FRIENDZONE

6.

Delaney

Miután Cade beváltotta az ígéretét és meghívott egy rövidre, megkért, hogy kísérjem ki elszívni egy cigit. Nem volt hozzá sok kedvem, de olyan ellenállhatatlan tekintettel nézett rám, amikor nemet mondtam, hogy végül mégis beadtam a derekamat, ami miatt ő persze roppant büszke volt magára. Pedig kijelentettem, hogy csak azért megyek, mert szükségem van egy kis friss levegőre, mert már nem bírom a benti fülledtséget. Ezt persze még én sem hittem el saját magamnak.

Nem hittem volna, hogy Cade még tudja fokozni a szexiségét, tekintve, hogy a szótárban valószínűleg az ő képe áll a „szívdöglesztő" szócska mellett, de mégis megtette. Egy laza mozdulattal előkap egy doboz cigarettát a bőrkabátja zsebéből, majd a szájába dob egy szálat és meggyújtja. Majdnem felcsattanok mérgemben, mert már komolyan felbosszant, hogy még egy cigit is úgy tud meggyújtani, hogy az ember szájtátva bámulja.

Már akkor cseppfolyóssá váltam, amikor megérkezett a bárpulthoz szűk fekete farmerben és ugyanolyan színű ingben, aminek az ujját a könyökéig tűrte fel. Az anyag úgy feszült az izomzatán, hogy csodálkozok, hogy még mindig nem hasadt szét rajta. Évekkel ezelőtt, amikor a nagynéném találkozott a mostani férjével, Jaxszel, azt mondta nekem, hogy vannak olyan srácok, akik nem csak a veszettül dögös megjelenésükkel, az aurájukkal is képesek magukhoz csalogatni. Cade Nixont pontosan ez jellemzi. Bárhová megy, mindenki őt nézi, mert minden mozdulatával magához láncolja az ember tekintetét. Olyan izgató burok lengi körül, hogy öt méteres körzetében majdnem lehetetlen megmaradni, anélkül, hogy ne vesd a karjaiba magadat. Ha valaki mégis képes megállni, annak bizony nagy gyakorlata van az érzelmei leplezésében. Tehát valamit mégiscsak ér, hogy képes vagyok érzéketlennek mutatni magamat.

- Valamit nem értek – jelentem ki, miközben figyelem Cadet, ahogy kifújja a füstöt, ami pár másodperccel később eltűnik az éjszaka sötétjében.

- Halljuk.

Még mindig meg vagyok lepve, amiért Cade és én tudunk normálisan beszélgetni egymással. Már bent is váltottunk pár szót a koncertről és a világért sem vallanám be neki, de így, hogy nem viselkedik arrogáns taplóként, igazán jó fejnek tartom. Ahhoz még nem kommunikáltam vele eleget, hogy pontos véleményt alkothassak róla, de arra már felfigyeltem, hogy azzal ellentétben, amit eddig gondoltam róla, igencsak intelligens és nagyon jó humora van anélkül, hogy megerőltetné magát.

- Képes voltál fellépni melegítőben és pólóban, bulizáshoz viszont kiöltöztél. Fordítva működsz? – érdeklődök az öltözékét vizsgálgatva.

- A színpad az egyetlen hely, ahol nem a külsőmet használom arra, hogy lecsusszanjon a csajok bugyija, hanem a hangomat – rám villantja fogkrémreklámba illő vigyorát, nekem pedig azonnal felvillan a kérdés a fejemben, hogy mégis hogy lehetnek egy bagósnak ilyen hófehér fogai?

- A szerénységedet hol használod? – forgatom meg a szememet.

- Arra nem szorulok rá. Miért, talán rosszul nézek ki? – tettetett aggodalommal lepillant a ruházatára, én pedig unottan nézek rá, mert pontosan tudja, hogy mi lenne erre a válaszom, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy dicsérgetni fogom.

Vidáman csillogó szemekkel néz rám és miközben egy újabbat szippant a cigijéből, picit hátrébb lép és végigmustrál. A pillantása elidőzik a farmerbe bújtatott combomon, majd a kivillanó hasamon és dekoltázsomon is. Minden másodperccel egyre sóvárgóbbá válik a tekintete. Megőrjít, hogy csak a puszta nézésével képes egy éhező ribanccá változtatni. Legszívesebben azonnal letépném róla azt a feszes inget és felfedezném a számmal a kidolgozott testére varrt ábrákat.