FRIENDZONE

3.

Delaney

 Már vagy tíz perce állok a Grayson Hall előtt, de Laura még mindig sehol. Kezdek kételkedni benne, hogy ez a vásárlós nap valóban olyan jó ötlet-e mint ahogy a szobatársnőm beállította. Egyáltalán vissza fog jönni, vagy soha többet nem látom csak behitegetett? Na, jó, ez elég valószínűtlen, tekintve, hogy az összes cucca fent van a szobában.

Na de akkor hol van? Fél órája küldött üzenetet, hogy délre itt lesz, szerzett fuvart és társaságot is hoz magával. Merthogy szükségünk lesz egy férfi véleményére is, amikor kiválasztjuk a ruháimat. Borzasztóan feldobódtam, amikor olvastam az üzenetet. Szinte szárnyaltam és alig vártam, hogy leüvöltsem Laurát, amiért képes elrángatni magával valamelyik bátyát, hogy véleményt alkothassanak rólam különböző ruhakombinációkban.

Tehát már így is fel vagyok húzva és csak rátesz egy lapáttal, hogy Laura lassan negyedórája késik. Nem szeretem, ha valaki késik, mert én sosem szoktam. Szerintem nem szép dolog mások idejét rabolni. Ezt majd el kell mesélnem újdonsült barátnőmnek is.

A kezembe veszem a telefonomat, hogy közöljem Laurával, meguntam a várakozást, nem megyek, de abban a pillanatban befordul a sarkon egy fehér Toyota C-HR és lassan araszolva végül megáll előttem. Az ablak lehúzódik és Laura vigyorgó arcával találom szembe magamat.

- Mondd, miért jöttök gyök kettővel? – kérdezem összeráncolt szemöldökkel. – Feltehetőleg ezért késtetek negyedórát – ekkor pillantok a sofőrre, aki nem Gareth vagy Cade, hanem egy számomra teljesen ismeretlen srác, szőke hajjal és kék szemekkel.

- Beau még nem szokta meg az új kocsiját. Ne reklamálj, pattanj be hátra – forgatja meg a szemét Laura és maga mögé mutat.

- Ne vezessek? – nézek vigyorogva a volán mögött ülő srácra.

- Álmodozz csak, tündérem. Becsüld meg azt is, hogy hagylak beülni az autómba ezekben a ruhákban – kacsint rám a srác.

- Jó kis társaság – nézek Laurára.

- Szállj már be – sürget izgatott arccal és felhúzza az ablakot.

Sóhajtva kinyitom az ajtót az anyósülés mögött és behuppanok a kényelmes ülésbe.

- Beau ő itt az átalakításra váró Delaney Durante. Delaney ő egy jó barátom Beau Scott – mutat be minket egymásnak Laura.

- Egyáltalán nincs szükségem átalakításra – fújtatok.

- Szörnyű személyisége van – Beau a szavait Laurához intézi, mintha ott sem lennék.

- Igen, tudom – bólint.

Akkor ezt meg is beszélték. Unottan nézek Beaura aki még mindig nem indul el, helyette hátrafordul, és végre emberszámba vesz. Szőke fürtjei a szemébe lógnak, vékony testalkata, de helyes arca van.

- Figyelj, most el fogom dönteni, hogy lehetünk-e barátok vagy sem. Mondd, hogy nem vagy leszbikus, te is ellenzed a melegházasságot és brutál gáznak tartod a melegeket – forgatja meg a szemét.

- Kezdődik – nevet fel Laura és közben ő is hátrafordul.

Döbbenten nézek rájuk és próbálok rájönni, hogy most mégis mit várnak tőlem. Nem fogom a kedvükért megalázni a melegeket, kifejezetten ideges leszek tőle, ha valaki homofób.

- Mi van? Bocs, de mégis mi a problémád a melegekkel? Ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk, csak éppen a saját nemüket szeretik. Na és? Az ő életük, a saját döntéseik. Téged megakadályoznak valamiben, az életedben? Mert szerintem nem. Igenis tisztelendő, hogy felvállalják magukat és kiállnak az identitásukért és... – megakadok a védő beszédem közepén, ugyanis eléggé irritál, ahogy Laura és Beau hatalmas vigyorral az arcukon bámulnak rám. – Mi van?