My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

16.fejezet

Egész otthonosra berendeztem a „szobám." Eddig egy szimpatikus gyerekkel sem találkoztam. Lehet azért is mert nem sokszor mentem ki a szobából. Mikor végleg magaménak éreztem a helyet, és nem abban a borzalmas korházi ruhában, hanem már a sajátomba lehettem, jobban voltam. Az ágyon ültem és megint azt a levelet olvastam amit attól a lánytól kaptam. – Szia. – hallottam meg egy fiú hangját. Odakaptam a tekintetem, és egy magas, vékony, kopasz, mankóval járó srácot pillantottam meg. Annyi lehetett mint én. Egyik lábát már amputálták neki. Ezért járt úgy. – Te vagy az új gyerek. Ismerős vagy te nekem. Bejöhetek? – kérdezte.

- Persze. – raktam le a szekrényre a lapot. – Finn Wolfhard vagyok. – mutatkoztam be. A fiú leült egy székre, és karfájának támasztotta a két mankót.

- Akkor azért voltál ismerős. – mosolygott. – Az enyém Leo Roth. – mutatkozott ő is be.

- Hogy, hogy itt vagy? Mármint, hogy, hogy idejöttél? Nem tudom, hogy kérdezzem meg. – jöttem zavarba.

- Értem mire akarsz kilyukadni. – kuncogott. – Csak mondták, hogy van itt egy új fiú. És gondoltam megnézem ki az. Azt nem tudom miért hoztak ide, de örülök, hogy találkozhattunk.

- Hosszú. A lényeg, hogy most azért vagy itt bent, mert...anorexiás vagyok. – sóhajtottam.

- Tényleg? Van itt egy ugyanilyen problémás lány is. De ez nem jó. – mondta.

- Hát nem. Te? Mi történt veled? – kérdeztem.

- Rák. Vagyis már úgy tűnik elmúlik. A lábamba volt, ezért amputálták le. Így vége lett a focis éveimnek. – mondta.

- Sajnálom.

- Mindenki ezt mondja. Tudod nem is olyan rossz ez a helyzet. Erősebbnek érzem így magam. – nézett körül. – Tetszik a szobád.

- Köszi. Nem sokat gondolkodtam rajta. Úgy adta magát.

- Gondolom. Bemutathatlak a bárátaimnak ha szeretnéd. – terelte a témát.

- Az szuper lenne. Eddig a nővéreken kívül senkivel sem találkoztam. – mosolyogtam.

- Ők is jó fejek, de mégis csak jobb veled egykorúakkal találkozni. - állt fel. Én is leszálltam az ágy ról, majd Leo-val indultunk el. Egy nagy terembe érkeztünk ahol rajtunk kívűl még négy gyerek volt. – Srácok ő itt az új barátunk Finn Wolfhard. – mutatott be.

- Nem hiszem el! A színész Finn Wolfhard. Úr Isten minden álmom volt veled találkozni. Imádom a munkásságod. – futott hozzám egy szőke hajú, viszonylag magas, kék szemű lány.

- Nevem Kara Souders. – ölelt át. – El sem hiszem.

- Lara szállj re róla. Nem is ismer. – mondta Leo.

- Már megszoktam. – öleltem vissza.

- Kussolj kopaszka. Épp az álmom válik valóra. – engedett el. – Te jó ég. Sokkal vékonyabb vagy mint utólag láttalak egy interjúban. – jegyezte meg.

- Az könnyen meglehet. Mivel én anorexiás vagyok. – közöltem. Mindannyian megértően néztek rám. Végre nem azt a szánakozó tekintetet láttam

- Átérzem. – állt elém egy hosszú barna hajú és szemű, kalapot viselő, borzalmasan vékony lány. – Én is az vagyok. Emma Chota. – mutatkozott be. – Örülök, hogy megismerhetlek.

- Én is. – mosolyogtam. Ekkor gördeszkával egy magas, barna bőrű, fekete hajú, baseballsapkás srác gurult be.

- Csá Leo. – állt meg. – Biztos te vagy az új srác. A nevem Dash.