My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

27.fejezet

Kezdtem magamhoz térni. A fejem hasogatott, mintha fel akart volna robbanni. Le voltam láncolva, egy sötét, nyirkos helyen. Körülöttem koponyák, csontok helyezkedtek el. Egyre nyomasztóbb volt. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Próbáltam szabadulni, de a bilincsek túl erősek voltak. Fájt is már a helyük. Kétségbeesetten dőltem neki a falnak és próbáltam nyugodt maradni. Halk csörtetéseket hallottam, majd az ajtó kinyílt. Goldies lépett be rajta. Leszedte rólam a bilincseket és egy szó nélkül kijuttatott a börtönből. Ismerős környéket fedeztem fel. A mi házunk hátsó részénél voltunk. – Mi ez az egész? – kérdeztem a férfitől.

- Winkies királynő megszökött a játékból, mikor Huffles is, de ők máshová jutottak. Utánuk mentem egészen ideáig követtem őket. Őt akarják. Miatta semmisült meg a játék. Bűnhődnie kell, de neked is. Téged is meg akarnak büntetni. – mondta. – Én itt maradok Huffles-el harcolni te menj el egy biztonságos helyre.

- Soha. Nem hagyom cserben a húgom. Elég dolgot csesztem már el az életben ez most nem lesz az az este. – mondtam.

- Finn, nagyobb bajod is eshet. Korházba kerülhetsz.

- Nem érdekel. Úgy sem olyan rég kerültem ki onnan. – mentem volna el, de Goldies visszafogott.

- Mi az, hogy onnan kerültél ki?

- Anorexiás lettem oké. Vagy valami olyasmi. Tudja mit felejtse el. – mondtam idegesebben.

- Huffles miatt? – kérdezte.

- Igen. De már meggyógyultam. – húztam ki kezei közül az enyémet.

- Nem Finn. Te nem gyógyultál meg. Ha őt elveszíted újra az leszel és akkor már nem jön vissza, te meg örökké beteg maradsz. – magyarázta.

- Nem érdekel. Inkább meghalok, csak ő legyen boldog. Nem hagyom, hogy ez a királynő nyerjen. Nem adom a húgom. Nem teszem ki annak, hogy szenvedjen. – fordultam felé.

- Nem mehetsz. – fogta meg a karom és magával húzott.

- Engedjen el. Engedjen el Goldies! – ellenkeztem, de a férfi nem engedett. Ahhoz képest, hogy elég idős volt, erősen fogott. A hátsó ajtónkon keresztül lökött be a lakásba, belökött a fürdőszobába és rám zárta az ajtót. – Goldies, engedjen ki! – csapkodtam az ajtót.

- Sajnálom Finn, de nem lehet. Majd találkozunk. – ment el.

- Goldies! Goldies! Jöjjön vissza! Hallja! – kiabáltam. Mind hiába volt. Kintről csak zajokat hallottam. Nem álltak nyerésre. Egyre idegesebb lette, de nyugtattam magam, hogy ne legyen rohamom. Valahogy ki kellett jutnom.

- Mi a franc folyik odakint? – hallottam meg a bátyám hangját.

- Nick! Nick, engedj ki! – dörömböltem az ajtón.

- Finn? Te vagy ott bent? – kérdezte.

- Ki más? Keresd meg a kulcsot. – mondtam.

- Egy perc és kinyitom. – hagyott ott. Két percig kereste, majd nehezen kinyitotta azt. Türelmetlen voltam, ahogy nyílt az ajtó, kirontottam a szobából és már mentem is volna megmenteni a húgom, de a bátyám visszatartott. – Mi ez az egész? – kérdezte ingerülten.

- A királynő. Itt van. Holly-t és engem akar. Meg kell mentenem, de Goldies bezárt mert azt mondta, túl veszélyes. – válaszoltam.

- Én megyek, te maradsz. – mondta.

- Mi? Dehogy! – ellenkeztem.

- Finn! Ez most nem játék! Te is ugyanolyan veszélybe vagy, értsd meg! Ne akarj most Holly hőse lenni! Ha bajod esik az az én hibám lesz! Tényleg mi történt az arcoddal? – ért hozzá a szemem alatti sebhez.

- Trevis. – motyogtam.

- Megint? Mindegy. Maradj itt. – mondta. – Most nem lehetsz az ő hőse. Tudom, hogy az akarsz lenni, de most veszélyben vagy. Maradj itt és szólj anyáéknak jó? – kért meg. – Finn, ígérd meg, hogy nem jössz ki. – tette vállamra a kezét.

- Oké. – sóhajtottam beleegyezően. Ahogy elment eszembe jutotta a vele való vitám. De igen a hőse akarok lenni. Azt akarom,hogy megbocsásson. Tök elcsesztem a dolgot. Ki kell mennem megmenteni. Ő a húgom. Nem érdekel ha megsérülök inkább én, mint ő. Gondoltam magamba. Erőt vettem magamon, majd kimentem. Nem érdekeltek a következmények. Sokra nem emlékszem. Mindenem fájt és a helyzet is kezdett reménytelen lenni, mikor Holly a királynő elé állt. Mi fájdalomtól szenvedve feküdtünk a földön, de ahogy láttam, hogy a lányt hátulról le akarják szúrni, nehezen felállva, ahogy csak tudtam odarohantam hozzá és leterítettem. – Úgy sajnálom. – suttogtam. Szemeibe a félelem, az aggódás és szeretet látszódott.

- Megvagytok, mindketten. – mondta Winkies.

- Még nincs. – mondta a lány, majd egy határozott mozdulattal valahonnan elő kapott egy tört és a nőre dobta, ki felordított a fájdalomtól. Gyorsan felálltunk, bár én nem igazán tudtam, de egyensúlyozni próbáltam. – Vége a rémuralmadnak. – nézett dühösen a szemébe a haldokló királynőnek, majd kihúzta belőle a tört, mire pixelekre bomlott a hadseregével együtt. Goldies pedig csak lassan közeledett felénk.

- Huffles, de jó, hogy vége. – ölelte át.

- Finn, úgy sajnálom, hogy bezártalak. Csak nem akartam, hogy bajod essen. – kért bocsánatot.

- Semmi baj. Maga csak meg akart védeni. – léptem hozzájuk közelebb.

- Itt kell, hogy hagyjalak titeket. Végleg.

- Hiányozni fogsz. – mondta könnyes szemekkel.

- Te is pici lány. Nagyon, de nagyon. Ám muszáj. – tűrte a lány füle mögé vörös haját. – De Finn, majd vigyáz rád, helyettem is. Oké? Minden rendben lesz.

- Tudom, de akkor is. Szeretlek Goldies. – ölelte át utoljára.

- Én is téged Huffles. – szorította magához. – De most mennem kell. Szúrd belém a tört. – mondta.

- Mondd ki még egyszer amit legelőször mondtál nekem, mikor találkoztunk. – kérte meg.

- Majd lesz egy segéded az utadon, de én mindig itt leszek neked, ha nem is örökké testként, de kísérni foglak. – mondta.

- Köszönöm. – törölte le meginduló könnycseppjét, majd a férfibe szúrta a tört és kihúzta. Goldies utána már szólt semmit csak egy mosollyal az arcán tűnt el. A büszkeség mosolyával. Büszke volt ránk, főleg rá. Ahogy eltűnt a férfi, a lány legyengülve összeesett. Azonnal fölvettem és a bátyámmal az oldalamon bevittük a házba. Nagyon meleg volt az arca, szinte lángolt, piros is volt neki. Körülölelte a nyakam és nem is akart elengedni. Amíg én húgommal az ölembe ültem a kanapén addig Nick, sürgött-forgott a házban. Vizes borogatást hozott a lánynak, miután teljesen megbizonyosodtunk róla, hogy láza van. Anyáékat is hívta eközben, teát főzött meg hasonlók. Holly nagyon nem akart elengedni. Zöld szemeivel rám nézett, eltűrte a szemembe lógó fürtjeim és csak a szemembe nézett.

- Úgy sajnálom azt amit mondtam. Nem gondoltam komolyan, csak dühös voltam magamra, amiért nem vigyáztam rád. – mondtam.

- Nem haragszom. És amit mondtam az nem igaz. Nagyon szeretlek Finn. – mondta.

- Nekem meg te vagy az egyetlen húgom Holly. Én is nagyon szeretlek. – mosolyogtam. Anyáék persze halálra aggódva érkeztek meg. Mindent elmondtuk neki, amit csak lehetett. A lány az ölembe elaludt már. Nem lett túl beteg, csak lázas volt, de az is lement egy-két nap után. Úgy örültem neki, hogy visszakaptam és, hogy semmi sem akadályoz már minket abban, hogy vele legyek.

Hey! Már csak az epilógus van vissza aztán vége. A Dismissed is akkor kerül fel még nem vagyok kész vele! Remélem tetszett. Pusza!