꧁Fogságban Tartva꧂ [H.S] [1. ÉVAD BEFEJEZETT]

14. Fejezet.

23:21 óra. 

A szobámban fekve pásztáztam a mennyezetet, a kis éjjeli lámpa fényében. Amennyire el tud merengeni egy ember, én épp annyira voltam a gondolataimba bújva. Igyekeztem a történteket feldolgozni, a tömérdek hazugságot amibe bele dobtak. Megbirkózni a mély magánnyal, ami már egy jó ideje az életem része. Mind ezek mellett pedig rájönni arra, hogy mit is érzek valójában Harry iránt.
Nem is tudom ép ésszel felfogni, hogy mégis hogyan tudott, vagy tudna bennem bármiféle érzelem is kialakulni iránta. Talán azért kezdtem hozzá kötődni, mert jelen helyzetben nincs más? Vagy tán azért, mert valahol mélyen belül érzem, hogy a szörnyű álarca alatt igenis van egy érző emberi lelke, akit mind az elrablásom napjáig láttam benne? Egyszerűen nem találok választ ezekre a kérdésekre, és eléggé aggaszt. Ezek mellett pedig saját magamat sem értem teljesen. Egyik felem ki nem állhatja, ki tudnék futni tőle a világból, a másik pedig valahol fontosnak tartja őt. Talán ezért is idegesít a tudat, hogy most valahol máshol jár, és lehet hogy éppen Olivia-t, vagy valaki mást ölelget? 

Fújtattam egyet, végül az oldalamra fordultam. Továbbra is gondolataimba merülve töltöttem a perceimet, egészen addig a percig, amíg az ajtóm kilincse nyitás hangot nem adott ki. Behunytam szemeimet, mert valahogy nem volt ingerem beszélni senkivel, legfőképpen nem Harry Styles-el. Óvatos léptek hangja törte meg szobám csendjét, ezt követően pedig az ágy halk nyikorgása, amíg leült mellém a látogatóm. 

-Megfogom bánni még ezt a percet, pláne hogy a pia miatt szólok most hozzád.- Suttogta magányom okozója. -De tartozom neked egy vallomással. Tudom hogy nem hallasz hisz alszol, bár jobban belegondolva jobb is. Lauren én..-

-Harry!- Szólt közbe Jeffrey erélyesen suttogva. -Nem ártottunk már eleget, ennek a szerencsétlen lánynak? Gyere ki a szobából! Hagyd pihenni! Szenvedett ő már miattad eleget.- 

-Jeff! Menj ki!- 

-Nem Harry! Te gyere ki!-

-Nem! Beszédem van Lauren-el!- Kicsit hangosabban adta válaszát. 

-Az ráér holnap is! Harry totál részeg vagy, gyere ki a szobából!- Végül Jeffrey szava győzött. Egy kis idő után becsukták szobám ajtaját, én pedig ismét kinyitottam szemeimet. Több sem kellett nekem, előbújt könnyem ami a párnára pottyant. Nem tudom hogy mit akart velem közölni Harry, de szerintem nem is fogom már megtudni. De hát ez így van rendjén! 

[...] 

1 Hónappal később. 5:02 óra. 

-Hagyjatok már békén!- Üvöltötte Harry a nappaliban, valószínűleg a testőreinek. Szokásához híven ismét részegen, és valószínűleg beállva, azaz bedrogozva jött haza. Ezen már meg sem kell lepődni, elvégre ez már szinte mindennapos hobbi nála. Valami nőhöz mászkál, ahol teljesen rottyra teszi magát. Hajnalban hazajön, aztán valahol kidől a villában. -Esküszöm kirúglak titeket, ha nem hagytok végre békén!- Kimásztam az ágyból, és lassan oda sétáltam az ajtómhoz. Egy darabig hallgatóztam, majd vettem a bátorságot, és kiléptem rajta. -Nekem ti ne mondjátok meg hogy mi a jó nekem. Azt majd én eldöntöm!- Halkan lesétáltam a lépcsőn, de éppen csak annyira, hogy rá lássak a szituációra. -Se anyám se apám nem vagytok, hogy megszabjátok mit tegyek!-

-De Uram. Ezzel csak saját magát teszi tönkre!-

-Kérdezett téged bárki is?- Képen röhögte a testőrét, és azzal a lendülettel pont felém nézett, de én vissza bújtam a csiga lépcső takarásába. 

-Basszus!- Suttogtam, és nyeltem egyet. 

-Lauren Morris!- Szólított nevemen ingerülten. 

-Ó ne!- Vissza szaladtam a szobámba. 

-Uram, hagyja azt a lányt!- Kiabálta az egyik testőr. 

-Azt majd én szabályzom! Utánam senki ne kémkedjen!- Ontotta magából szavait, közben egyenesen az emeletre tartott. Jó magam becsuktam az ajtót magam után, amit el is torlaszoltam volna valamivel, de arra időm már nem volt. 

-Harry... Én…- Hátráltam tőle egészen addig, amíg az ágyra nem estem. 

-Nincs Harry! Ne pofázz!- Megragadta az egyik lábamat, végül maga felé kezdett húzni. Ezzel a fehér hálóingem teljesen felcsúszott. 

-Kérlek Harry! Ne tedd! Ez nem te vagy!- Rémülten néztem rá, azonban elcsattant egy hatalmas pofon, ami hatására a másikat az ágy adta. -Harry!- Remegő hangon szólítottam, és simogatni kezdtem sajgó égő arcomat, de ő nem foglalkozott a nyöszörgésemmel. 

-Most majd megtanulod, hogy nem kémkedsz, nem hallgatsz ki engem! Már kurvára elegem van belőled!- Csatolta ki a nadrágja övét. 

-Akkor engedj szabadon! Többé nem leszek láb alatt.- Szavaim hallatán abbahagyta cselekedetét, és rám pillantott. -Ha kell, most azonnal összeszedem a cuccaimat, és elmegyek, csak kérlek ne bánts!- Már sírva adtam ki magamból szavaim. 

-Arról ne is álmodj!- Kajánul felnevetett, és ledobta magáról a nadrágját, én pedig leugrottam az ágyról. Csak a szoba egyik sarkáig jutottam, mert ő rögtön ott termett, el állva a szabaduló utamat. 

-Harry kérlek!- Neki kényszeritett a falnak, karjait pedig a két vállam mellé rakta. 

-Ha tudnád mióta vágyom már erre a pillanatra!- Arca az enyémhez közelitett, de én a lehető legjobban húztam el magam tőle, közben potyogtak könnyeim. 

-Kérlek ne bánts!- Mellkasomhoz emeltem karjaimat. 

-Dehogy bántalak én!- Meg fogta csuklóimat, amiket két oldalt a falnak nyomott. -Csak kiélvezem az alkalmat!-

-Harry, én tudom hogy ez nem te vagy! Tudom hogy nem az vagy akit most látok!- Hatástalannak bizonyultak szavaim, de ő továbbra is csak szemeimbe fúrta elsötétedő íriszeit. 

-Esküszöm kurvára felbaszól azzal, hogy így rettegsz tőlem! Csak egy kibaszott pofont kaptál, amit kiharcoltál!- Fújtatott. 

-Azt sem kellett volna, mert én nem bántottalak Harry!- Nem bírtam magamban tartani, a gondolataimat. 

-Azt mondtam, ne pofázz!- Sziszegte, és jobban megszoritotta a csuklóimat. Egy darabig így tartott, közben bámult rám. Végigmért a fehér lenge hálóingben, végül lassan de gyengített karjaim szorításán. -Csókolj meg!- Suttogta, és ajkaimra pillantott. 

-Mi?- Lepődtem meg. -Nem!- Vágtam rá gondolkodás nélkül. 

-Ellen mersz szegülni?- Ismét kezdett durvulni. 

-Harry ez már fáj!- Csuklóm felé fordítottam fejemet, ő pedig nyakhajlatomba temette arcát. Ismét gyengített szorításán, közben durva csókkal pecsételte meg nyakamat.
Bennem olyan vegyes érzelmek törtek felszínre, amiket megfogalmazni sem tudok. 

-Engedelmeskedj, és nem esik bántódásod!- Suttogta. -Érzem hogy akarsz, csak nagyon jól titkolod.- Ismét megcsókolta gyenge pontomat, de nekem továbbra is csak potyogtak könnyeim, a kellemes érzés mellett. 

-Engedj el!- Kérleltem őt, alig hallhatóan. Elemelte arcát az említett testrészemtől, de én nem fordítottam felé fejem. 

-Elengedlek, de csak egyetlen egy feltétellel!- Suttogta. 

-Mi az?- Lassan íriszeibe kusztak könnyes szemeim. 

-Légy a feleségem!- Maga felé fordította lágyan arcomat, majd ajkaimra pillatva lassan megcsókolt.