Awesome Mix | Peter Quill / Star - Lord ff [BEFEJEZETT]

20★Az ápoló☆

- Ez meg mi a lónak a fasza volt? – csak ennyit tudok kinyögni, mielőtt szó szerint szétterülök a koszos földön, és tenyereimbe temetem az arcom.

Nem akarok felülni, és meglátni a két halott lényt. A gyomrom már nem bírná feldolgozni. Úgy ahogy az agyam sem tud már értelmesen gondolkodni. Ez az előbbi incidens volt az utolsó olyan dolog, ami pontot tett minden végére. Ezek a valamik – skrullok, vagy mik – úgy beszéltek hozzám mintha ismernének. Lehet, hogy csak ez is az álcájukhoz tartozott, de miután újra visszanyerték eredeti formájukat, és az utolsó életben maradt lény megpillantotta a karkötőmet, rá kellett jönnöm, hogy tényleg tud rólam ezt azt. Ez pedig nagyon nincs rendben. Engem senkinek nem szabadna ismernie a galaxisban, hiszen földi vagyok! Habár az is lehet, hogy csak összetévesztett valakivel. Igen, biztosan!

Csak akkor kukucskálok ki az ujjaim közül, amikor valaki eltakarja előlem a Napot. Nem lepődöm meg rajta, hogy Quill az, mégis ki más lehetne? De a nagy helyzet az, hogy még rá sem bírok nézni. Az előbb loccsantotta szét egy ufó fejét! Hónapokba fog telni mire megszabadulok ettől a látványtól.

- Ki kellene húzni a kést a combodból – köszörüli meg halkan a torkát, és a környéket kémleli.

Ó, a késről el is feledkeztem. Hát, hogy lehetek olyan buta, hogy egy ilyen kis apró semmiségről ami a combomból áll ki és mérhetetlenül fáj, elfeledkeztem? Már úgy döntöttem, hogy megtartom magamban, mivel olyan kellemes érzés a combomban mászkálni egy késsel. Ha nem koncentrálok az undorító látványra, akkor tényleg eltudnék élni vele. – És ne beszélj csúnyán Groot előtt. – dorgál meg, és akaratom ellenére Liam arca jelenik meg, mikor rajtakapott amikor csúnyán beszéltem. Mindig csak egy szemforgatással válaszoltam, és ez most sincs másképp. Úgy érzem, hogy a történtek után megengedhetem magamnak, hogy káromkodjam.

- Hívj ide egy mentőt, szakképzett orvossal aki a lehető legkisebb fájdalommal eltudja távolítani a kést a combomból. Ugyanis úgy érzem, hogy több fájdalmat már képtelen vagyok elviselni. – tudom úgy hangzik a hangom mint egy hisztis picsáé, de tényleg kivagyok már készülve, ami nem vall rám. Az életem része volt a fájdalom, de mióta elraboltak és itt vagyok a galaxisban, még a fájdalomnak is más értelme van. Percről percre jobban haza akarok menni, mert azt érzem, hogy mindennek vége. Nem akarok már egy boxzsák lenni, aki mindenkinek az útjában van. Mintha egy élő célpont lennék, akinek az a dolga, hogy mindenki bántson, és tűrjön.

- Itt áll előtted. – feleli, mire én olyan hirtelen kapom el kezemet az arcom elől, hogy káprázni kezd a szemem.

- Ki? – kérdezek vissza értetlenül.

- Hát az orvos. – mutat végig magán, én pedig automatikusan elkezdem a fejem csóválni, és próbálnék menekülni, de már arra sincs erőm. Ha rajtam múlik, Quill biztos, hogy nem fog hozzáérni a combomhoz. Ehhez a sebhez tényleg orvosi ellátásra van szükség.

- Felejtsd el! – ülök fel nagy nehezen, de rögtön meg is bánom mert a combomba megint olyan fájdalom hasít, hogy még meg is könnyezek. – Csak a holttestemen keresztül engedem, hogy megtedd – elfordítom a fejem a lábamtól, mire Quill csak sejtelmesen elmosolyodik, mint aki valami rosszban sántikál. Rossz előérzetem támad. – Komolyan beszélek Quill. Ezt nem húzhatod csak úgy ki...- kezdek bele a mondandómba, de mintha süket füleknek beszélnék.

Az egyik percben még mellettem áll, a másik percben pedig már lehajol és ragadja meg a kést, majd mintha egy cérnát húzna ki a nadrágomból, úgy kapja ki a combomból. Kínomban felordítok, Ő pedig csak felém tartsa a kést, amit az én vérem színez be. Szinte már lepereg előttem az egész életem, miközben azt várom, hogy mikor vérzek el. De ez nem következik be. – Hogy baszódnál meg, Peter Quill! – köpöm felé a sértő megjegyzést, de még ez sincs rá hatással. A combomon egy vékonyka vágásnyom van, amiból épphogy csak pár csepp vér tör fel, amit jó jelnek veszek.