Egy új élet felé - Bakudeku [BEFEJEZETT]

13. rész - A másik oldal

- Landolunk! - kiáltott hátra Katsuki, majd elegánsan lecsúszott Eijiro nyakáról és mielőtt a sárkány földet ért volna, ő is talajt fogott. Egy erőteljes robbantással csökkentette a becsapódás erősségét, és még a hó is felfogta az esését.

Az elfek birodalmának szélén szálltak le, mert innentől több száz mérföldön keresztül nem volt semmi, csak a sűrű erdő. A rengeteg egész hegyeket és dombokat fedett el, a központja felé pedig egyre nagyobbak és magasabbak lettek a fák. Tisztások természetesen voltak, de korántsem akkorák, hogy Eijiro biztonságosan tudjon leszállni rájuk, főként mivel az elfek azokat is használták. A varázslatos, természetbarát lények időtlen idők óta éltek az erdőben, s azóta több száz fős települések nőtték ki magukat a fák között. Az erdőben körülbelül háromezer elf, három és félezer tündér, kétszáz ember és ötszáz egyéb fajhoz tartozó lény élt.

A fák többsége csupaszon, fehéren állt a téli hidegben, de Aizawa azt mondta, hogy az erdő tavasszal a leggyönyörűbb, így igazi áldás itt lenni, mikor a természet felébred.

- Nem szeretem, mikor ezt csinálod - lépett hozzá Eijiro, miután visszaváltozott. - Mi lesz, ha egyszer rád lépek, mikor földet érek?

- Át fog lyukadni a talpad.

- Na persze! - nevetett a sárkányfiú.

- Izuku, mi volt az, amit a trónteremben műveltél? - indult meg Deku felé Yamada, nyomában Aizawával. - Tudtommal csak Uraraka tud tárgyakat lebegtetni!

- Én nem tudok tárgyakat lebegtetni - a fiú megszelídíthetetlen fürtjei ezer felé repkedtek, ahogy a fejét rázta. - Miután felébredtem a kitörésem után, megpróbáltam, hátha örököltem az anyukám képességeit. Egy tollpihét sem tudtam magamhoz hívni.

- Hizashi, nem egyértelmű? - tette a kezét barátja vállára Aizawa. - Nem a kölyök hívta a kardot, hanem a kard őt. Elismerte. Nem látok más magyarázatot arra, hogy úgy tartja, mintha egy bot lenne.

Izuku a kardra nézett, ami majdnem olyan magas volt, mint ő maga. Hatalmas markolatát fél kézzel fogta, és látszólag meg sem kottyant neki a súlya.

- Adjad - nyújtotta felé a kezét Eijiro. - Sárkányként elbírtam.

Izuku átnyújtotta a fegyvert. Amint elengedte, a kard hatalmas puffanással landolt a földön, Eijirot teljesen magával rántva.

- Mi a...?!

- Tényleg ilyen nehéz? - kérdezte értetlenül Izuku, és egy mozdulattal felemelte a kardot.

- Hogy vagy erre képes? - hitetlenkedett Eijiro.

- Nem tudom. Nekem kellemes a súlya. Se nem túl nehéz, se nem túl könnyű.

- Engem inkább az érdekelne, hogy miért mondtad azt, hogy nem Todorokié - emelte meg egy kissé a kezét Aizawa. - Én és Hizashi tudjuk, hogy Todoroki lopással szerezte, de te honnan jöttél erre rá?

- Nem tudom rendesen megmagyarázni... egyfajta megérzés volt, mintha a kard el akarta volna utasítani a király mágiáját.

- Ez a kard már tizenöt éve volt a férjem birtokában - jegyezte meg Rei. - Tudtommal egy csata során szerezte, és az első pár hónapban tényleg csak azért edzett, hogy a penge elfogadja a lángjait.

- Az elfek szent kincsét képes volt megzabolázni, habár nem teljesen, és korántsem használta fel az igazi erejét. Todoroki rettenetesen kemény dió - csóválta a fejét Aizawa. - Ha utánunk jön, felkészültnek kell lennünk.

- Várjunk... - emelte fel a kezét Yuga döbbenten. - Azt mondjátok, hogy Izuku kezében az elfek szent kardja van? Demissa kardja?

- Igen - bólintott komolyan Yamada.