22★A jobb pilóta☆

218 34 2
                                    

- Szóval a terv – kezd bele Mordály a szónoklatában, miközben egyenesen felmászik a pilótaszékbe, majd belemászik és kényelmesen elhelyezkedik benne. A cselekedete rögtön dühöt kelt bennem, ugyanis én csak a pilótafülke ajtajában állhatok, és onnan lövellhetek felé pár szúrós pillantást, amiért nekem Quill még csak azt sem engedi meg, hogy a küszöbön áttegyem a lábam, a mosómedve pedig még az ülésbe is beleülhet. Igazságtalanság, ugyanis szerintem én sokkal megbízhatóbb vagyok mint egy beszélő mosómedve, még akkor is ha egy picit széttörtem a Milánót. Könyörgöm, a mosómedvék élvezettel túrják szét a kukákát, és kegyetlen vadak tudnak lenni, ha úgy érzik támadás éri őket. Ezáltal pedig nem bíznám az életemet Mordályra. – Elmegyünk a Moragra, ahol is megbizonyosodunk róla, hogy ott e van még a kő – egy hologramos képernyőt húz maga elé, amin apró kék csíkok jelennek meg, majd nem sokkal később két piros x. Nem kell sokat filozofálnom rajta, hogy a két piros jel mit jelent : a tartózkodási jelünket, és az úticélunk végét. Lábujjhegyre kell állnom, hogy többet láthassak a térképből, de nem járok sikerrel, mert Mordály izeg – mozog a székben. Azonban még így messziről is látom, hogy az a bizonyos Morag nincs nagyon közel. – Ha minden rendben van ott, utána rögtön megyünk Xandarra, ahol is szerzünk egy űrhajót, amivel a hercegnőt hazatudjuk szállítani – olyan undok mód ejti ki a hercegnő szót, hogy még a hátamon is feláll a szőr. Alig várom már, hogy megszabadulhassak Mordálytól. Remélem Quillnek csak addig van rá szüksége amíg megtalálja azt a bizonyos űrhajót, amivel hazatud juttatni a Földre. Idegbajt kapok, ha Mordály velünk jön a Földre is. Már így is túl sokat volt a közelembe. – Esetleg van valakinek valami kérdése? – ujjait háromszög formában tapasztja össze, és fordul meg a székkel, hogy mindenkire rálátást nyerjen. Úgy viselkedik mint egy vezető, aminek én személy szerint nem örülök, ugyanis nem tudom, hogy mennyire tanácsos, egy mosómedve tervét követni. Eddig még semmi olyan dolgot nem mutatott, amivel eltudta volna nálam érni azt, hogy kövessem és megbízzak benne.

Mordály kérdése hallatán, Quill keze olyan gyorsan lendül az égbe, mint egy iskolás keze. Még lóbálni is elkezdi az ujjait ahogy jelentkezik, hogy Mordály tökéletesen láthassa, hogy neki kérdése van. – Nekem lenne egy kérdésem – nyújtózkodik izgatottan, mire Mordály hetykén bólint egy aprót, hogy hallgatja a férfit. – Mióta vagy Te a parancsnok az én hajómon? – simogatja meg enyhén a borostáját Quill, miközben úgy tesz mint aki mélyen gondolkozik. Arcáról le lehet olvasni, hogy nagyon nem tetszik neki Mordály parancsoló viselkedése, és ezzel egyetértek én is. A Milánó Quill tulajdona, így az Ő feladata lenne azt, hogy valami tervet kovácsol, és a pilótaülésben ül, nem pedig a másodpilóta székében. Neki azonban most mégis ott kell ülnie, és végig kell hallgatnia azt ahogy Mordály mindent tökéletesen eltervez, miközben az eredeti hajó tulajdonost még csak figyelembe sem veszi. – Én vagyok a Főnök, így az én tervemet kellene követnünk. – jegyezi meg csípősen és jellegzetesen Mordályra néz, és a lábait elkezdi rugdosni előre – hátra.

- Van terved? – kérdezi csodálkozva Mordály. – Hány százalékban van kész? Csak nem tizenkettő? – egyik kezét a szája elé teszi és abba nevet bele, de persze így sem tudja elrejteni az utálatos, gúnnyal átszőtt hangját. Quill kezei erre ökölbe szorulnak, és kiugrik a székből, majd a mosómedve elé áll.

Én pedig még mindig az ajtóban állok, értetlenül, azzal a különbséggel, hogy mostanra már Groot a vállamon ül és onnan figyeli tátott szájjal a jelenetet. Nem csak Grootnak nincs fogalma róla, hogy Mordály és Quill min veszekednek, hanem nekem is, de ezen már nem lepődöm meg, ugyanis tudom, hogy valamikor egy csapat voltak, és elégsok mindent átéltek együtt.

- Az én lélegzetelállító pilóta tehetségem nélkül el sem tudnál jutni a Moragra. – húzza fel az állát Quill, olyan lekezelő hangnemben, hogy Mordály helyében én már rég besértődtem volna. Persze a mosómedve nem ezt teszi, ugyanis a sértődés helyett, feláll a pilótaszékben amitől ígyis csak Quill mellkasáig ér fel, de Őt ez nem zavarja, mivel onnan néz fel rá mérgesen. Nem ültem még Quill mellett miközben űrhajót vezet, de szerint ez egy elég merész kijelentés volt.

Awesome Mix | Peter Quill / Star  - Lord ff [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now