FRIENDZONE

19.

Delaney

 Mi van? Ez az egy mondat ismétlődik a fejemben folyamatosan. Egyszerűen képtelen vagyok egy épkézláb gondolatot összehozni, annyira leköt, hogy a szőke kislányt bámuljam, aki egy perce az apukájának hívta Cade-et. Hihetném, hogy ez csak valami vicc, de nem tudok elmenni amellett, hogy Cade úgy néz a kislányra, mint a legféltettebb kincsére. Soha nem volt részem szülői szeretetben, de azért vak nem vagyok. Egy pillanat is elég volt ahhoz, hogy lássam, Cade számára ez a kislány jelenti az egész világot.

Próbálom összeszedni magamat és kinyögök egy bizonytalan köszönést, amikor Cade többi családtagjára nézek. Mert függetlenül attól, hogy sokkot kaptam nem lehetek olyan bunkó, hogy elfelejtek köszönni.

- Szia – pattan fel a kanapéról hirtelen a srác, akit már a belépésemkor elkönyveltem a harmadik Nixon fivérnek. – Bizonyára te vagy Delaney. Basil vagyok.

A srác lazán hozzám sétál, megragadja a kezemet és... kezet csókol? Tényleg? Hallom, ahogy Gareth és Luke röhögésben törnek ki Basil háta mögött.

- Hűtsd le magad fiam – hallok meg egy vékony hangot, majd hirtelen egy kéz ragadja meg Basil gallérját és arrébb penderíti. Egy szép arcú, szőke hajú nő jelenik meg előttem és bocsánatkérő mosolyt villant rám. Újabb szürke szempár. Bizonyára minden Nixon gyerek tőle örökölte. – Nichola Nixon vagyok. Semmi Mrs Nixon, csak Nichola – a kezét nyújtja, amit azonnal megrázok, és a nevemet motyogom. – Elnézést kérnék a fiam viselkedéséért, de Cadennel laksz, úgyhogy nem hiszem, hogy bármi is meglepne.

A sokk ellenére, ami még mindig nem múlt el halkan felnevetek.

- Én is azt hittem, hogy már semmi sem tud meglepni – motyogom és hitetlenül nézem a mellettem guggoló Cade-et és a vele szemben álló kislányt.

Nichola arcáról lassan eltűnik a mosoly és hitetlenül néz Cade-re és az... unokájára? Minden bizonnyal.

- Nem mondta el – szólal meg Laura az anyja háta mögött.

Nichola a nevén szólítja Cade-et, aki azonnal tudja, miről van szó. A következő pillanatban pedig mindenki egyszerre kezd beszélni. Cade felegyenesedik, és az anyukájának kezd magyarázni arról, hogy nem volt alkalma elmondani, mert más gondjaink voltak. Laura felháborodva közli, hogy bezzeg másra volt idő. Na, erre már én is lefehéredek, mert nem szeretném az egész Nixon család előtt boncolgatni a fura barátság extrákkal kapcsolatomat Cade-del. Basil kíváncsian rákérdez, hogy miféle „másról" van szó, Luke pedig rászól Laurára, hogy ne üsse bele az orrát mindenbe, majd ők ketten ordítani kezdenek egymással. Erre pedig Cade és Nichola is hangosabban kezdenek beszélni, hogy hallják egymás szavát. Kezdem nagyon kínosan érezni magamat, amiért tanúja vagyok a családi perpatvarnak. Be kellett volna fognom és csendben megbeszélni Cade-del az egészet később. Nem haragszom rá, érthető hogy neki is vannak titkai. Mármint óriási titkai. Az ő dolga. Csak tényleg nagyon meglepett.

A fejemet kapkodom és próbálom felfogni a körülöttem lévő káoszt, amikor megáll előttem a szőke kislány és mosolygós arccal néz fel rám.

- Te ki vagy? – a nagy hangzavarban nehezen hallom meg a vékonyka hangot, úgyhogy inkább leguggolok hozzá.

Amikor végre egy szinten vagyunk, döbbenten fürkészem a kislány arcát. Hatalmas, gyönyörű szürke szempár, amibe ha az ember belenéz, mintha egy másik világba kerülne. Széles mosoly, mély gödröcskék az arca mindkét oldalán és hosszú szőke, göndör fürtös haj. Azon már nem is lepődök meg, hogy Cade kislánya mesébe illően gyönyörű.