Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

19. rész - Kota Izumi

- Egy... egyetlen kurva napra mész el egyedül, és hazahozol egy gyereket!

Izuku az egyik ablaknál állt, és figyelte, ahogy Katsuki magánkívül járkál fel-alá.

- Hol vannak a szülei?

- Megölte őket egy bérgyilkos, mikor öt éves volt.

Katsuki megállt, és az ujjait a homlokához nyomta. A kölyök jelenleg Todoroki Rei gondjaira volt bízva, így megbeszélhették a dolgot a jelenléte nélkül.

- Nem volt otthona, de még csak rendes ruhája sem! A szüleinek nem voltak testvérei, senkire sem számíthat - mondta Deku. - A volt barátait szintén megölték Todoroki emberei.

- És te hazahoztad, megígérve neki, hogy vigyázni fogsz rá.

- Igen.

- Nem tűnt fel neked, hogy ez számára olyan lesz, mintha örökbe fogadnád?

- Akkor örökbe fogadjuk? - csillant fel a fiú szeme.

- Huh, baszdmeg... - Katsuki a tenyerébe temette az arcát és lerogyott az egyik fotelbe. - Pont ez az, amit lehetőleg megpróbálnék elkerülni.

- De... de miért?

- Deku, tisztában vagy vele, hogy mekkora felelősséget varrnál mindkettőnk nyakába?

- Igen.

- Nekem nem úgy tűnik.

- De tudo-

- Nem baszki, fogalmad sincs róla!

Katsuki felpattant, és két lépéssel Izuku előtt termett.

- Kurvára nem tudod! Háború van, az ég szerelmére! Én folyamatosan a határokon gyakorlatozok vagy őrködök, szerinted lenne időm a kölyökkel foglalkozni?!

- Akkor majd én...

- Ki se látszol a munkából és már a vacsoránál elalszol! Nehogy már azt mondd, hogy pont te, aki már hetek óta egy kurva beszélgetést nem folytattál le velem valami egyszerű baromságról, amit mindig is szoktunk, vigyázni fogsz egy gyerekre!

Izuku felfújta az arcát és igyekezett nem pislogni, ami egyértelműen a könnyei visszatartásának jele volt. Katsuki oda-vissza ismerte őt, és most egy olyan létfontosságú döntést akart meghozni nélküle, ami mindkettőjük életét jelentősen befolyásolja.

- És tetejébe úgy ígérted meg neki, hogy engem meg se kérdeztél! Az teljesen természetes lett volna, ha azt mondod neki, megpróbálsz lakhatást és családot találni a számára, de az, hogy mi adjuk meg neki...! Én is itt vagyok, és tudtommal veled élek! Jogom van elvárni, hogy közösen vitassuk meg!

- De hát... mindketten képesek vagyunk gondoskodni egy élőlényről...

Katsuki kezei hangosan csattantak Izuku két füle mellett. A fiú összerezzent, ahogy közelebb hajolt hozzá, hogy biztosan hallja, amit mond. Amikor már majdnem összeért a homlokuk, Katsuki megdermedt, és úgy figyelte egy pillanatig a szabadulási lehetőség után riadtan kutató szerelmét, aki most kurvára kihúzta nála a gyufát.

- Nem tudom, észrevetted-e, de az, amit hazahoztál, nem egy kibaszott kóbor kutya, hanem egy elf, ami gondolatokkal és öntudattal rendelkezik - sziszegte dühtől elfúló hangon. - Egy gyereket kegyetlenül nehéz felnevelni, főleg egy olyat, amelyiknek megölték a családját és minden ismerősét, ide menekült, majd két évig egy lélekkel sem találkozott.

Izuku ide-oda kapkodta a fejét a menekülés után kutatva.

- De én... én hiszek abban, hogy meg tudjuk csinálni... Értsd meg, Kacchan, nem hagyhattam ott! - Ennél a pontnál törtek elő a könnyei. Végigfolytak szeplős arcán, és legördültek az álla mentén. - A régi önmagamat láttam meg benne, és nem akarom, hogy ő is oda jusson, ahova én, miután anya meghalt!