
-Gyere ide.-kérésére óriási kezei közé bújtam, akár egy kisgyerek. Fejem mellhasára hajtottam és szorosan összehúztam magam. Illatát mélyen orromba szívtam és hagytam, hogy ringasson.
-Szeretlek.-suttogtam alig hallhatóan.
Alex fejem búbját puszilgatta, míg én szívverését hallgattam. Megnyugtatott. Teljesen belefeledkeztem. Úgy éreztem, most bárki és bármi jöhet, nem tudna elszakítani minket egymástól.
-Nem ígérek semmit.-kezdte mire felkaptam fejem és csillogó szemekkel meredtem rá.-De megpróbálom befejezni vacsoráig.-arcomon óriási vigyor jelent meg.
-Köszönöm. Köszönöm-öleltem meg amilyen szorosan csak tudtam. Alex nevetésben tört ki. Oly rég hallottam már. Szinte a hideg is kirázott, persze jó értelemben.
Hosszú percekig csak öleltem őt. El sem akartam engedni. Kezét szorosan derekam köré csavarta és lágyan hajamba túrt. Tudja, hogy imádom.
Lassan homlokát enyémhez nyomta és mély, dörmögős hangon szólt.
-Menj készülj el a meglepetéssel és ezt befejezem, veszek egy zuhanyt és lemegyek hozzád. Rendben?-heves bólogatásba kezdtem.-Jól van. Most menj kincsem.-nyomott lágy csókot számra. Kérésének, megint csak,eleget téve, lomha léptekkel az ajtó felé vettem az irányt. Mélyet sóhajtva lenyomtam a kilincset.
-Kicsim.-szólt Alex. Azonnal megfordultam. "Nem lehet, hogy meggondolta magát." Feszengtem, de akkor megláttam kezében egy szendvicset.-Ez isteni.-motyogta teli szájjal. Széles mosollyal visszaléptem hozzá, hogy egy csókot lopjak tőle majd magára hagytam.
Röpke egy óra alatt elkészültem. A világítás gyönyörű lett, hála Mr Silvermannak. Az asztalt gondosan megterítettem és az ételeket melegen tartva az asztalra helyeztem.
Egy fehér, ejtettvállú, kicsivel térd felé érő ruhát vettem fel egy fekete magassarkúval. Az ékszereket ma hanyagoltam, hiszen csak itthon leszünk. Idegesen tördeltem az ujjaim és egyik lábamról a másikra álltam. Mindjárt hat lesz két perc múlva, de Alex még sehol. Nem is értem miért reménykedtem. A munka fontosabb, hogy rendezze a maffia ügyeit. Nekem csak a második szerep jut.
Ilyen gondolatok között a nappali kanapéjának támaszkodtam mikor meghallottam a sietős lépteket a lépcső felöl. Azonnal felegyenesedtem lesimítottam a ruhám és mosolyogva vártam, hogy férjem betoppanjon. De nem ő volt. A házvezetőnő sietett ki a bejárti ajtón. Még csak észre sem vett. Összeszorítottam szemeim és hallgattam ahogy hatot üt az óra.
Mérges voltam. Dühös. Legszívesebben toporzékoltam volna. Olyannyira felidegesítettem magam, hogy hosszú léptekkel kirohantam a nappaliból. "Most majd megmondom neki." Gondoltam magamban, de a lépcső előtt megtorpantam.
Alex kecses léptekkel haladt lefelé a lépcső. A gombjával babrált. Szinte leesett állal figyeltem őt. Fekete öltönyt húzott magára fehér inggel. A ruha tökéltesen állt rajta. A szűkítésnek köszönhetően kiemelte izmos alkatát. Őt bámulva nagyot kellett nyelnem. A belső tüzem életre kelt. Ha nem nyugtatom le magam akkor a vacsoráig sem jutunk el.
Persze az sem segített, hogy Alex, lefelé jövet, egy sármos mosolyt villantott felém. "Istenem most segíts meg!" Tátott szájjal néztem végig a mutatványt.
Leérve férjem teste felém magasodott. Óriási szemekkel meredtem övéiben. Kezeim mellkasára helyeztem. Muszáj voltam megkapaszkodni valamibe. Alex pedig egy lovag volt és gyengéden megtartotta a derekam. Önelégült vigyorral az arcán csókot lehelt a fülem mögé.
-Hol is az a meglepetés?-duruzsolta.
-Kint, a kertben.-nyögtem ahogy elkezdte csókokkal behinteni nyakam.
-Megmutatod?-finoman fenekembe mart.
-A mellem vagy a meglepetést?-kérdeztem vissza nevetve. Alex felkacagott.
-Előbb amivel egész délután ügyködtél.-súgta ajkamra.
Megragadva kezét kivezettem a hátsó kerthez. Már távolról látható volt a fényekkel kivilágított pavilon. Alex megállt az ajtóban és maga felé fordított.
-Csodálatos vagy! Ugye tudod?-apró csókot nyomta arcára és tovább húztam a megterített asztalhoz.
-Tetszik?-álltam meg az asztal mellett középen. A háttérben halk zene szólt, amit még korábban kapcsoltam be.
-Gyönyörű.-mondta. Közelebb lépett hozzám és újra átfogta derekam. Szoros ölelésbe zárt. - Akárcsak te.
-Köszönöm.-kuncogtam ahogy borostás arca csiklandozta vállam.
-Nem! Én köszönöm.-hintette tele puszikkal bal vállam.
Jóízűen nevettünk Alexszel. Végre minden a régi volt. Legalábbis úgy éreztem. Éppen egy sztori közepén voltam mikor hirtelen átnyúlt az asztal felett és megfogta a kezem. A szó bennem rekedt a mozdulatától. Az arca komoly lett. Sehol sem volt az előbb még nevető férjem.
-Mi a baj?-suttogtam.
-Mindent el fogok mondani holnap.-mondta.
-Mire gondolsz?-nem értettem miről beszél. Mi mindent? Miről akar beszélni.
-A családi vállalkozásról.-felelte. Lehunytam szemeim és szorosabbra fűztem ujjaim Alexével.
-Miért?-csak ennyit bírtam kinyögni. Megköszörülte torkát.
-Mert jogod van tudni.-értetlen arccal figyeltem.-Sokat gondolkodtam és talán jobb lenne ha tudnál pár dologról. Ki kicsoda vagy mi miért történik. Jobb lesz így.
-Miért döntöttél így?
-Azt gondolom ha jobban bele látsz a dolgokba akkor könnyebben megérted és talán elfogadnod is egyszerűbb lesz.-csendben bólintottam. Nem tudom, hogy mit mondjak. Majd holnap lehet lesz véleményem.
A ruhát próbáltam lehámozni magamról. A tükörrel szemben álltam és igyekeztem valamit kieszelni, hogy sikerülhetne. Alex kapott egy fontos hívást a vacsora után ezért őt nem akarom ezzel zargatni.
-Most mit csináljak?-néztem Bondra. Miért volt olyan egyszerű felhúzni. Bond a földön fekve figyelte szenvedésem nagy szemeivel.
További sikertelen próbálkozásaim után, hangosan fújtatva a plafonra emeltem tekintetem, mikor két kéz szorosan vont magához.
-Kell segítség?-súgta fülembe. Testem azonnal reagált. Aprót bólintotta mire elengedett és lassan elkezdte lehúzni a cipzárt. Közben lágy csókokkal jutalmazott.
-Bond! Mars aludni!-szóltam a jószágnak. Jobb ha nem látja a következő jeleneteket. Még olyan "kicsi" hozzá.
-Most, hogy a gyerek már alszik...-mondta mire felnevettem. Alex lassan lehúzta róla a fehér ruhát, mely a földön kötött ki. Hasamnál közelebb rántott magához amitől megéreztem keménységét. Testem szinte lángolt. Vágyra rá. Nagyon is.
Csípőmnél szorosan megragadott és maga felé fordított. Ujjaimmal egyből ingje gombjait kezdtem kibontogatni. Az utolsó szemnél letoltam vállairól az anyagot és végig futtattam tekintetem felsőtestén. Még mindig elképesztő.
Nem is vacilláltam tovább. Nadrágjához nyúltam és amilyen gyorsan csak tudtam megszabadítottam tőle. Eközben ő sem tétlenkedett az utolsó fehérneműt is levette rólam majd ölébe kapott. Lábaimat dereka köré fontam és hagytam, hogy a párnák közé vessen.