FRIENDZONE

35.

Cade

 Artikulálatlan röhögésben törnek ki a fiúk a vonal másik végén. Unottan bámulom a percszámlálót a telefon kijelzőjén és várom, hogy Gareth, Luke és Basil abbahagyják a rajtam való szórakozást.

- Ez komoly? – vihogja az öcsém. – Szerelmet vallottál neki és azt válaszolta, hogy oké?

Éppen csillapodni kezdtek volna, de ahogy Basil befejezi a mondatot, újra hangosan hahotázni kezdenek.

- Egyáltalán nem vallottam szerelmet, ne forgasd ki a szavaimat te kis taknyos – szólok rá az öcsémre. Kelletlen, női motyogásra leszek figyelmes a fiúk röhögése közepette. – Bocs anya – szólok bele a telefonba, mert tudom, hogy utálja, ha obszcén szavakkal illetjük egymást. – Szóval anya is ott van, frankó – esik le rögtön az után, hogy bocsánatot kérek a szóhasználatért.

- Szerelmet vallani és elmondani, hogy beleestél ugyanazt jelenti tesó – tér vissza az eredeti témához Gareth anélkül, hogy reagálna a nemtetszésemre.

- Nem használtam a szerelem, vagy a szeretet szót – emlékeztetem őket.

A magyarázkodásom viszont csak még nevetségesebbé tesz és a vonal másik végén megint kitör – az eddig valószínűleg visszafojtott – röhögés. A szememet forgatom, és úgy döntök, inkább nem mondok semmit. Jobb ötletnek tartom, hogy beleharapjak a pizzámba, legalább addig sem ejtek ki semmi hülyeséget a számon.

- Ne gyerekeskedjetek már – hallom meg anya hangját a távolból, mire Luke és a tesóim lassanként visszavesznek, de egyszer-egyszer még mindig hallok egy hangosabb vihogást.

- Remélem nem csak az anyám, de a gyerekem is végighallgatja ezt a beszélgetést – jegyzem meg szenvtelen hangon.

- Á, nem, Melody nincs itt – biztosít róla Basil.

Hirtelen egy csattanást hallok, majd egy hangos „au" törik fel az öcsémből. Felvont szemöldökkel bámulom a telefont valamiféle magyarázatra várva.

- Szia, apa – hangzik fel a vékony hangú kiáltás.

A fejemet a tenyerembe temetem, de azért nem tudok nem elmosolyodni a boldog üdvözlésen.

- Szia, édes – köszönök vissza.

- Melody megbeszéltük, hogy nem beszélsz, amíg nem szólunk – mondja neki Basil.

- És úgy is tette. A neve volt a jelszó te lángész. Ha kimondjuk a nevét, akkor beszélhet – magyarázza Luke az öcsémnek.

- Miért inzultáljátok a lányomat? – kérdezem összeráncolt szemöldökkel.

- Játszottunk apuci – szól bele a telefonba Melody kicsattanó vidámsággal, amit imádok hallani. – Nem beszélhettem, ameddig nem mondják ki a nevemet, hogy ne tudd, hogy itt vagyok, mert azt mondta Basil, hogy így elmondod neki és Garethnek is a Dellás sztorit – magyarázza.

- Melody megengedem, hogy elgyepáld a nagybátyáidat miután letettük a telefont, oké? – sóhajtok fel.

A kislányom olyan ördögi nevetést hallat, hogy azt kell, mondjam, igenis van okuk félni a fiúknak. Melody – ahhoz képest, hogy lány és még csak öt éves – nagyon keményet tud ütni, amit bizonyára tőlem örökölt. Az biztos, hogy csak örökölte és nem tanulta, mert sohasem tanítanám őt erőszakra. Ha fiam lenne, sem akarnám, hogy olyan indulatos és durva legyen, mint amilyen sokszor én vagyok.

- Tündérem folytasd a vacsorát – utasítja anya Melody-t.

- Ne – kiált fel Melody elhúzva a szó végét. – Még nem értem, hogy mi történt – hisztizik.