Relieved/5.

563 38 4
                                    

JASPER

Három hét telt el azóta, hogy Ry felbukkant az életemben. Eleinte sokat sírt, de amint hozzászokott az új környezethez és hozzánk, egyre kevesebbet tette. Persze nekem is időbe telt, mire kitapasztaltam, hogy mikor mit szeretne. Igyekeztem minél többet megtudni a babákról és a szükségleteikről, így amikor volt egy kis szabad időm utána olvastam, rákerestem dolgokra. Amíg én a napjaim nagy részét Ry-al töltöttem, a maffiát ilyenkor Huck és Barry irányította. Med és Ezra keresése folyamatosan ment. Volt, hogy Ender talált valamit az alapján, amit Kade mondott vagy közösen ötleteltük ki, de hiába, mert eddig mind zsákutca volt és semmivel sem lettünk előrébb a végén. Kade egy szinten volt velünk egy szobában, amit csak mi tudtunk kinyitni, az ablakán sűrű rács volt és éjjel-nappal megfigyelés alatt tartottuk. Minden nap elvittem hozzá Ryder-t. Azt mondta ez a legjobb a napjaiban.Ezzel egyet értettem, mert nekem is azok voltak a legjobb és legértékesebb percek, órák, amikor Ry-al lehettem. Mikor ébren volt, akkor tényleg csak rá figyeltem. Ilyenkor nem árasztották el a fejem a gondolatok Med-el kapcsolatban és ilyenkor nem éreztem a nyomást, ami rám nehezedett. Mindig amikor egy ötlet ismét kudarcot vallott, már kezdett sok lenni nekem, hiszen már több, mint három héten át nem álltunk ki másból, csak kudarcból. Bíztam abban, hogy megtaláljuk őket, de ez egyre jobban kezdett csökkenni. A legutóbbi ilyen után kint voltam a erkélyemen, hogy lenyugodjak és összeszedjem magam. Mikor kopogtak az ajtómon, kiszóltam, hogy szabad. Luna jött be Kade-el.

- Baj van? - kérdeztem.

- Nem. Beszélni akar veled. - intett Kade felé Luna.

- Rendben, gyere. -mondtam, mire kijött hozzám az erkélyre. Én a korlátnál támaszkodtam, de ő leült az egyik székbe.

- Ne nyomaszd magad Med miatt.

- Már hogy ne tenném? Ő a fiam anyja. És...

- És szereted. Legalábbis kedveled. Végülis lefeküdtetek és gyerek lett belőle.

- Valami olyasmi. Folyamatosan épült bennem azt hiszem, de amikor Aldor-nál volt és beszélgettünk... már akkor éreztem, hogy nem akarom megölni. Persze akatam, hogy szenvedjen a bátyám miatt, de akkor még nem tudtam, hogy miért tette.

- Amit írt neked, abban az van, hogy ez neki is több volt, mint hitte, hogy lesz. Csak azt nem értem, hogy miből gondolta, hogy neked is az. Hogy nem fogod megölni Ry-t, hogy nem vagy olyan, mint a bátyád.

- Miközben téged feltartott és kiütött Freddy, én utánuk mentem. Mindketten menekültek a kocsihoz és Med... könnyű célpont volt. Vagyis az lett volna. Csak sprintelt az autóhoz és simán megölhettem volna, de nem tudtam. Vállba lőttem, ami még le is lassította, így tökéletes lett volna az alkalom, de nem ment, a következőt pedig inkább a kocsiba eresztettem. Vagy ez, vagy...

- Feladod magad a többiek előtt.  - szólt.

- Igen. De Ry után már teljesen mindegy volt. - Kade felállt, majd odajött hozzám.

- Tudod Jas, én eddig nem bírtam a fejed, ahogy Ezra sem, csak ő nem tudta magában tartani, mert ő áll a legközelebb Med-hez és mert megígérte Amias-nak, hogy mindig vigyázni fog rá. De tudom, hogy Ry sokat jelent neked és nem csak azért, mert Med az anyja. Még ha alig ismered is. Mert valljuk be egy éjszaka erre elég kevés.

- Igaz. - Kade felállt és odajött mellém.

- Med... azzal, hogy megjelentetek, illetve, hogy a bandával meg veled volt elfoglalva sokat segített neki abban, hogy feldolgozza, ami Amias-al és Calllie-vel történt. Előtte nagyon nem volt jól, pedig azt akarta mutatni. Nem mondom, hogy az, hogy megölte a bátyádat nem segített neki, de tudom, hogy kevesebb nyugalmat kapott tőle, mint amennyire számított. - bólintottam. - Ha megtaláljuk őket... mi lesz?

- Elmegyünk értük. Egyszer már majdnem megvoltak.

- Úgy értem... itt tartasz minket? Elengedsz?

- Nem tudom, majd kiderül. Rajtatok áll, de szeretnék mindenképp Ry közelében maradni. Na meg Med-del egy csomó mindet meg kell beszélnünk azt hiszem.

- Na ja, az biztos. - egy darabig csöndben álltunk egymás mellett a korlátra könyökölve. - Segíteni akarok tényleg, de kezdek kifogyni. Tudom, hogy nem bírtok engem és nem bíztok bennem, de igyekszem.

- Azért van akinek nem vagy annyira ellenszenves. - mondtam, mire összehúzott szemöldökökkel nézett rám. - Luna. - erre elkerekedtek a szemei. - És amióta nem paraszt módon viselkedsz azóta nem is vagy olyan tűrhetetlen. - felnevetett.

- Kösz. Te sem vagy olyan borzalmas. - ekkor Huck rontott be.

- Jas, most jövök Ender-től, megtudta, hogy a franciákon kívül a másik két banda feladta a keresést.

- Ez komoly?

- Igen.

- Akkor sokkal több esélyünk van. - szólt Kade.

- Így van. Szerintetek valahogyan félre tudnánk vezetni a franciákat, úgy, hogy ők is feladják? - kérdeztem.

- Valahogyan biztos. De a tervnek száz százalékosnak kell lennie, mert különben bukhatjuk. A franciák elég alaposak tudnak lenni és ha lassan tizenegy hónapja nem adják fel... nos, elég jó indokot kell találnunk, hogy mégis megtegyék.

- Mi lenne, ha elhíresztelnénk, hogy halottak? - ajánlotta Huck.

- Lehet, hogy beválik, de ügyesen kell csinálnunk, mert egyszer már halottnak voltak nyilvánítva, de amikor kiderült, hogy mégsem így van üldözni kezdték őket. Emiatt kétlem, hogy egy légből kapott hír elérné a célját. Most bizonyítékra lesz szükség. - mondta Kade. Ezzel megindult az ötletelés, a terv elkészítése, majd pedig a véghez vitele. Pár nappal később, pedig hihetetlen nagy megnyugvás töltött el, amikor kiderült, hogy a franciák is feladták. Így már csak mi maradtunk. Még mielőtt nekiálltunk volna a tervnek megkértem Ender-t, hogy terjessze el a hírt, hogy mi is feladtuk. Ami persze valójában nem így volt, de ezzel elérhettük, hogy Med és Ezra tudtára jut, hogy nem keresi őket senki, így kimerészkednek az utcára és egy kamera által megtudhatjuk, hogy hol is vannak. Az ezt követő napok vészesen lassan teltek. Figyelemelterelés képp naponta edzettem Huck-kal és Kade-el, amit eddig hanyagoltam Ry miatt, de jól esett a mozgás. Az egyik ilyen alkalommal megcsörrent a telefonom, én pedig azonnal megnéztem.

"Megtaláltam őket, gyertek fel." - írta Ender. Szóltam a többieknek is és együtt megindultunk fel. A tanácsterem ajtaját szinte kicsaptam a helyéről, ahogy bementem, de ez a legkevésbé sem érdekelt.

- Hol vannak? - kérdeztem azonnal.

- Az arcfelismerő kidobta Ezra-t egy dán modell instagramjára feltöltött videóban. - lejátszotta a videót, amiben egy lány divatos cuccokban sétált az utcán. Ezra pedig feltűnt kicsivel mögötte szintén sétálva, de egyedül volt.

- És Med?

- Nyugi, ahol Ezra van, ott lesz Med is. - szólt Kade.

- Be tudtad mérni a helyet?

- Igen. - pötyögött a számítógépen, majd mutatta is a helyet.

- Szuper. Ha tudod szűkítsd le a kört. De mindenki kezdjen pakolni, megyünk Dániába. Barry te maradsz, rád bízom a bandát, Luna Ry nem repülhet még, úgyhogy vigyáznod kéne rá. - ő csak bólintott, mi pedig elindultunk a szobáinkba pakolni.

Relentless GoddessWhere stories live. Discover now