16★ Furcsa☆

279 36 8
                                    

Indigo Orelli szemszög

Eddig az összes férjjelöltemnél bevált az a bizonyos kiskutya nézésem. Akár mikor szükségem volt valamire, vagy menni szerettem volna valahová, és az adott férfi nem akart beleegyezni az elképzelésembe, és a könyörgésem sem hatott, mindig bevetettem ezt a bizonyos tekintetemet aminek nem tudtak ellenállni, így végül teljesítették a kívánságomat.

Azonban Peter Quill számára az összes bájomat ha bevetettem volna, még az sem hatotta volna meg. Lehet nála azért nem hatott a vonzerőm mert rá nem úgy gondoltam mint egy igazi férfira, akit meg kell szereznem magamnak, és aki majd elvesz feleségül. Nem, számomra Ő csak azért kellett, hogy haza tudjon vinni, az igazi férjjelöltemhez.
Azonban Quill hajthatatlan volt. Olyan aranyosan néztem rá, mint eddig még soha senkikre. Képes lettem volna már elsírni is magam a jó cél érdekében, de szerintem ha ezt megtettem volna akkor vagy kinevetett volna, vagy pedig megvárta volna még az összes könnyem elfolyik, és megint csak nevetett volna, mivel nála más opció nincs. Ha nem nevet, akkor sérteget. Ha nem sérteget, akkor gúnyolódik. Normálisan nem tud viselkedni. Csak azt nem tudja, hogy ki az ellenfel. Amit én az eszembe veszek, az úgy is lesz. És nekem most csak az jár az eszembe, hogy haza kerüljek, méghozzá az Ő segítségével.

- Miért nem akarsz segíteni, haza jutnom? – teszem derekamra a két kezem, de ezt a cselekedetem rögtön meg is bánom, mivel az új ruhám feszülni kezd rajtam. Nem tudom, hogy miféle lány volt a barátnője, de, hogy rohadtul nincs közös stílusunk az biztos. Gondolom Quill imádhatta ezt a bőr ruhát, ami egy nadrágból állt, rajta egy aprócska szoknyával, és egy ujjatlan felsővel. A lehajlást már rég elfelejtettem, ugyanis a nadrág vagy szétrepedne rajtam, vagy nagyon nem formális módon tüntetné fel a seggem. Egy töltött galambhoz tudnám hasonlítani magam. És ami a lényeg, hogy cipőm még mindig nincs, ugyanis azt valahogy elfelejtett adni. Egy úriember ez a Quill kölyök!

- Egy szóval nem mondtam ilyet! – kéri ki magának felháborodva, majd elkezd a kabátjában gyönyörködni. Úgy tartja a kezében, mintha valami rég nem látott kincsét kapta volna vissza. Óvatosan leteszi az egyik szabad székre - amin nem hever ruha – majd a ronggyal elkezdi az arcát törölni, de nem sok sikerrel. Mindenhol töröli a bőrét, csak ott nem ahol pont véres. Megsajnálom, és mivel még hálás is vagyok neki amiért tiszta ruhát kaptam, odamegyek és közvetlen előtte állok meg, majd kiveszem kezéből a rongyot, de nem akarja oda adni. – Nem érhetsz hozzám. – szorítja ökölbe a rongyot, mire én értetlenül nézek rá.

- Magad nem tudod ellátni a homlokodon lévő vágásnyomot. – érintem meg az említett heget. Csak azért tűnik vészesnek a seb mivel véres, de amúgy nem az. Ha engedné megtisztítani, akkor csak egy apró vágás maradna ott, ami pár napon belül eltűnne onnan.

- Megint bántani fogsz – elgondolkodtató, hogy most egy érett felnőtt ül előttem, vagy egy kisgyerek. A viselkedéséből, és hangjából kiindulva szerintem az utóbbi az igaz.

- Ha nem adod ide a rongyot, akkor tényleg félhetsz, hogy kapni fogsz még egy sebet a homlokodra, a meglévő mellé. – fenyegetem meg, és erre mint egy varázsütés elengedi a rongyot, ami az én kezembe landol. Türtőztetnem kell magam, hogy ne nevessek fel azon, hogy mekkora hatalmam van felette. Bevizezem a rongyot, majd óvatosan a homlokán lévő sebhez érintem. Szinte még hozzá sem értem, Quill máris felszisszen és elhúzza a fejét. – Ne csináld ezt Quill – forgatom meg a szemeimet, és a feje után nyúlok, majd megint hozzáérek a sebhez. Mint egy kisgyerek lebiggyeszti az ajkát, pont úgy mint aki sírni akar. – Mégis, hogy mentetted meg a galaxist, ha közben meg egy ilyen kis semmiségtől majdnem elsírod magad? – egyenesen a nyaka mögé nyúlok, majd úgy húzom közelebb magamhoz. Akaratos az biztos, de erre már nem tud mit csinálni.

Awesome Mix | Peter Quill / Star  - Lord ff [BEFEJEZETT]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora