Házasság kényszerből

Bumm

   Jonathannak szó szerint úgy kellett a kocsiba tennie. Az ágyamban akartam maradni. A fejemre húzni a takarót és minden létező alkalmat elkerülni, hogy Mrs. Morris savanyú képét nézzem. Akárhányszor egy légtérben vagyunk azt a pillanatot várom mikor esik nekem. Ez akkor sem volt másképp.
   Már magam sem tudom miért, de nem a legszebb szavakat motyogta rólam az orra alatt. Persze én nem hagytam szó nélkül és csúnyán összekaptunk. Jonathan a visítozásra  jött be. Szétválasztott minket én pedig inkább szobámba mentem. Még akkor sem nyitottam ki mikor Jonathan kopogtatott, hogy menjünk az edzőterembe. Fél órán át kérlelt, míg a pótkulccsal berontott és felkapott.
   Az utat duzzogva, csendben töltöttem. Igazán nem volt miért, de ez nem tartott vissza. Csak kapva néztem a férfira mellettem. Elfehéredő ujjakkal fogta a kormányt. Mereven az utat bámulta és még véletlenül sem nézett volna rám.
   Az edzőteremben a női öltözők felé tessékelt. Miután átöltöztem ő már ugyan ott várt, az ajtó előtt.
   Egy hatalmas terembe mentünk. Sokan voltak rajtunk kívül. Eddig nem edzettem másokkal. Legalábbis nem így.
   Gyorsan bemelegítettük minden izmunk és neki is láttunk. Teljesen máshogy küzdött mint Alex. Dinamikusabb volt ami nekem nem kedvezett. Sokszor kerültem padlóra. Olyankor Jonathan azonnal felhúzott és újra pozícióba helyezkedett.
    A végére teljesen kimerültem. Elterültem a padlón és szaporán nyeltem a levegőt.
-Feladod?-kérdezte meglepetten.
-Simán.-nyögtem ki nehezen.
-Pedig még nem végeztünk.- Hangosan nyöszörögni kezdtem.-Nyugi, ez más lesz.-nyújtotta kezét amit elfogadtam.
   Átvezetett a termen, majd egy folyóson. Csak egy ajtó volt a legvégén.
-Hova megyünk?-kérdeztem kíváncsian. Hirtelen megtorpant és felém fordult. Kezét vállamra helyezte és egyenesen szemembe nézett.
-Szeretném ha nem ijednél meg. Ez mind azért van, hogy téged védjünk.-kezdte, de félbeszakítottam.
-Miről beszélsz?-szökött feljebb a hangom. Összeszorította állkapcsát és csúnyán nézett rám amiért megzavartam.-Bocsi.
-Bízz bennem!-kérlelt. Csak aprót bólintottam beleegyezően.
   Az ajtón túl egy kantin volt. Fotelek, szófák és kávézó asztalok. Jonathan egy pulthoz vezetett. Amíg oda nem értünk fel sem tűnt-mivel a környezetet figyeltem-, hogy mi van az üveg mögött a pultban. Jonathan kezéhez kaptam és még a levegő is bennem rekedt. Különböző méretű, formájú lőfegyverek voltak kiállítva.
   Egy vörös hajú nő tipegett előre. Modell alkatával és kinézetével nem illett oda. Mézes-mázas mosolyt eresztett a mellettem álló férfinek és vékony hangon kezdett el ciripelni.
-Miben segíthetek?-kérdezte.
-Egy harminchetest kérnék.-dőlt kissé a pultnak Jonathan miközben egy kártyát csúsztatott a nőnek egy dögös mosollyal megspékelve. A nő persze azonnal cselekedett. Elvette a kártyát és pötyögni kezdett. Jonathan lepillantott rám ugyan azzal a vigyorral. Cserébe megforgattam szemeim és elnéztem a másik irányba.
-Mr. Smith kérnék egy aláírást.-mondta a nő és egy papírtömböt tolt oda.-Oda legyen szíves.-mutatott a pontozott vonalra. Jonathan a tollért nyúlt és firkálni kezdett. A nő mindezt nyál csorgatva figyelte. Nem bírtam tovább és megköszörültem a torkom. A cicababa rám nézett én pedig a kezem-amelyiken a jegygyűrűm volt-feltettem a pultra. Odakapta tekintetét és arca és árnyalattal fehérebb lett. Gúnyos mosollyal díjaztam. Még jó, hogy nem tudja kinek vagyok a felesége.
-Itt is van.-tett fel egy pisztolyt elénk és visszasietett az irodába. A kisördög pedig táncot járt bennem.
   A lőtéren plexikkel elválasztott fülkék voltak. Szerencsére itt nem volt senki. Az egyikhez léptem és felmértem a helyet. Nem messze egy emberi alakot ábrázoló ponyva lógott. Jól megfigyeltem. "Mi van ha ez majd egy élő ember lesz? Vajon meg fogom tudni tenni? Mások, hogy tudják olyan könnyen meghúzni a ravaszt?" Egyre frusztráltabb lettem. Azt sem vettem észre, hogy Jonathan mögém lépett és egy fülvédőt tett fejemre.
-Először megmutatom rendben?-kérdezte teljes nyugodtsággal. Bólintottam neki. Letette a fegyvert elém.-Ez a tár.-mutatott rá.-És ez a ravasz. Ezt kell meghúzni, hogy itt a csövön a golyó távozhasson. Ezzel kell kibiztosítani a fegyvert mielőtt tüzelnél.
-Rendben.-motyogtam zavaromban.
-Így kell tárat cserélni.-mutogatott tovább. A tár kicsúszott a helyéről majd vissza is dugta. Próbáltam nagyon odafigyelni. Még mozdulataira is figyeltem, hogy lenne a legoptimálisabb majd nekem is csinálni.
   Lassan fordult felém és mélyen nézett a szemembe. Láthatta rajtam, hogy félek ettől az egésztől  mert mélyet sóhajtott és felült a pultra ahol az előbb a fegyver volt. Azt maga mellé helyezte.
-Tudom, hogy nehéz.-kezdte lassan.-Belecsöppentél ebbe az egészbe és nem tudod mi, miért történik. Rettegsz.-szavai megfontoltak voltak, de mintha tudná miről beszél.-Tudom, hogy nem akarod ezt, de sajnos nincs más lehetőség. Célpont lettél.
-Megteszem.-nyögtem ki.-Ha ezzel nektek is segíthetek, akkor megteszem.-egy cseppnyi magabiztosságot éreztem magamban. Jonathan felém nyújtotta a fegyvert. Óvatosan nyúltam érte. Súlyától meglepődtem. "Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz."
   Jonathan arrább állt, helyet adva nekem. Felemeltem a pisztolyt és céloztam. De nem ment. Nem mertem meghúzni a ravaszt. Azt képzeltem, hogy az valaki. Egy ember aki velem szemben áll. Remegni kezdett a kezem és látásom is zavarosabb lett. Nem láttam tisztán.
   Jonathan kezét gyengéden helyezte enyémre. Mutatóujját a ravaszhoz helyezte sajátoméra nyomva.
-Segítek!-szólt halkan. Szorosan mögém állt. Testét hátamhoz préselte. Éreztem heves szívverését. Fejét arcom mellé tolta. Fülcimpám simogatta kellemes lehelete. Ha lehet még gyorsabban kapkodtam a levegőt. Ajkaim enyhén elnyíltak egymástól. Halk sóhaj szökött ki belőlem.
   Nem mertem rá nézni, mert tudtam, hogy ő engem figyel. Túl közel volt hozzám. Egy részemnek ez tetszett, de a másik futva menekült volna. Hosszú másodpercekig így álltunk.
-Mehet?-kérdezte rekedt hangon. A hideg kellemesen végigfutott gerincem mentén. Nagyot nyeltem és bólintottam.
   Jonathan erősen nyomta ujjam a ravaszhoz. Bumm. Elsült a fegyver. A hangtól és az erőtől amivel az visszarúgott, megrémültem. Azonnal letettem a pisztolyt és összeszorítottam szemeim. Beharaptam remegő alsó ajkam... és elnevettem magam. Az adrenalin száguldott az ereimben.
   A lövést követően egyfajta nyugodtság áradt szét bennem. Furcsa mód, tetszett. Jonathozhoz fordultam és átöleltem, hogy lenyugodjak.
-Lehet megint?-kérdeztem mire elnevette magát. Mélyről jövő, öblös nevetés volt.
-Csak tessék.-adott szabad teret.
    Kiürítettem egy teljes tárat, aztán még egyet. A papíremberen több lyuk is keletkezett. Még nem voltam pontos, de legalább eltaláltam.
   Hazafelé nem értettem miért aggodalmaskodtam ennyire. Élveztem. Bár reménykedtem benne, hogy nem lesz szükségem sose az új tudásra.