Lights on (S.M.)

60. Lights on

-----Táncolsz velem? ------

Sírásra keltem. 

Lassan, szinte rutin szerűen nyitottam ki a szememet és szálltam ki az ágyból. Shawn még szuszogott. Olyan mélyen aludt, hogy a vonásai teljesen kisimultak. Óvatos voltam, nehogy felébresszem.

Áttipegtem a miénk mellett álló babaszobába. A sírás már erőteljesebbé vált, úgyhogy egyből a bölcsők felé vettem az irányt. Először Evant vettem fel, Audrey-nak pedig a kezemet nyújtottam, és simogattam. Ettől mindig lecsillapodik. Mikor mindketten elhallgattak, leültem a kanapéra őket az ölembe fektetve és etetni kezdtem.

Lassan négy hónapja osztottuk magunkat és szívünket újabb két részre Shawnnal. Ezekben a hetekben többet tanultam az emberi teherbírásról, mint bármikor máskor életem során. Értük. A két csöppségért, akik miatt megérte felkelni minden éjszaka; akik miatt nem bántam, hogy fekete karikák húzódtak a szemem alatt; akik miatt nem szörnyülködtem el a tükörképem, vagy a mérleg számait látva.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, míg Shawn sziluettjére lettem figyelmes az ajtóra pillantva. A falnak dőlve, karba tett kézzel állt és figyelt bennünket. Olyasvalaki volt, aki bármit megtenne a családjáért, aki a végletekig elmenne, ha arra volna szükség a biztonságunk érdekében. Ő már nem csak Shawn volt, a barátom, a férjem; hanem a gyermekeim apja.

*

Miközben én poharakat szedtem elő, és pakoltam egy tálcára, Rob nehéz tekintetét éreztem magamon. 

- Mit nézel annyira? - húztam fel a szemöldökömet.

- Szörnyen nézel ki - vonta meg a vállát.

- Nagyon kedves vagy, légszíves gyere el máskor is hozzánk, és mondj még ilyeneket.

- Ez nem annyira nem meglepő. Úgy nézel ki, mint egy halott, de te is - mutatott a szoba másik végébe, ahol épp Shawn bámult ki az ablakon. 

- Micsoda? - fordította lassan felénk a fejét, mint aki fel sem fogta, hogy éppen miről beszélünk. Csak ekkor volt, hogy észrevettem a mély, lila karikákat a pirosló szemei alatt. A szemek alatt, amik egykor élettel voltak tele. Az arca nem komorabb lett, csak fáradtabb. Kimerültebb. Nem kellett tükörbe nézzek ahhoz, hogy tudjam, én is pontosan így néztem ki. 

- Ma itt alszunk.

- Tessék? - fordult felé Mickey.

- Hallottad.

- És Joe-val mi lesz?

- Majd felhívom anyámat, hogy maradjon nála éjszakára. Most itt van ránk szükség.

- Rob, ez kedves tőled, de nem fogom itt hagyni a gyerekeimet - jelentettem ki.

- Nem el akarlak benneteket küldeni, hogy csináljatok egy másik adag ingyenélőt, hanem segíteni akarok. Mickey-vel pontosan tudjuk, hogy milyen érzés újszülöttekre áldozni az életünket, úgyhogy el tudjuk képzelni, hogy kettőre kétszer olyan nehéz. 

- Nem akarjuk elrontani az estéteket - rázta a fejét Shawn.

- Dehogy rontjátok el. Olyan lesz, mint valami ottalvós party - szkeptikus tekinteteinket látva hozzátette - kakival és pelenkával, meg persze rengeteg sírással. 

Nem ellenkeztem, mert nem volt hozzá erőm. Nem is akartam. Fáradt voltam, kimerült. Alig volt időm arra, hogy a legalapvetőbb szükségleteimnek eleget tegyek. Nem tudtam az az új anyuka lenni, aki tökéletesen néz ki, és fantasztikus képeket posztolni, bár sokan ezt várták tőlem. Végülis hálás voltam Mickey-nek és Robnak, hogy maradtak egy kicsit, és segítettek.