Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

4. rész - Labraz királya

Izuku szemszöge:

Eijiro hátán két óra alatt elérték az ország szívét, Labrazt. Mivel nem tudták, hogy a város lakói mennyit látnak alakváltókat, a külvárostól félórányira szálltak le. Távolról már látni lehetett a vár tornyait, amiben a király élt. De nem csupán a hatalmas építmény volt szokatlan számukra.

Izuku, Katsuki és Eijiro megszokásból többször is az égre néztek, de egyetlen alakváltó sem volt a levegőben, pedig a hegyek közt délelőtt tíz órakor az ember többet is össze tudott volna számolni.

Majd mikor elérték az első épületeket, az emberek alaposan végigmérték Eijirot. Izuku ösztönösen hegyes füleire simította a haját, Katsuki pedig egyszerre hanyagul és fenyegetően figyelte a környezetüket. Ahogy egyre beljebb értek, annál több ember volt az utcákon és tereken.

- Keresnünk kéne valami nemesi házikót - mondta Eijiro, és egy nyíl alakú táblákkal ellátott oszlopot kezdett böngészni, ami utcanevek segítségével mutatta az irányokat.

- Szerintem a nemesek a királyi várhoz lesznek közel - vetette fel Izuku.

- Remek, akkor irány az a bazinagy kőház! - mutatott Eijiro a kastélyra. Élénken meglobogtatta a szárnyait, mire többen döbbenten bámultak rá, és Izuku látott pár férfit, akik kifejezetten ellenségesen viselkedtek.

- Először is veszünk neked egy köpenyt meg egy sapkát - fogta meg barátja karját Katsuki, és berángatta a legközelebbi szabóüzletbe.

- Mi? De miért? Tök jól elvagyok így is!

- Viszont az emberek bámulnak. Nem akarom, hogy valaki valami ostoba jelenetet rendezzen.

- Hé, Bakugo, akkor neked is normálisabban kéne felöltöznöd - mutatott Eijiro Katsuki fedetlen mellkasára. - Szerintem téged is komplett bolondnak néznek ha így lófrálsz november közepén.

- Nem érdekel, hadd döntsem már el, hogy hogyan öltözök!

- Akkor nekem miért kell viselnem ilyen vackot? - kérdezte Eijiro, és felemelt egy fekete köpenyt.

- Nem láttad a tömeget? Kifejezetten értetlenek, és úgy néznek rád, mint valami cirkuszi mutatványosra, a szárnyaid és a füleid miatt. Deku el tudja rejteni a sajátjait a haja mögé, de te...

- Jó, rendben, felfogtam... - sóhajtott a vörös hajú. - Akkor ezt szeretném!

És rámutatott egy arany szegéllyel ellátott, skarlátszínű köpenyre. A ruhadarab bokáig érő volt, az elejét egy aranyozott fonál díszítette, amivel tetszés szerint össze lehetett fogni. Izuku megnézte az árat.

- Ez nagyon drága - sóhajtott. Eijiro szárnyai szomorkásan lekonyultak.

- Kit érdekel? Van csuklyája, szóval a sapkát megspóroljuk vele. Nem fogok olyat venni, amit nem szeretsz hordani, mert az még nagyobb pénzkidobás. De akkor ezt legalább egy évig hordani fogod - mondta Katsuki, és a szabóhoz vitte a kiválasztott öltözéket, és leszámolta a férfi markába az összeget.

Két perccel később Eijiro boldogan lobogtatta az új köpenyét az utcán, ami eltakarta a szárnyait. A kapucnit a fejébe húzva már senki sem bámulta meg. Izuku ismét rásimította a haját a füleire. Nem izgult annyira magáért, mint Eijiroért, de fogalmuk sem volt, hogy az elfekkel hogyan bánnak az emberek, még akkor is, ha ő csak félig volt az.

Kikanyarodtak egy nagyobb útra, ahol lovaskocsik is közlekedtek. A gyalog haladók számára fenntartott útszakaszon megindultak a palota felé, ami pontosan előttük volt. Ahogy közeledtek az úti céljukhoz, a házak egyre nagyobbak lettek, és mintha nagyobb kert is tartozott volna hozzájuk. Nem voltak olyanok, mint a hatalmas, különálló birtokok, de Izuku akkor sem lakott volna ilyenben, ha sok testvére lett volna. Túl nagyok és díszesek voltak a számára, és nem tudta elképzelni, mivel lehet megtölteni az ekkora épületeket.