21★A kő☆

231 36 24
                                    

- Azt mondod, hogy nem csak Micheal Jackson halt meg, hanem Freddie Mercury és David Bowiei is? – Quill törökülésben vágja magát a függőágyban és, hogy tökéletesen elférjen az én lábaimat elhessegeti onnan. Erre tőlem kap egy csúnya nézést, ugyanis így a fájós lábamat kikell tennem a függőágyból, és unottan lóbálni kezdem. – Amióta Yondu elrabolt a Földről, a világ a feje tetejére állt! – ez az első alkalom, hogy arról beszél hogyan került a galaxisba. Mondjuk soha nem kérdeztem, de azért mindig kíváncsi voltam rá. Lám, most pedig megtudtam az Ő történetét, ami egészen különleges módon hasonlít az enyémre, azt leszámítva, hogy én haza jutok, míg Ő beletörődött abba, hogy itt éli le az életét.

- Azért ne nézd ilyen sötéten a dolgokat. A Fleetwood Mac még turnézni jár, úgy ahogy Bon Jovi, Elton John is, vagy a Depeche Mood és Madonna – ijesztő, hogy mennyire szívén viseli a zenével kapcsolatos dolgokat. Amint elmondtam neki, hogy milyen előadók nincsenek már közöttünk ,még a tekintete is elsötétült. Azonban most, hogy témát váltottam, mintha a színe is visszajött volna. Félelmetes, hogy mennyi mindenről nem tud ami a Földön történt. Én nem akarok erre a sorsra jutni. Bizarr lenne arra haza jutnom, hogy a Jonas Brothers megint összeállt, Justin Bieber pedig kiadta a Baby felturbózott mását. – Azt azonban sajnálhatod, hogy lemaradtál a Spice Girls fénykoráról, és már a Linkin Parkot sem láthatod az eredeti felállásukban koncertezni – Quill számára ezek a nevek olyanok mint számomra az Ő kazettáin lévő hetvenes előadók dalai. Üres szavak, amikhez nem tud semmilyen slágert párosítani. – Viszont megúsztad a One Direction és Justin Bieber korszagot, szóval légy hálás az Úrnak. – kínomban elnevetem magam, és eszembe jut, hogy Piperrel hányszor parodizáltuk ki a brit fiúbandát. Tudom Quill felől hiába számítok gúnyos nevetésre a nevek hallatán, ugyanis fogalma sincs, hogy kik lehetnek. Lehet, hogy Ő bírná Őket, ha ismerné a dalaikat. Piper még Bieber egyik Los Angelesi koncertjére is elakart menni, csak azért, hogy tudja megdobálni paradicsommal – igen, erre az alkalomra direkt vett paradicsomot – miközben azt kiabálta volna, hogy szarok a zenéi, és tehetségtelen kis pöcs. Ez az álma utána soha nem valósult meg, mivel szerencsére nem kapott a koncertre jegyeket, így esélye sem volt bejutni. Végül aztán már csak a sok paradicsomot sajnálta, ami mind megfonnyadt és a kukában kötött ki, mivel nem bírtuk megenni.

- Hol voltál Te az egész életemben? – hangjában csodálatot vélek felfedezni, amihez társul még a csillogó tekintete is amivel engem vizslat. Enyhén elpirulok, ezért inkább lehajtom a fejem és a pólóm végével kezdek el játszani. Túl beleéltem magam ebbe az egészbe. Talán azért mivel Liammel ilyenről soha nem tudtam beszélni, ugyanis Őt nem érdekli a zene. Quillen pedig látszik, hogy nagyon is érdekli, és szinte már eszi a szavaimat. Liam még életében nem figyelt így rám, mint most Peter. Helyesbítek soha senki nem figyelt így még rám.

- Ha haza érünk, elviszlek a kedvenc lemezboltomba, amit tuti, hogy imádni fogsz mivel olyan kincseket lehet találni ott, amire az ember nem is számítana. Betankolhatsz lemezekkel az elkövetkező huszonhat évre. – New York soha nem volt az én városom, sőt alig vártam mikor betöltöttem a tizennyolcat és elküldtek az árvaházból. A várost rögtön magam után hagytam, azt azonban soha nem álltam meg, hogy időközönkét visszatérjek abba a hippi stílusú lemezboltba, ahol még a levegőnek is különleges illata volt, ami legtöbbször a málnára emlékeztetett. Soha nem jöttem rá, hogy miért tartom olyan varázslatosnak a helyet. Mintha mindig is ismertem volna és emlékeim lennének onnan előző életemből, úgy jártam oda.

- Huszonhat évig nem láthatlak? – pislant egy nagyot csalódottan. Ez csak úgy kicsúszott a számon. Huszonhat év hosszú idő, és valahogy nem tervezem beleszőni Quillt is. Hazavisz, utána búcsút intünk egymásnak. Én férjhez megyek, és ha Liam nagyon erőszakos lesz, akkor talán pár év múlva családot alapítunk, aminek majd én nem fogok örülni, mivel igazság szerint nem akarok kölyköket neveli. De persze Liamért mindent megteszek, csak nehogy elhagyjon.

Awesome Mix | Peter Quill / Star  - Lord ff [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now