Runaway/9.

559 34 6
                                    

MEDORA

Eleinte rendben mentek a dolgok. Aztán a franciák ránk találtak, de Ezra-nak köszönhetően ismét el tudtunk menekülni. Onnantól kezdve nagyon óvatosak voltunk, akármit is csináltunk, de a helyzet egyre csak romlott. Többet nem találtak meg minket közvetlenül, de folyamatosan ott voltak a nyakunkon. Mi viszont nem tudtunk olyan gyorsan haladni, ahogyan kellett volna, mert Ry még túl kicsi volt és nem bírta az utakat. Repülni sem repülhettünk miatta, így igyekeztünk meghúzni magunkat a legkeresetlenebb helyeken. Egy idő után azonban már ez sem volt megoldás. A kocsiban töltöttük a napjainkat és az éjszakáinkat is. Folyamatosan azon agyaltunk, hogyan juthatunk ki a szarból, mert Ry akaratán kívül, hamar le tud buktatni minket. A megoldásban viszont nem értettünk egyet.

- Menjünk Írországba. Ott talán el tudunk tűnni hosszabb időre. - javasolta Ezra.

- Lehet, nem tudom. Szerintem vissza kéne mennünk Londonba. - nem voltunk messze a várostól.

- Mi? Nem! Mégis miért mennénk oda? Sokkal rosszabb lenne a helyzet, mint most.

- Nem biztos.

- De, biztos. - vágta rá. - Miért gondolod, hogy ez jó ötlet? - kérdezte. Fogalmam sem volt mit mondjak neki. Azt nem mondhattam, hogy azért, mert múlt éjjel amikor ő és Ry aludtak, én nem tudtam. Akkor is ezen gondolkoztam, de ahogy néztem, hogy az apróság milyen édesen alszik, az apjára terelődtek a gondolataim. Arra az éjszakára, amelyiket végig beszéltük. Azt éreztem, hogy valami megváltozott kettőnk közt, de akkor még nem gondoltam, hogy annyira, hogy órákkal később már egy ágyban kötünk ki. Ismét eszembe jutott Amias és Callie. Milyen boldogok lehettünk volna, ha nincs Wyatt. Vagy legalább én is ott leltem volna a vesztem. Nem, Med! Ilyenekre ne is gondolj! Hisz itt van neked Ry. Végül is, Amias azt akarta, hogy boldog legyek. Már vártam azt a pillanatot, amikor mindentől megszabadulunk, nem üldöz már minket senki és végre tényleg nyugtunk lehet. Akkor igazán boldog lennék, ha már végre biztonságban tudhatnám az apróságot. Boldog. Amias azt mondta leszek még boldog. Azt mondta az lesz az, aki úgy hív engem, ahogy ő is tette, de senki sem hív... így. És akkor leesett. Kiakadtam. Te jó ég! Kiszálltam a kocsiból, friss levegőre volt szükségem. Nem hittem el. Jasper. Amikor lefeküdtünk, így nevezett. Felgyorsult a légzésem, a látásom pedig elhomályosodott. Leguggoltam a földre, azon voltam, hogy lenyugodjak, de nem ment, már eluralkodott rajtam.

- Med? - Ezra kiszállt a kocsiból, gondolom felébreszthettem. - Med! - azonnal letérdelt mellém. Hátra húzott és nekidöntött az autónak, majd befogtam az orrom és a szám. Így tartott egy darabig, majd elengedett. Ezt még megismételte párszor, mire rendben jöttem. - Jól vagy?

- Persze.

- Mi történt? - kérdezte, de nem mondhattam el neki. Azt gondolná, hogy ez baromság.

- Csak rosszat álmodtam. - azóta sem szóltam neki erről. Most pedig elő kellett állnom valami jó indokkal arra, hogy miért is gondolom jó tervnek, hogy London közelében maradjunk.

- Mert itt volt eddig a legjobb, Ezra. Mielőtt szültem nem volt problémánk. Miután elmentünk innen csak bajba kerültünk. Most is, hogy itt vagyunk a külváros szélén, sincs gond.

- Ez hülyeség. - szólt le. Azt sem mondhattam el neki ami pár napja már felötlött bennem és eddig ez tűnt a legjobb ötletnek. Viszont, ha elmondanám sem értene velem egyet. Őrültnek nevezne és teljesen igaza lenne. De úgy éreztem ez az egyetlen lehetőség arra, hogy biztonságban tudjam a fiamat legalább addig, amíg megszabadulunk az üldözőinktől. Persze, ez tartalmazott egy B tervet is. - Hagyjuk. Holnap megbeszéljük. Most inkább aludjunk. - mondta.

Bólintottam. Most épp egy lepukkant, bezárás szélén álló motelben szálltunk meg. Megvártam amíg elalszik. Úgy éreztem nincs más lehetőségünk. Muszáj volt megpróbálnom. Felkeltem és kerestem egy papírt, majd írni kezdtem egy levelet. Elég hosszúra sikeredett, de biztosra kellett mennem. Mire végeztem épp idő volt, hogy megetessem Ry-t. Ezt meg is tettem, majd újból elaltattam. A pelusát is kicseréltem, majd melegen felöltöztettem. A biztonság kedvéért betekertem egy vékony takaróba is, amibe belerejtettem a levelet, majd a nyakláncomat is. Betettem a hordozóba és azt letakartam. Felvettem a kabátomat, egy fekete kendőt, zsebre tettem a telefonomat, a kocsikulcsot, a tabletet és elhagytam a szobát. Lesiettem az autóhoz, betettem a hordozót és beültem. Elindítottam a kocsit és áthajtottam a városon. Jasper bandájának főhadiszállása egy neves hotel mögött és alatt helyezkedett el. Leparkoltam az utca másik oldalán, kivettem a picúrt is és bementem a hotelba. A recepciós kissé furcsán nézett rám, de nem érdekelt. Kértem egy szobát álnéven. Amikor megkaptam a kulcsokat a lépcsőt vettem célba. Megvártam amíg becsukódik mögöttem az ajtó, majd felkötöttem az arcom elé a kendőt, feltettem a kapucnit és lefele indultam. Egészen a legaljáig mentem, ahol látszott, hogy már rég nem járt senki. Itt volt egy ajtó, bár kissé nehezen volt kivehető. Feltörtem a zárat. Egy folyosóra értem. Elővettem a telefonom és benyomtam rajta a zseblámpát. Sokáig mentem, a folyosó hosszú volt és sötét. Elértem egy lépcsőig, amin felmentem. Itt újból egy ajtó várt, amit szintén feltörtem. Ez már a banda által használt terület volt, így vigyáznom kellett. Egy terembe értem. Körbe világítottam. Cellák voltak mindenhol, de egyikben sem volt senki. Már majdnem kiértem a börtön részből, mikor zörgést hallottam. Ismét körbejárattam a lámpát. Az egyikben egy alak ült. Nem is tulajdonított figyelmet annak, hogy rá világítok. Közelebb mentem, mire felemelte a fejét. A haja megnőtt és a szakálla is hosszú volt már, de felismertem.

- Kade? - lekaptam az arcomról a kendőt és magam felé fordítottam a lámpát.

- Med? - azonnal a rácsoknál termett.

- Te élsz? Te jó ég! - benyúltam a vasak közé és az arcára tettem a kezem.

- Vigyél ki innen, kérlek.

- Kade... ígérem, hogy így lesz. A szavamat adom. Csak adj egy kis időt. Nagyon sok minden történt, valószínűleg meg fogod tudni, de nincs időm elmondani. Kérlek tarts ki. Nem kell sokat várnod.

- Nem miattam jöttél?

- Nem. - sóhajtottam fel.

- Ezra?

- Ő nem jött. - megnéztem az telefonomon az időt. - Kijuttatlak, ígérem. Nagy szarban vagyunk, ő pedig nincs biztonságban velünk. - leirányítottam a fényt, a hordozóra, amit le is raktam a cellája elé. - Vissza fogok jönni, de most mennem kell. - bólintott és nekitámasztotta az arcát a rácsoknak. Lábujjhegyre álltam és nyomtam egy puszit a homlokára, majd rámosolyogtam. Futva indultam vissza. Amikor elértem a hotel földszintjére, elővettem a tabletet és gyorsan generáltam egy áramszünetet. Kilöktem az ajtót és kifutottam az épületből a kulcsot pedig útközben eldobtam a recepció irányába. Vissza ültem a kocsiba, elhajtottam két utcányira, ott ismét megálltam. Kitöröltem a hotel kameráinak felvételeit amelyeken rajta voltam, aztán ráküldtem Ender rendszerére egy, még Ricky által létrehozott vírust, ami összedöntötte az egészet, majd visszavezettem a motelig.

- Hol voltál? - vont kérdőre azonnal Ezra. - És hol van Ry?

- Mindent elmagyarázok holnap tíz után. Akkor majd megérted. De egy dolgot tudnod kell.

- Mit?

- Kade életben van.

Relentless GoddessOnde histórias criam vida. Descubra agora