My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

5.fejezet

Másnap sokkal jobban éreztem magam. Már ki tudtam mászni az ágyból, úgy, hogy ne szédüljek.

Senkit nem találtam otthon. Mintha elpárologtak volna. – Finn! – kiabált nekem Nick. Mégis voltak otthon. Lementem, és a türelmetlen fiúra néztem. – Láttad Holly-t? Sehol nem találom. – mondta. Abban a pillanatban lefagytam. Nem találja. Ő nem egy tárgy akit el lehet veszíteni. Egy kicsit mérges is voltam rá.

- Mi? – háborodtam fel.

- Igen, jól hallottad.

- Csak két órával alszok tovább és minden a feje tetejére áll? Nem hiszlek el Nick! – túrtam idegesen a hajamba. – Hol láttad utoljára? – kérdeztem.

- Itt lent. Aztán puff... eltűnt. – válaszolta. Kinéztem az ablakon hátha meglátom, és megláttam. Kint állt a tó jegén.

- Nick. Ott van. – torpantam meg.

- Hol? – állt mellém.

- Gyere. – siettem el. Felvettem a kabátom, a cipőm, és kifutottam a lányhoz. – Holly! Mit keres te itt kint? – kérdeztem tőle. Lassan megfordult. Remeget. Pániba volt esve.

- Csak korizni akartam, de ez a jég be fog szakadni. – mondta elfojtott hangon.

- Figyelj rám. Csakis rám. Minden rendben lesz.

- Félek Finn.

- Nem kell. Itt vagyok. – léptem óvatosan a jégre.

- Mit segítsek? – kérdezte Nick.

- Csak hívd fel anyáékat. Én elintézem a többit.

- Biztos?

- Nick! A jég be fog szakadni, szóval ne kérdezősködj, hanem tedd azt amit mondtam! – förmedtem rá. Besietett a házba, és otthagyott engem a lánnyal. – Holly nézz rám. – léptem közelebb hozzá. – Maradj ott ahol vagy. – repedt meg a jég.

- Nagyon félek. – mondta. Lábai jobban remegtek. A jég csak tovább repedt, és ahogy egyre közelebb kerültem hozzá, ő is közelebb került a veszélyhez.

- Próbáld meg megfogni a kezem. – nyújtottam felé. Nem mertem tovább menni, féltem akkor ténylegesen bereped. Kezeit előre nyújtotta, de nem ért el, így egy aprót lépet, aminek a következménye az volt, hogy a jég annyira megrepedt, hogy beszakadt.

- Finn! – kiabálta, majd el is nyelte a víz.

- Holly! – nyúltam utána, egyik kezét sikerült pont megfognom, így gyorsan elkezdtem kihúzni. Ahogy kiért a vízből, köhögni kezdett, remegett, és szorosan belém kapaszkodott. Csurom víz volt. Lesiettem vele a jégről, és bevittem a házba. Fel sem fogtam mi történt igazából. Ahogy a melegre értünk, levettem róla a kabátját, korcsolyáját, és minden egyebét. Új ruhát vett fel, megszárítottam hosszú vörös haját, majd egy plüss takaróval betakartam, és a kanapéra ültettem, de ő inkább az ölembe mászott. Újra magához ölelt. Remegett a hidegtől. Nem szólt egy szót sem. – Szóltál nekik? – kérdeztem.

- Persze. Mindjárt hazaérnek. Holly? Kérsz teát? – kérdezte. A lány felnézett rám, majd a bátyámra és megrázta a fejét. – Rendben. – fújta ki a levegőt. Leült mellénk, és aggódóan nézett minket. – Minden rendben van már. Nincs semmi baj. – simogatta az ölemben ülő húgunk hátát. Anyáék hamar berontottak a lakásba.

- Minden rendben van? – kérdezték rémülten tőlünk.

- Fogjuk rá. – válaszoltuk szint egyszerre. Ez ilyen testvéri telepátia. Holly felemelte a fejét és a szüleinkre nézett.

- Annyira aggódtunk érted. – vette ki apa az ölemből a lányt, és felemelte. – Jól vagy? – kérdezte.

- Jobban. – válaszolta.

- Felviszlek, aludni. Fáradtnak tűnsz. – mondta, majd elment a kislánnyal.

- Miért engedtétek kimenni egyedül? – kérdezte anya mérgesen.

- Nem engedtük ki. Magától tette. – magyarázkodott Nick.

- Finn! – nézett rám.

- Nem csináltam semmit. Aludta. Mikor felkeltem, már nem volt sehol. – emeltem fel védekezően a kezem.

- Legközelebb ne forduljon elő ilyen.

- De ez nem a mi hibánk. Nem értem miért hibáztatsz olyan dolog miatt amit el sem követtünk. – háborodtam fel.

- Mit mondtál? – kérdezte.

- Nem tehetünk róla, hogy Holly bajba került. Inkább megköszönhetnéd, hogy kihúztam a vízből! – gyűltek könnyek a szemembe. Borzalmas volt visszagondolni a pillanatra amikor egyszerűen csak eltűnt. – De csak lecseszel! – álltam fel.

- Hát még szép, hogy kimentetted. Ez a dolgod! – emelte fel ő is a hangját.

- Kötelesség? Milyen kötelesség? Mi lett volna ha ott sem vagyok! Belefulladt volna!

- Ebből most volt elég!

- Nem! Köszönt meg! – kiabáltam, mire anya erősen pofán vágott.

- Gondolkozz el mit mondasz ezentúl. – mondta végszóként. Dühösen feltrappoltam a szobába, bevágtam az ajtót és az ágyra dőltem. Könnyeim eleredtek. Fájt az ütés, és az is, hogy belegondoltam, mi lett volna ha nem vagyok ott.

- Finn. Minden rendben van? – ért hozzám.

- Nem! – ültem hirtelen föl. – Olyan borzalmas volt. – temettem kezeimbe az arcom.

- Mi volt rossz? – süppedt be mellettem az ágy.

- Bele gondolni, hogy elveszíthetlek. – néztem rá könnyes szemekkel.

- Nem fogsz. – ölelt át. – Köszönöm. – suttogta.

- Semmiség. –öleltem vissza.

- Ma aludhatok melletted? – kérdezte.

- Persze, te bármikor. – érintetem meg az orrát, mire elmosolyodott. – De még korán van az alváshoz.

- Igaz. Hozol nekem egy pohár teát?

- A teája rendel kisasszony. – hagytam ott. Lementem és töltöttem ki egy pohárba teát, mikor anya is belépett a konyhába. Érzéstelen arccal, néztem mereven a poharat, csak, hogy ne keljen az anyámra néznem.

- Finnie, úgy sajnálom. Nem lett volna szabad megütöm téged, csak mérges voltam. Ne haragudj.

- Nem haragszom. – néztem rá kedvesen. Igazad volt. Ez a kötelességem. – öleltem át.

- Szeretlek. – puszilta meg a fejem búbját.

- Én is. – engedtem el. – Ezt most felviszem Holly-nak. Majd lejövök.

- Ebédre elég lesz. – kócolta össze még jobban a hajam.

Hey Guys! Hogy tetszik az új rész?