My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

2.fejezet

- Várj egy kicsit,tejes a szád. – futottam Holly után. Reggeli után a lány elrohant tejes szájjal, mert nem törölte le. – Gyere már ide. – fogtam meg a nappaliba, és felemeltem. – Nem szép ha egy lánynak van tejes bajsza. – töröltem le szájáról az italt. – Így már is jobb. – mosolyogtam. A lány csak elnevette magát. – Van kedved kimenni korcsolyázni a tóra? – kérdeztem.

- Van egy tavatok? – kérdezte.

- Igen. Nem vetted észre? Az ablakunkból pont látszik. – mondtam.

- De én nem tudok korcsolyázni. – nézett a szemeimbe.

- Megtanítalak. – mosolyogtam. – Rendben?

- Okés. – mosolygott.

- Anya Holly-val kimennénk, a tóhoz korizni. – léptem be a szüleim szobájába.

- Rendben, de vigyázzatok.

- Úgy lesz.

Felmentünk, és kivettem a szekrényből az ő kis korcsolyáját, és az enyémet.

- Lent felvesszük. - fogtam meg a kezét. Feladtam rá a kabátját, és én is felvettem a normális téli kabátom.

- Gyere már. - ugrált körbe.

-Előbb fel kell venned a korit. - mondtam. - Ülj le. - mondtam, mire leült egy székre.

Feladtam rá a korcsolyát, majd óvatosan leemeltem róla. – Csak óvatosan. Még rajta vannak ezek a védő műanyagok.

- Azok mire jók? – kérdezte miközben megpróbált megállni.

- Például, hogy ne karcolja fel a parkettát.

- Oh... - lepődött meg. Én is felvettem, majd megfogva a lány kezét kimentünk. – Hideg van. – jegyezte meg.

- Az már biztos. Ám semmi sem ronthatja el a korcsolyázásunk.

- Zavar engem ez a cucc. – utalt a műanyagra.

- Mindjárt leszedem. Csak egy kicsit várj.

A tónál volt egy pad, amit már rég ki kellett volna szednünk, de nem tettük. Leguggoltam és leszedtem a lány korilyárol is,és az enyémről is a műanyagot.

- Végre. – sóhajtott fel. – Mehetünk már? – türelmetlenkedett.

- Igen. Először én lépek rá, csak, hogy minden biztonságos e. – léptem a vastag jégre. – Jó. Most fogd meg a kezem. – nyújtottam felé. Óvatosan megfogta puhapamut kesztyűjével, és megszorította. – Lépj óvatosan az egyik lábaddal előre. Állj rá a jégre. – mondtam. Lassan rálépett egyik lábával, majd a másikkal. – Ügyes vagy. Most pedig állj meg.

- Ne! Nem akarok egyedül. Ne engedd el a kezem. – mondta kétségbeesetten.

- Oké. Akkor, most lassan, és óvatosan elkezdünk előre menni. – mondtam. Hátra kezdtem el csúszni ő pedig lépegetett. – Ügyes. Próbálj meg csúszni. – néztem zöldeskék szemeibe. Óvatosan magam felé kezdtem húzni, mire elindult. – Nem lesz semmi baj. Ügyes vagy. – mosolyogtam. Ügyetlenkedve, de megállt. – Elengedhetem a kezed?

- Igen. – válaszolta. Elengedtem.

- Próbálj meg ide jönni. Egyik lábad tedd a másik elé. Mintha sétálnál, de arra figyelj, hogy egy kicsit kifelé álljanak. – mutattam neki. Úgy csinálta ahogy mondtam. Nehezen elindult, ahogy odaért hozzám átölelt, próbált nem elesni. – Ügyes voltál. Csináljunk még így egy- kettőt? – kérdeztem.

- Nem. Megpróbálok magamtól menni. – engedett el, bár majdnem hátraesett, de időben sikerült hátul megtámasztanom. – Azért óvatosan. – nevettem.