58. Csönd

416 19 5
                                    

---Csönd---

Shawn mindig tökéletes volt a színpadon, de volt valami az ilyen zártabb rendezvényeken, ami varázslatos hatást gyakorolt rá. Nem kameráknak, vagy elmosódó alakoknak énekelt, hanem a fanjainkat. Látta az arcokat, válaszolt a kérdéseikre. Az egész annyira lazának tűnt. Persze nem volt az. Nagyon sokat készült itt a műsorral, és ugyanúgy izgult.

Éppen az egyik dal közepén járt, mikor a fanok becsatlakoztak a háttér-énekesekhez, és a férjemmel énekeltek. Nem üvöltöztek, mint egy stadionban, ez volt annak az oka, hogy el tudtam jönni. A most már óriási pocakomat simogattam, és szemeimet becsukva hallgattam. Néhol én is becsatlakoztam. A mai naptól két hétre a bajkeverőinknek meg kell érkeznie. Nem bírtam volna azt a helyzetet, ami a nagy koncerteken van, így is, hogy kényelmesen ültem, kicsit rosszul éreztem magam. Ez egy ideje már ilyen. A terhesség vége nem kellemes.

Alig hogy elkezdődött  a Fallin' all in you, éles fájdalom hasított belém a méhem körül, viszont szétsugárzott az egész testemben. Nem tartott tovább három másodpercnél, mégis kikényszerített belőlem egy nyögéshez hasonló hangot. Miután elmúlt a fájdalom, a szívem kapálni kezdett. Mi volt ez? Még nem kell jönniük. Minden lehetőség átfutott a fejemen, miközben Shawn már befejezte a következő dalt. Percek teltek el, de a pánikon kívül semmi. Valószínűleg csak megelőző fájások. Sokat olvastam róluk. Ilyenkor már jelentkezhetnek, első terhességnél különösen gyakoriak. Próbáltam megnyugodni, és arra fókuszálni ami előttem van. Shawnra. 

Miközben énekelt a szeme a közönséget pásztázta. Időnként megtalálta az enyémet, ilyenkor mosolygott majd elkapta a fejét. Sosem énekelt nekem túl sokáig, mert a fanok egyből előkapták volna a telefonjukat, és posztolták volna: Shawn Mendes a feleségének énekel. Egy-egy kósza pillantás, ez jutott, de én tökéletesen elégedett voltam vele. Most is rám pillantott, szája félmosolyra húzódott. Próbáltam viszonozni a gesztust, ám egy erőltetett vicsornál nem telt többre, ugyanis jött egy újabb fájás. Ha eddig nem pánikoltam volna eléggé, akkor most biztosan elkezdtem.

Ismertem a műsort, úgyhogy tudtam, hogy az aktuális dal után egy rövid szünet jön. Mikor lejátszotta az utolsó akkordot, és elköszönt, én sietve felpattantam és futó lépésben az ajtó felé indultam. A backstage-be nem mehettem, hiszen ott van Shawn, a mosdókba sem, hiszen ilyenkor mindig megtelnek. Jobb híján a kijárat felé vettem az irányt. 

A dupla szárnyas ajtón kiérve körbe néztem, és megkönnyebbültem nyugtáztam, hogy szinte üres. Észrevettem egy padot a kijárattól nem messze, oda levágódtam. És most mi legyen? Még nem volt újabb fájás, de csak idő kérdése. Lehet, sőt egészen valószínű, hogy csak téves riasztás, tehát Shawnnak nem szólhatok. Ha bármit mondanék neki, azonnal lefújnák a fellépést, ezt semmiképp sem szerettem volna. A logikus megoldás az lett volna, hogy nem megyek be a második részre, viszont a kis teremben biztosan kiszúrta volna, hogy nem vagyok ott, akkor pedig keresni kezdett volna.

- Summer! - kiáltott valaki mögülem. Annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy először fel sem ismertem ki az, csak mikor hátrafordultam, akkor láttam, hogy Shawn szalad felém az épület hátsó kijárata felől.

Mikor mellém ért, lihegett kicsit a futástól. Az arca még piros volt, mindig ilyen, amikor érzelmileg feltöltődik. Szemeiben aggodalom csillant, mikor végigmért, hogy minden rendben van-e.

- Azt hittem találkozunk hátul... Ugye nincs semmi baj? - simította meg a hasamat.

Pontosan ez volt az, ami miatt aggódtam. Nem mondhattam el neki, hiszen akkor talán a semmiért ugrik egy koncert. Nem csak ő, de a fanok is csalódottak lennének. 

Lights on (S.M.)Where stories live. Discover now