Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

14. rész - Az elfek vezére

A csapat egyenesen az elfek fővárosa felé vette az irányt. Az erdőben több, a lombkoronákban elhelyezkedő falu volt, ahol a fák akkorára nőttek, hogy kisebb-nagyobb házakat emeltek a törzsükre és az ágaik közé.

A főváros pedig maga volt a csoda. A házakat, amiknek a teteje lekerekített volt, különféle kis teraszok és erkélyek egészítették ki, amikről létrák és függőhidak vezettek több irányba is. Kész labirintus volt azok számára, akik nem ismerték a járást. Sok helyen még fenn függtek az ánizsok a téli napfordulóról, és mindent fehéren ragyogó hó borított. A kerek ablakokra jégvirágot rajzolt a fagy, és a vízszintes peremekről átlátszó jégcsapok lógtak alá.

Mindössze egyetlen dolog volt zavaró. Mégpedig a döbbent, néma csend, ami fogadta őket. Elfek, emberek, tündérek és minden más fajhoz tartozó élőlény őket bámulta. Egészen pontosan minden szem Izukura szegeződött, aki idegességében a kardot szorongatta, amit Todorokitól szerzett. Sokan a házukból jöttek ki, és némán figyelték a város központja felé tartó csoportot.

Yamada és Aizawa látszólag értették a helyzetet. Kihúzták magukat, és a csapat élén mentek. Az elfek félrehúzódtak az útjukból, és sokan elmosolyodtak, mikor meglátták őket. Sőt, volt aki elhomályosult tekintettel tekintett rájuk.

Katsuki szívesen megkérdezte volna, hogy mégis mi az isten folyik itt, de érezte, hogy a csönd most valami nagyon fontosnak az előjele. Nem lehetett megszakítani, ezért csak annyit tett, hogy Deku mellett lépdelt, és bátorítóan megszorította a fiú kezét. Nemsokára elérték a város és egyben az erdő központját.

Yamada már mesélt a fáról, de élőben még hihetetlenebb volt. A törzse akkora volt, hogy csak huszonöt ember tudta körbeérni, a lombkoronája pedig magasan elveszett fajtársai teteje fölött. Apró fénytündérek ültek az alacsonyabb ágain, és a törzse mentén egy egész épületrendszer kapott helyet, amiben a mester elmondása szerint az elfek vezére élt. Az ablakokkal teli, felfelé kígyózó épületegyüttes azt az érzést keltette, mintha buborékok nőttek volna ki a törzsből. A fa varázsereje adott életet az egész erdőnek, és legendás történetek fűződtek hozzá.

Mikor odaértek hozzá, Yamada és Aizawa némán félreálltak az útból. Előreengedték Izukut, aki Katsuki kezét elengedve a hatalmas törzshöz lépett, aminek kérge a környezetéhez hasonlóan hófehér volt.

Deku óvatosan előrenyújtotta a kezét, amiben nem a kardot fogta, és végigsimított a fa kérgén. Lehunyta a szemét, és egy mély, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle.

- Üdv újra itthon, Izuku - mondta halkan Aizawa, de a csend miatt mindenki hallotta a szavait.

A fiú értetlenül felé pillantott.

- Micsoda? - pislogott Katsuki.

- Izuku ezen a fán született, és itt élt egy éves koráig. Számára ez viszontlátás  - magyarázta Yamada.

- Ez hülyeség - rázta meg a fejét Katsuki. - Deku Taniában élt az anyjával együtt.

- Az anyja véletlenül nem Midoriya Inko volt? - kérdezte Yamada.

- Honnan tudja a nevét? - hebegte Izuku. - Ha jól emlékszem, egyszer sem említettem.

Aizawa nagyot sóhajtott.

- Inko az egyik legjobb barátunk volt...

- Senseiiii! - Ochako száguldott ki a fán lévő épületből, nyomában a többi tanítvány érkezett és Recovery Girl. 

- Sikerült az akció?!

- Mindenki jól van?

- Mikor jöttetek meg?