FRIENDZONE

32.

Delaney

 Úgy érzem a fejem bármikor a pulton koppanhat, ami a kávézó vendégeit nem kis meglepetéssel érné. Annyi koffeint toltam már magamba, hogy hogyha még egy kávét megiszok, akkor talán szívrohamot kapok itt a kassza mögött. Nem vagyok benne biztos, hogy a főnökeim örülnének ennek. Inkább hanyagolom a kávét és igyekszem lefoglalni magamat, hogy ne aludjak el. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyul, tekintve, hogy a reggeli nyüzsgés már lecsengett, a délutáni viszont még nem kezdődött el.

- Delaney – szólít meg Mrs. Everett.

Összeszorított fogakkal pördülök meg a tengelyem körül és a számat harapdálva pillantok rá, mert attól tartok bármelyik pillanatban kiadhatja az utamat, amiért úgy jöttem be dolgozni, mint egy hulla.

- Igen?

Az ijedtségem szertefoszlik, amikor Mrs. Everett megereszt felém egy kedves mosolyt, mielőtt folytatná.

- Ma csak kettőig kell itt lenned – jelenti be Clinton anyukája. – Úgyis nagyon fáradt vagy, pihenned kell.

Kikerekedett szemekkel nézek rá.

- Rendben vagyok, végig tudom csinálni a napot – makacsolom meg magamat azonnal.

- Én azt nagyon jól tudom, hogy végig tudnád csinálni – legyint Mrs. Everett. – De semmi szükség rá, mert három új alkalmazottat is felvettünk. Váltott műszakban fogtok dolgozni a hétvégék alkalmával, illetve kettesével.

- Rendben – bólintok bizonytalanul, mert nem tudom, hogy ez engem mennyiben érint, azon kívül, hogy kevesebbet kell dolgoznom.

Mrs. Everett azonnal megérzi a szkepticizmusomat és gyorsan megnyugtat.

- A fizetésed mindenképpen marad, de kérlek, ne terjeszd, mert a többiek jóval kevesebbet fognak kapni.

- De akkor... - tiltakoznék, de már félbe is szakít.

- Megérdemled – bólint határozottan. – Egyedül csináltad végig az ünnepeket a pultban, ami azért elég húzós volt. Sajnálom, hogy csak most sikerült találnunk embereket. Rosszul éreztem magamat, amiért leterheltünk téged, úgyhogy tekintsd ezt most hála ajándéknak – mosolyog rám.

- Azért nem egyedül voltam – utalok arra, hogy ő és a férje is itt voltak velem mindennap és besegítettek, ha szükség volt rá.

- Ugyan – legyint, a szemét forgatva és már vissza is tér az eredeti témához, jelezve, hogy ezzel le is zárta az előzőt. – Egy órakor érkeznek az újak, mindent megbeszélek velük és megmutatok nekik, utána pedig leváltanak. Ha minden igaz értik majd a feladatukat, nem először csinálják, de azért nem árt kicsit betanítani őket.

- Persze – bólintok. – Tudok segíteni? – érdeklődök.

Mrs. Everett arcán mosoly terül el és megsimítja a karomat.

- Édesem, már így is sokat segítettél. Most már csak annyit kérek, hogy bírd még ki ezt a négy órát elalvás nélkül – nevet fel halkan.

- Rajta leszek az ügyön – bólintok kicsit kábán.

- Sokáig tartott a szülinapozás? – kérdezi bizalmasan somolyogva. – Vagy inkább az utó buli húzódott el egy fiúnál? – kacsint rám.

Egy pillanat alatt kimegy az álmosság a szememből és döbbenten nézek Clinton anyukájára, akiből kitör a nevetés a reakcióm láttán.

- Otthon voltam egész éjszaka – vágom rá.