My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

8.fejezet

Egy-két nap telt el a videó játékos eset óta. A suliba nálam, és a lánynál is látszólag minden rendben volt. Csak látszólag. Egy pénteki napon, megint belém kötött egy nagyobb gyerek. Először csak nekem jött, majd be is szólt. – Mi van Wolfie, a buzis loboncodat mikor vágatod le? – mondta. Felé fordulta, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Akkor amikor te meghalsz. – válaszoltam.

- Keménynek hiszed magad? Kurvára nem vagy az. – lökött meg. Én persze visszalöktem, mire durván arcon csapott. Az orromból, folyni kezdett a vér, és egy kicsit bedugult a fülem. Igen nagyot ütött.

- Hé! Mi lenne ha békén hagynád a tesóm! – szólt oda neki Holly.

- Ő a kis védelmeződ? – nevetett. – Azt hittem nem lehetsz ennél nyomibb, de tévedtem. – röhögött tovább. A lány ráugrott, amivel leterítette, és ütni kezdte, de a fiú nem hagyta ő is visszaütött. Tehetetlenül álltunk egy ideig, mikor már durvulni látszott a helyzet, megpróbáltam szétszedni őket.

- Holly hagyd abba! – fogtam meg a lányt, aki nem hagyta abba a fiú ütögetését. – Hallod? – kérdeztem, mire hirtelen egy újabb ütést kaptam. Leszedtem nehezen a lányt magamról, és odalöktem Josh-ékhoz, hogy még véletlenül se avatkozzon újra bele. Most engem kezdett el ütni, de én sem hagytam magam. Újra a földön kötött ki, úgy ahogy én is. Vertük egymást, és egyikünk sem engedett. A húgom valahogy megint odakerült, és próbált most engem leszedni a fiúról. Ez egy ideig így is ment, majd a tanárok közbeavatkoztak.

- Elég legyen! – kiabálták. Mind hárman rájuk néztünk, majd leszálltunk egymásról. – Trevis, Finn és még Holly is. Remek. Gyertek az igazgatói irodába. Hosszú beszélgetésnek nézünk elébe. A szüleitekkel együtt. – mondták. Az igazgatói előtt ültünk. Holly orrából ömlött a vér, az enyémből már nem. Rengeteg sebet szereztünk, de Trevis sem úszta meg azok nélkül. A szüleink már bent voltak. Már csak mi vártunk arra, hogy bemenjünk. – Gyertek. – szólt ki az igazgatóhelyettes. Beballagtunk az irodába. Ahol mindenki szúrós szemekkel nézett minket.

- Beszéltünk a szüleitekkel. Már csak az érdekel ki kezdte. – könyökölt az asztalára az igazgató.

- Az egészet Wolfhard kezdte! Ő jött nekem.

- Hazugság. – vágtuk rá mindketten. – Trevis kezdte.

- Trevis. Neked már három szaktanárid van, és egy osztályfőnökid. Amiket hasonlóakért kaptál. Ne haragudj, de ezt most neked nem hiszem el.

- De igazgatóúr kérem.

- Nincs semmi de. Nem egyszer hallottam, hogy Mr.Wolfhard-ot piszkálja. Ez már túlmegy minden határon. Benned meg csalódtam Finn. – nézett rám. – Nem tudtam elképzelni, hogy ennyire lesüllyedsz a szintjére. Visszaütünk. Nem helyes.

- Tudom. – suttogtam. Tudtam, hogy igaza volt. Nem is az zavart a legjobban. Az zavart, hogy a húgom is belekeveredett. Nagyobb baja is eshetett volna. Talán eltörte volna a lábát, kezét vagy mit tudom én mijét.

- Holly. Nem szép dolog a verekedés ugye tudod? – nézett a mellettem álló lányra.

- Igen.

- Akkor miért avatkoztál bele?

- Mert ő a bátyám, és meg akartam védeni. – válaszolta.

- Az nem megoldás, ha te is verekedni kezdesz.

- Tudom. Nem volt szép dolog. – hajtotta le a fejét.

- Rendben. A szüleitekkel, már megbeszéltük a büntetést. Holnap lesz egy előadás, aminek a vége egy hatalmas kaja csata lesz. És hát...nektek kéne majd összetakarítani. – mondta. Takarítás. Nagyszerű. Akkor még nem is gondoltam, milyen fordulatot vesz az életembe. – És még így is ez a leggyengébb. Holnap hatkor találkozunk. Ennyi lenne. – zárta le a beszélgetést. Összepakoltunk, majd beültünk a kocsiba, ahol egymás kezét fogtuk. Nem szólaltunk meg. Jól tudtunk, hogy anyáék irtó dühösek. Főleg rám.