Awesome Mix | Peter Quill / Star - Lord ff [BEFEJEZETT]

6★ Űrlord ☆

Indigo Orelli szemszög

Pizzáról álmodom. Egy gőzölgő, kemencében sült, hatalmas méretű sonkásról, amin úgy nyúlik a sajt, hogy egy giliszta is megirigyelné. Szinte már érzem a számban azt ahogyan az ízek összekeverednek, és ezáltal olyan élményben van részem, amilyenben eddig még soha nem volt. Rágni kezdek, pedig a tudatalattim, nagyon is jól tudja, hogy ez az egész dolog nem valós. Akaratlanul is felnyüszítek, és az apró cellát megint a korgó gyomrom hangja tölti be. Hasamhoz nyúlok és végig simítok rajta, mintha ezzel csökkenteni tudnám az éhségérzetemet. Azonban a gyomromat semmi nem hatja meg. Napról napra, erőteljesebb morgás tör fel belőle, és ezáltal szűnni nem akaró fájdalmat okozva nekem. Néha már úgy érzem, hogy azt sem tudom már, hogy milyen íze van egy igazi ételnek. Egy normális ételnek, amit mi valódi emberek eszünk.

Valódi emberek. Földiek. Halandók.

Fogalmam sincs, hogy mióta vagyok bedugva ebbe a cellába. Nem lehet olyan hét naptól több, hiszen akkor már éhen kellett volna halnom. Vagy lehet, hogy csak a tiszta víz tart életben, ami történetesen pont ugyan olyan ízű mint a Földön. Föld, az otthonom. Ahol Liam van. A szüleink, akikkel boldog voltam, tényleg igazából. És ezek az undok pofájú valamik, megfosztottak mindentől! Ami pedig még ennél is szörnyűbb az az, hogy már tényleg elhiszem azt, hogy ez mind valódi. Tényleg a galaxisban vagyok, egy űrhajón tele űrlényekkel, akik fosztogatóknak nevezik magukat, és imádják a mumbák húst, ami egy olyan állat aki képes a fején lévő fény segítségével teleportálni magát. Első pár nap azt hittem, hogy ez az egész elrablásom csak a fejembe történik ,amit megüthettem amikor Piper meghalt. De amikor már napok múlva is még mindig űrlények vettek körül, és olyan dolgokról beszélgettek, rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon is igazi. Egy csapat űrlény rabolt el a Földről, akik arra készülnek, hogy eladjanak egy másik ufónak aki ha jól értettem Pusztítónak nevezi magát. A Pusztító név hallatán rögtön tudtam azt, hogy semmire jóra nem számíthatok. Na nem mintha a Fosztogatók nagyon kedvesen bánnának velem. Igaz, naponta hoznak be ételt – amitől még mindig hányok – és ruhát is akartak adni, de én nem fogadtam el, ugyanis azt akarták, hogy előttük vetkőzzem le, hogy nekik lehessen pár jó percük. De beszélni csak pár mer velem, ugyanis a nagyrészük még csak rám sem mer nézni. Egy Avom nevezetű tag elszólta magát arról, hogy a galaxisban a lények többsége fél már csak magától a Föld nevű bolygótól is, nemhogy az ott élő ragadozóktól. Azt a következtetést vontam le, hogy ezek szerint az űrlények pont úgy félnek az emberektől, mint ahogyan mi tőlük. A fosztogatók még csak rám nézni sem akarnak, ugyanis azt is hallottam két tagtól, hogy attól tartanak, hogy mikor rájuk pillantok akkor felrobbannak tőlem. Talán kikellene használnom a félelmeiket, és így megtudnék szökni. Igen, csak én totál védtelen vagyok, míg nekik egy csomó olyan fegyverük van, ami a Földön még csak nem is ismert. Az űrlények sokkal fejlettebbek tőlünk, elég ha csak a puskájukra nézek, amikkel nem csak egy egyszerű golyót tudnak kirepíteni, hanem akár égetni, sokkolni, és még pár ínycsiklandozó dolog, amikről azt sem tudom, hogy mik azok. Ráadásul ahhoz, hogy megtudjak szökni először erőre kellene kapnom, ahhoz pedig normális ételre volna szükségem, amit itt nem kapok meg. Ha kapnék is, akkor is hogy intéznék el egy száz fős csapatot? Vagy ha sikerülne is, utána hogyan jutnék vissza a Földre? A galaxisban vagyok, az Istenit. Megfelelő ezközök nélkül, megfulladnék oxigén hiányban.

Jelenleg azonban nem érdekel a szökés. Túlélni próbálok, és találni olyan dolgot, ami eszembe juttatja azt, hogy miért is volna érdemes élnem. Gondolatok kellenek, amik hangosabbak mint a korgó gyomrom. Emlékek, amik melegséggel töltenek el, ezzel elterelve a figyelmemet, a már kékülő – liluló testrészeimről, amikkel már alig érzek valamit, mivel úgy átvannak fagyva. Még Liam arca sem tud felvidítani, pedig szinte mindig csak rá koncentrálok. Az esküvőnkre, ami annyira tökéletes lesz mikor megtartjuk, a hazatérésem után. Már az sem érdekel, hogy hol lesz a ceremónia. Tőlem akár egy öreg fa alatt is egybekelhetünk, miközben egy kukászsákot viselek esküvői ruha gyanánt. Teszek az ilyen formalitásokra, nekem csak Liam a lényeg és a családja, amibe én is beletartozom. Ha még bele tartozom, hiszen napok óta nem hallottak felőlem. Nem hiszem el, hogy egyikőjüknek sem jut az eszébe az, hogy akár máshol is lehetek mint a Föld. A vőlegénynek nem az lenne a dolga, hogy megérezze azt, hogy a jövendőbeliével valami baj van? Miért nem érzi azt, hogy bajban vagyok, és kezd el keresni a NASA segítségével? Egyáltalán a NASA egy létező dolog, vagy az is csak valami kitaláció, mint az, hogy a Földön kívül nincs élet? A nagy lószart nincs!