꧁Fogságban Tartva꧂ [H.S] [1. ÉVAD BEFEJEZETT]

20. Fejezet.

Már két napja hogy be vagyok ide zárva, étlen szomjan. Bár a szomjúságomra ott van a mosdó csapvize. Lassan kezdek becsavarodni, és már minden hangra azt hiszem, hogy Harry-t hallom közeledni. 
Egyszerűen nem jutottam egyről a kettőre, nem sikerült még kitalálni, hogy hogyan is szökhetnék meg innen. Azonban egyre gyengébb vagyok, szóval sok mindenre nem vagyok képes, az ágyban fekvésen kívül. 

-Mi az hogy nem adtatok neki kaját?- Hallottam őt hangosan kiabálni. -Direkt megmondtam, hogy amíg távol vagyok, adjatok neki ennivalót!- 
Chh.. Húha! Még a végén elhiszem, hogy érdekli a hogylétem.

Félórával később, motoszkálásra lettem figyelmes, az ajtónál. De még ahhoz sem volt erőm, hogy oda szegezzem tekintetemet. Kilincs forgatás hangja ütötte meg fülemet. 

-Lauren kisasszony, hoztam egy kis ennivalót!- Lépett beljebb Thomas. 

-Kösz.- Köptem szavam, de oda sem néztem. 

-Sejtettem hogy valami nem kóser a főnökkel, de az hogy magát bezárta ide, és megtiltotta hogy kiengedjük, az mindennek a teteje!- Lerakta az ételt, az ágy melletti éjjeliszekrényre.

-Tegezz már végre Thomas! Mert egyenesen rosszul vagyok, ettől a magánzástól.- Sziszegtem alig hallhatóan, de nem néztem rá. 

-Jól van!- Felszabadultságot vettem ki hangjából. -Szabad?- Nézett az ágyra, arra célozva hogy leülhet-e. 

-Felőlem.- Vágtam rá. 

-Egyél Lauren!- Rápillantottam a szendvicsre, majd sóhajtottam egyet. Rá támaszkodtam a könyökömre, és magam elé vettem a tányért. -Kérsz még valamit?-

-Igen!- Nyeltem le a falatot. -A régi életemet Thomas!- 

-Ezzel mire célzol?-

-Arra hogy meg kell szöknöm!- Néztem komoly tekintettel rá.

-Megszökni? De hisz szabad akaratod van. Bármikor elmehetsz!- Szavai hallatán, felnevettem.

-Te azt csak hiszed! Hónapok óta fogva vagyok tartva, egy bizonyos félre értés miatt.- Vallottam be. 

-Hogy micsoda? De hisz te Harry barátnője vagy!- Vonta fel szemöldökeit. 

-Az csak színjáték, de ez hosszú történet. Hagyjuk is, mert nincs idegzetem végig mesélni az egészet!- Sóhajtottam. 

-Hol van Taylor, vagy Thomas, vagy akárhogy is hívják?-

-Ó! Basszus mennem kell!- Nézett az ajtó felé. -Később visszajövök, és hozok még kaját.- Felállt az ágyról. 

-Oké, köszi.- 

Gyorsan elillant a helyiségből, mintha itt sem lett volna. Vissza pillantottam a szendvicsre, és folytattam az evést. 

[...] 

Az elkövetkezendő három napban, sűrű látogatóm volt Thomas. Elmeséltem neki az egész kerek történetet, közben sorban ugráltak az emlékképek a szemeim elé.