--- Elvégre én vagyok a felesége. ---
Késő délelőtt járhatott. A napsugarak beszűrődtek az ablakon. A konyhában ülve elmélkedtem valamin. Volt egy nagy étkezőasztalunk, amit akkor használtunk, ha vendégek jöttek, illetve volt egy kis kerek is, két székkel, ez volt a miénk. Legtöbbször ezen ettünk, ha csak ketten voltunk. Ennél a kis asztalnál ülve gépeltem valamit, miközben falatoztam a zabkásámból.
Hirtelen Shawn csörtetett be.
- Mondanom kell valamit, igazából...
- Nem érek rá – szakított félbe durván.
Feszült volt, láttam rajta. Azért reméltem, hogy fel tudom dobni azzal, amit készültem neki elmondani.
- Pedig elég fontos.
- Amennyiben nem öt percen belül fogja befolyásolni az életünket, várhat.
- Hát ez nem öt percen belül fog történni. Tulajdonképpen hónapok múlva fog csak megtörténni.
- Akkor várhat – csattant fel.
- Mi a gond?
Arra vártam, hogy majd megáll, kifújja magát, és normális ember módjára elmondja, hogy mi miatt van ilyen állapotban, mint ahogyan általában tette. Hát, erre várhattam, görcsösen folytatta a pakolászást.
- Semmi, csak be kell menjek megbeszélni egy-két dolgot Andrew-val – mondta, miközben a hűtőben kotorászott.
- Miért? Azt hittem már mindent megbeszéltetek, amit kellett.
- Mindig van valami, amiről lehet beszélni. Egyébként nem mindegy? – fújta ki idegesen a levegőt.
- Nem, hogyha ezt váltja ki belőled.
Tisztában voltam vele, hogy mindenkinek van rossz napja, és nem is nagyon lehet ilyenkor az adott személyeket hibáztatni a durva, vagy kissé nyers viselkedésükért, de mégis... Ez az alkalom messze túl különleges volt ahhoz, hogy így álljon hozzá.
- Tényleg nagyon fontos dolgot szeretnék mondani – folytattam.
- Én pedig kétlem, hogy olyan fontos lenne most.
- Tessék? – kértem ki magamnak.
Nem szeretem, ha így beszél velem, legyen bármilyen napja is. Ennyi év után ezzel ő is tökéletesen tisztában volt. Derekát beadva sóhajtott egy nagyot, és megpróbált egyenletesen lélegezni.
- Mi lesz pár hónap múlva, ami annyira fontos? – kérdezte erőltetetten, miközben nekem háttal állva készítette a reggelijét.
- Remélem egy kislány, mert még egy fiúval nem bírnék el.
Egy pillanatra lefagyott. Gondolom idő kellett neki, hogy összerakja magában a dolgot. Arra lettem figyelmes, hogy leteszi a kezében lévő kést, és felém fordult. Nem mondott semmit, csak alig hallhatóan ezt suttogta: „Te...?", miközben egyik ujját rám szögezte. Erre hevesen bólogatni kezdtem, mire még közelebb jött, de még mindig kicsit távolságtartóan, mintha nem akarta volna elhinni.
- Most teljesen komolyan mondod? – térdelt le elém.
- Teljesen.
Erre a mondatra aztán felragyogott a szeme, és hatalmas vigyor terült el az arcán. A kezemet először összekulcsolta a sajátjával, majd az izgatottságtól a szájához emelte és elkezdte csókolgatni.
- Nem hiszem el! Teljesen biztos vagy benne? Azonnal el kell mennünk az orvoshoz.
- Már voltam.
- Nélkülem?
- Biztos akartam lenni, hogy valóban terhes vagyok, mielőtt elmondom neked. Egyébként nemsokára úgyis el kell mennünk megint egy vizsgálatra, úgyhogy ne aggódj, nem maradsz ki a buliból.
- Már alig várom! - járkált izgatottan fel-alá.
Mint ahogyan arra számítottam, ezután már nem volt annyira fontos neki az a megbeszélés. Örültem, hogy végre ilyennek láthattam. Nem volt jó hangulatban az utóbbi időben. Ezen változtatnom kellett. Elvégre én vagyok a felesége. És most már a gyermekének az anyja is.
*
Zubin egy ideje már nem dolgozott teljes állásban Shawn mellett. Neki is megvan a saját élete, a gyerekei. Még mindig jó barátok, és segít, ahol tud, de már nem látjuk annyit. Ezt nem csak Shawn, hanem az egész csapat és én is nagyon bántam.
Viszont, a fontos dolgokban még mindig benne volt. Például abban, hogy meglepjük a férjemet az évben rendezett legnagyobb koncertjén.
- Summer, biztos vagy ebben? Mármint ez tényleg fantasztikus, de már beszéltél vele, nem? Hogyha nemet mondott, akkor...
- Értem, oké? - pattantam fel a székemről. - Mindenki ezt mondja, és igazatok is van! De mi van akkor, ha igazából akarja?
- Elmondta neked, hogy nem akarja. Ő az egyetlen, aki pontosan tudja, hogy mi kell neki.
- És ha nem így van? Ismerem, mint a tenyeremet. Tudom, hogy mikor mire vágyik, és hogy mikor fél. Most fél. Annyira, hogy nem meri meglépni ezt. De akarja. Tudom, hogy így van. Elviszem a balhét, rendben van?
Sajnálom, hogy ez a rész kissé rövidkére, szinte vérszegényre sikerült :(
Azért remélem nem utáltátok teljesen... Hogyha nem, akkor kérlek szavazzatok, és kommenteljetek bátran!! ❤️
YOU ARE READING
Lights on (S.M.)
Fanfiction- Mikor hagyod már abba ezt az inkognitózás és fekszel vissza még egy kicsit? - Öhm.. Izé.. Nekem most mennem kéne - feleltem zavaromban. A melltartó épp a kezembe került, mikor egy gyors mozdulattal kikapta belőle. - Mit csinálsz? - kérdeztem hirte...
