꧁Fogságban Tartva꧂ [H.S] [1. ÉVAD BEFEJEZETT]

17. Fejezet.

-Jaj!- Szólaltam fel, és nevetésben törtem ki Harry-vel egyetemben. Eljöttünk a Outer Cir állatkertbe, és egy kis maki a frászt hozta rám. Neki ugrott a rácsoknak, én pedig majdnem kiköptem a szívemet. 

-Hát te kész vagy!- Karolt bele lazán a nyakamba.

-Haha..- Forgattam meg szemeimet. -Rettentő vicces!-

[...] 

-Eszünk vattacukrot?- Kérdezte, miközben sétáltunk. 

-Ehetünk, ha csak meg nem állítanak megint autógrammért téged!- 

-De most miért? Az csak véletlen volt! Nem tehetek róla, hogy le fújta a szél a sapkámat. De most mondd azt, hogy nem hatásos a bajusz, meg a sapi?-

-Ott van Harry Styles!- Sikítoztak a lányok. 

-Hát mint hallod, nem..- Vágtam rá, és megforgattam szemeimet. 

-Na gyere!- Megragadta a kezemet, és elkezdett maga után húzni, ezzel futásra kényszerítve. 

-Harry!- Kiabáltam utána. -Leesett a bajszod!-

-Hagyd a fenébe, gyere!-

[...] 

Maraton futókat megszégyenitve száguldottunk át a kerten, azoban kezeink véletlenül elengedték egymást. Futottam utána egy darabig, de sikerült szem elől veszítenem őt. Néztem jobbra balra, de a tömegtől nem láttam semmit. 
Na most kellene megszöknöd Lauren!
Jutott eszembe, két levegőért kapkodás között. Azonban valami belső érzés, tovább kajtatta volna őt velem, de azt sem tudtam hogy merre menjek tovább. Elhatároztam magamat, hogy ki sasszézok a tömegből. Amint végbe vittem ötletemet, és kiértem az állatkertből, tanácstalanul sétálgattam London utcáin. 

[...] 

18:17 óra. 

Szokás mondani, minden okkal történik! Nekem talán most jött el, a szabadulásom napja? De mihez kezdjek? Most hogyan tovább? Már órák óta csak sétálgatok, de nem tudom mit tehetnék. 

Gondolat menetemből egy sikátorból kinyúló kéz zökkentett ki, ahogy megragadta a karomat. Mondhatni annyira megijedtem, hogy szinte majdnem megállt a szívem. Azzal a lendülettel a végtag tulajdonosa berántott magához, végül a falnak nyomott. Számra tette a kezét, közben kukucskált kifelé. 

-Harry!- Nem tudatosan, de elég lelkesen mondtam ki nevét. 

-Sss!- Pisszeget le, de egy kis idő után rám nézett, és elvette a kezét a szám elől. -Azt hitted hogy megszökhetsz?-

-Nem akartam megszökni!- Adtam tudtára, közben meredtem íriszeibe a félhomályban. 

-Már órák óta kerestelek, még az embereimet is a nyomodba indítottam!- 

-Micsoda?- Lepődtem meg. -Ennyire félsz, hogy bemártanálak azzal ami igaz sem volt?- Felvontam szemöldökeimet. 

-Nem!- Vágta rá határozottan. 

-Hát akkor?- Nem kaptam választ a kérdésemre, csak némán meredt szemeimbe. -Akkor mitől félsz Harry?- Lassan megfogtam a vállamon pihenő kezét, ő pedig szemügyre vette cselekedetemet. -Mondd el!- Ajkaimra pillantott, majd nyelt egyet. 

-Majd rájössz!- Homlokomhoz érintette a sajátját, és behunyta szemeit. 
Ez most azt akarja jelenteni, amire gondolok? 

[...] 

19:34 óra. 

Lassan sétálgattunk egymás mellett, néma csendben. Egyikünk sem törte meg a némaságot, szimplán csak haladtunk előre. Azt sem tudtam hogy merre volt az úti cél, azonban nekem nem számított semmit. A lényeg az volt, hogy ő mellettem volt. Éreztem hogy élek, létezem, és hogy nem mással, hanem csak vele.