꧁Fogságban Tartva꧂ [H.S] [1. ÉVAD BEFEJEZETT]

19. Fejezet.

-Dolgom van!- Vágtam rá egyhangúan, de nem fordultam hátra. Még mindig a két ajtós szekrény méretű őröket fürkésztem.

-Nem szeretnék tolakodó lenni, de sikerült tisztázni a dolgokat Harry-vel?-

-Miért érdekli az magát?- Fordultam vissza ingerülten. -Semmi köze az egészhez! Maga csak ne foglalkozzon Harry-vel se velem!- Sziszegtem.

-Sajnálom!- Hátrált meg. -Nem akartam megbántani!- Hátat fordított, és ment a dolgára.

-Thomas!- Szóltam utána bűnbánóan, ő pedig visszanézett a válla felett.

-Ne haragudjon! Csak tudja annyi minden összejött az utóbbi időben. Egyszerűen nem tudok uralkodni az indulataimon. Nem akartam megbántani!- Feszülten beleturtam hajamba, majd kapcsoltam hogy ez kinek is a szokása.

-Értem. Semmi gond!- Felelte, és azzal tovább állt. Néztem amíg el nem tűnt a háznak a takarásában, majd sóhajtottam egy nagyot, és vissza fordultam az őrök felé. Azonban más valakivel találtam szembe magam.

-Hova hova?- Karba fonta kezeit Harry, bennem pedig megállt az ütő.

-Én.. Én csak.. Téged kerestelek!- Vágtam rá.
Pont hogy a hátam közepére sem kívántalak, de hát mindegy.

-Hát itt vagyok. Nos?- Kételkedő pillantásokat vetett rám.

-Jó!- Fújtattam belefáradtan. -Figyelj Harry, én el akarok menni!- Vallottam színt, de ő abban a pillanatban elnevette magát, én pedig kérdőn néztem rá. -Most mi olyan vicces?-

-Az hogy lányok nők többszázai lennének velem, sőt még pasik is, maximum tagadják! De te meg el akarsz menni.- Még mindig nevetett, közben lassan csóválta a fejét. -Hihetetlen vagy!-

-És?-

-És?- Akadtak fent szemöldökei. -Mondd mi kell még neked? Kedves aranyos voltam veled, tegnap elmentünk randizni. Vacsoráztunk, és viszonylag kellemesen zártuk az estét is. Mondd mit adjak még neked, hogy megelégedj velem?-

-Hogy mit?- Igyekeztem a kiborulásomat elnyomni. -Hűséget Harry! Hűséget adj nekem.. Nem kell nekem semmi más, csak hogy elég legyek neked, hogy csak engem szeress, és hogy csak engem akarj!- Hátráltam meg, közben igyezetem visszatartani a könnyeimet, de kár volt minden erőfeszítésért. -De mivel ez számodra megterhelő kérés, így elmegyek! Nem maradok tovább veled Harry!- Hátat fordítva neki, elindultam az őrök felé, azonban ő a karomnál fogva vissza rántott magához.

-Meg kaptad Lauren! Nincs senkim rajtad kívül! Érted?- Arcomra tette a két kezét, és homlokomhoz érintette a sajátját. -Szeretlek te buta!- Átölelt, én pedig elsírtam magam.

-Hazudsz!- Toltam el magamtól. -Állandóan csak hazudsz!- Kiabáltam. -Mondd ki volt az a tegnapi nő, aki csengetett?- Kértem számon, ő pedig elkomolyodott.

-Honnan tudsz te erről?- Lépett felém, arca pedig kifejezéstelenné vált.

-Én..- Nyeltem egyet, közben letörölgettem könnyeimet. Erőt véve magamon, ránéztem határozottan. -Utánad mentem Harry! Mindent hallottam! Az elejétől a végéig.- Felkészültem a pofonra, és bár be is csuktam szemeimet, de még sem kaptam.

-Hihetetlen vagy!- Erős önuralmat mutatott, mert nem képelt fel. -Mondd miért nem kérdezel? Miért kell ilyennek lenned?- Idegesen fürtjeibe túrt. -Menj fel szobádba!-

-Nem!- Vágtam rá, ezzel pedig elértem azt, hogy egyből rám nézzen.

-Azt mondtam, hogy menj fel a szobádba!- Kezdett elborulni az agya.

-Nem megyek fel Harry! Én innen már csak azon a kapunk megyek ki.- Mutattam a mögötte lévő hatalmas kerítés felé.

-Lauren Morris. Ne akard hogy olyat tegyek, amit magam is megbánok!- Folytatta a köztünk lévő távolság megszüntetését.

-Mert mi lesz? Megütsz?- Még mindig határozottan álltam előtte. -Akkor üss meg!- Megtettem felé, az utolsó lépést. -Üss meg Harry Styles!- Némán a dühtől fortyogva nézett le rám, de nem emelt kezet.

-Nem! Rosszabbat teszek veled.-

-Mit?- Elsápadtam.

-Megnevellek!- Azzal a lendülettel a vállára kapott, és elindult velem a bejárat felé.

-Harry! Azonnal tegyél le!- Kiabáltam, de hidegen hagyta ellenkezésem. -Tegyél már le!- Kapálóztam, ütöttem püföltem a hátát, de nem hatotta meg. Felvitt az emeletre, azon belül is a "szobámba." Ledobott az ágyra, és már ki is viharzott a helyiségből. Odarohantam az ajtóhoz, azonban ő becsukta előttem, és kulcsa zárta. -Engedj ki, te beteg állat!- Dörömböltem, de választ nem kaptam.

-Figyelem dolgozók!- Kiabált. -Az aki ki merészeli engedni Laurent, annak elrendezem a sorsát!-

-Harry!- Üvöltöttem, végezetül el sírva magam, az ajtóhoz kuporodtam.

-Engedj ki kérlek!-