Relieved/9.

609 30 0
                                    

MEDORA

Nehéz idők jártak a bandára. Fogalmunk sem volt mihez kezdjünk, ennek ellenére nem akartuk feladni, hiszen nem csak a mi életünkről volt szó, hanem arról a több, mint kétszáz emberről akik Jasper bandáját alkották. Elsősorban nem a pénz volt a probléma, ugyanis abból elég, de a drog és fegyverkereskedelem jócskán visszaesett, de még így is fent tudtuk tartani a kapcsolatokat és tovább árulni. Viszont amikor egy kisebb banda lebukott a rendőrség előtt, azok a többi banda után kezdtek keresgélni. Jasper azonnal leállított mindent és igyekeztünk meghúzni magunkat. A rendőrség azonban nem adta fel. Hiába telt el majdnem egy hónap. Mindent tudtunk arról, hogy hol tart a rendőrség és ugyan nem voltak annyira közel, egyértelművé vált, hogy nem kockáztathatunk. Ebben az esetben nem. Jas természetesen nem akart megválni ettől az egésztől, mert ez jelképezte mindazt, amit eddig elért és nekünk mindannyiunknak is csak ez volt. Igyekeztem minél többet segíteni, minden kapcsolatot kihasználni és ott lenni mellette mindig amikor szüksége volt rám. Amit Ry kissé megnehezített, mert egy évesen már folyamatosan csúszott mászott és nem igazán szeretett egyedül lenni. Összességében azonban jól kijöttünk Jas-sel. Egyszer volt egy nagy vitánk, de szerencsére meg tudtuk oldani a helyzetet. Mivel ez egyikünknek sem tett jót, ezért úgy döntöttem, hogy beszélek vele arról amit még Amias-sal vezettünk be. Beleegyezett, mert tényleg jobban hangzott az, hogy leülünk és megbeszéljük normálisan, mint az, hogy egymás torkának ugrunk miatta. Jas és Ezra továbbra is jól kijöttek és bevonva Kade-t, Barry-t, Ender-t és Huckle-t kialakítottak egy heti egyszeri pasis estét, amikor elmentek valahova közösen vagy videójátékoztak. Én ilyenkor Ry-al voltam, de az egyik ilyen alkalommal, Luna jött be hozzám és megkérdezte, hogy nekem nincs-e kedvem valami hasonlóhoz, mert ő már unja magát egyedül. Így nekünk is lett heti egy csajos alkalmunk, amikor ketten elmentünk vásárolni, meginni valamit vagy csak beraktunk egy filmet vagy sorozatot. Egyszer a fiúk pont a film közepénél sétáltak be és úgy döntöttek maradnak is. Innentől kezdve pedig lett egy havi egy filmnézős alkalmunk is. Idő közben nőtt a női létszám is, mert Huckle talált magának egy aranyos lányt, akit Raylene-nek hívtak. Jasper-t pedig bemutattam Dubose-nak és Meera-nak, akik örültek, hogy megismerhetik a fiam apját. Zara is nagyon megszerette őt. Meera ismét babát várt, de ezúttal kisfiút, aminek Bosey elképesztően örült. Miután eljöttünk tőlük Jas azt mondta, hogy egszer mindenképp szeretne egy kislányt. Megkérdeztem, hogy miért, mert sokkal inkább tűnt egy olyan apukának aki a fiát viszi focimeccsre, nem a lányát táncórára. Erre azt válaszolta, hogy azért, mert már van egy fiunk és jó lenne egy lány is. Ez megmosolyogtatott és elképzeltem, hogy egy apró kislány rávesz, hogy hadd tűzzön masnikat a hajába. Ry-al szerencsére nem volt sok gond, bár amikor éhes volt és nem tudtunk azonnal enni adni neki, akkor kitört a balhé. A kinézetén kívül ebben hasonlított eddig legjobban az apjára, mert ő is ha éhes volt, akkor nehezen bírtam vele. Összességében nem volt felhőtlen az életünk, de igyekeztünk a legjobbat kihozni belőle.

- Dory! Átvittem Ry-t Ezra-hoz, kész vagy? - kérdezte Jas. Miután elmondtam neki az álmomat Amias-ról és Callie-ről és hogy miért is bíztam meg benne, azóta a Med-ről átállt a Dory-ra és én egyáltalán nem bántam. Bár mondtam neki, hogy nem muszáj így hívnia ha nem akar, de azt mondta, hogy tetszik neki, így azóta így szólított és másnak nem is hagyta, hogy átvegye.

- Igen, mehetünk! - léptem ki a fürdőből, majd felvettem a bőrkabátom. Lementünk a garázs részhez és felvettük a sisakokat, majd Jas kigurult a motorral. Felpattantam mögé és szorosan átöleltem a derekát. Amikor először mondta, hogy megtalálta Amias Ducati-ját és nála van, nem is hittem el. Aztán megmutatta és én elvittem egy körre. Vagy egy órán keresztül száguldoztam a városban. Azóta amikor csak tehettük azzal mentünk mindenhova, mert nem csak anno Amias, de én is és Jasper is teljesen oda voltunk a motorért. Bár legtöbbször harcoltunk azért, hogy ki vezessen, mindig meg tudtunk egyezni. Megálltunk a Temze partján, majd elsétáltunk egy közeli pizzázóba és megrendeltük a szokásos pizzáinkat. Jas mindig csirkehúsosat evett egy halom sajttal a tetején, én pedig sonkásat kukoricával és csípős paprikával. Miután kész lettek fizettünk, majd visszafelé indultunk el. Kivettem a motor kis ülés alatti tárolójából a vékony pokrócot és lementünk a vízparthoz közeli füves területre. Mindig, amikor egy-két órára kettesben maradtunk sokszor jöttünk ide. Jó volt kimozdulni a banda épületéből és egy kis időre félretenni a sok gondot és problémát. Mint általában, most sem tudtam megenni az egészet, így félretettem, hogy majd meglepjem vele Kade-t, aki sosem mondott nemet a kajára és nem is értettem, hogy hogyan tud ennyit enni. Mikor Jas is végzett az ő üres dobozát az enyém mellé dobta, majd átkarolta a derekamat és magához húzott. Féloldalasan az ölébe ültem és megcsókoltam.

- Szeretlek Jas. - hajtottam a fejem a vállára hajtottam és a kezem pedig felvezettem a tarkójára, a hajába.

- Annyira, hogy hozzám is jönnél feleségül? - kérdezte, majd egy gyűrűt tartott elém. A kérdése elképesztően meglepett, így eltávolodtam tőle és az arca és a gyűrű közt kapkodtam a tekintetemet.

- Ez... komoly? - nyögtem ki.

- Teljesen komoly. - mondta.

- Te jó ég! Igen, igen, igen, igen. - mondogattam és felé mozdultam, átöleltem, de a lendület nagy volt, így hátra döntöttem. Ő csak nevetett, majd visszalökött minket ülésbe. Megfogta a kezem és ráhúzta az ujjamra a gyűrűt. A szemeimből csak úgy áradtak a könnyek és azt sem tudtam mit mondjak.

- Én is szeretlek Dory. - adott puszit Jas. - El sem tudom mondani mennyire. Tudom, hogy nem túl jól indult a kapcsolatunk és a folytatás se volt a legyegyszerűbb, de nem is lehetnék boldogabb, amiért minden elrendeződött és velem vagy. Bár tudom, hogy most sem a legfényesebb a bandával a helyzet, de ígérem neked igyekezni fogok, hogy mindent megadjak neked. Na és Ry-nak.

- Amíg mellettem vagy, addig nem számít. De én is mindig ott leszek. Ry pedig nem is kérhetne magának jobb apukát. - ültünk a parton még egy darabig, majd elindultunk haza. Alig, hogy felértünk az emeltre az összes szobaajtó kicsapódott és hét szempár nézett minket vizslató tekintettel. Én ismét meglepődtem, mert nem tudtam mit akarhatnak, Jas viszont felemelte velük szembe a kezem, amin ott volt a gyűrű. Luna azonnal sikoltva a nyakamba ugrott. Mindenki gratulált nekünk. Ezra maradt utoljára, a kezében pedig ott volt Ry. Megpusziltam őt.

- Szóval igent mondtál. - nézett rám Ezra.

- Te tudtál róla? - kérdeztem.

- Persze. Hozzám jött először. - utalt Jas-re, mire elmosolyodtam. - Na én megyek, Ry-nak már aludnia kéne, de nem sikerült még eléggé kifárasztanom. - bement a szobájába, mi pedig a miénkbe. Alig léptem kettőt, Jas elkapott hátulról, majd megpörgetett a levegőben. Amikor lerakott felé fordultam és megcsókoltam.

Relentless GoddessWhere stories live. Discover now