59. Erő

411 25 6
                                    

---Azt jelenti, hogy erő ---

Nem mertem levegőt venni, vagy pislogni. Hagytam, hogy a könnyeim marják a szemem, majd leszánkázzanak az arcomon. A teremben mindenki megfagyott.

Az óra megszűnt ketyegni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el. Nem érzékeltem semmit. Nem láttam semmit. Nem hallottam semmit.

Csönd.

Egy.

Kettő.

Három.

Négy.

Négy szívdobbanásnyi idő kellett ahhoz, hogy a szobában beállt néma csendbe belehasítson valami. Másnak talán visszataszítónak hathat ez a torokból felszakadó, éles hang; ám akkor és ott minden jelenlévő imáinak meghallgattatását jelentette. 

Nem hirtelen, csettintésre történt. 

Először az elmúlt percben lelassult falióra ketyegése kezdett visszaállni eredeti tempójába, majd a szívem dobogása is egyenletesebbé és halkabbá vált; aztán már nem hallottam az ereimben pulzáló vérem dübörgését sem. Lassan, hasítás szerűen visszatért a levegő a tüdőmbe, majd hangosan kifújtam a lélegzetet, amiről nem is tudtam, hogy bent tartottam. 

A hang nem maradt abba, én pedig egyre tisztábban láttam magam körül mindent. Ahogy elvágták a köldökzsinórt, én lerogytam a hozzám legközelebb eső székre.

Abban a pillanatban azt éreztem, hogy akár meg is halhattam volna. Egészséges. Lélegzik. Most már nem kellett tartanom magamat.

Summer is így érezhette, ugyanis amikor felé pillantottam, eszméletlenül feküdt. Ismét elöntött a pánik. Évek óta nem éreztem magamat ilyen közel egy rohamhoz, mint most.

- Mi történt? - kérdeztem az egyik nővér fordulva, aki közelebb lépett hozzám, és a kezét a mellkasomra téve elkezdett kifelé tolni.

- Nagyon sok vért vesztett és kimerült, a fájdalom egyszerűen kiütötte. - suttogta nekem, miközben próbált kitessékelni. - Nem maradhat itt, várjon kint! 

- De hát... - a síró kisbaba felé kaptam a fejemet, majd az ágyon fekvő, vérző feleségemre. Ez volt az  utolsó amit láttam mielőtt bezárták volna az ajtót az orrom előtt. 

Egy pillanatig csak álltam az ajtó előtt, mintha elszakítottak volna a lényemből valami elemit. 

Egy gyengéd érintés rántott fel abból a gödörből, melybe belezuhanni készültem. 

- Semmi baj, Shawn; csak én vagyok.

Rob arcát magam előtt látva megtört bennem valami. Magamhoz húztam, és zokogtam. Talán nem könnyekkel, de minden félelmemet és kétségemet próbáltam belesűríteni abba a pár másodpercbe, amíg a nyakának hajlatába temettem az arcomat. Ő is megkönnyebbült, éreztem. Nem voltam egyedül. 

- Mi történt? - tolt el óvatosan magától.

- Nagyon megszenvedte.

- Igen, hallottuk, hogy epidurálás nélkül csinálta - vette bátyja kezét a sajátjában Hailey.

- Az egyik baba megszületett. Egy kisfiú - mondtam, mire olyan mosoly jelenet meg az arcukon, melyről tudtam, hogy ritka. - A másik babánál viszont komplikáció lépett fel. A köldökzsinór rátekeredett a nyakára, - a tekintetük megfagyott, így gyorsan hozzátettem - de jól van. Kislány.

- És Summer? - kérdezte Rob.

- Eszméletét vesztette. Most stabilizálják.

- Édes Istenem - temette arcát kezeibe Mickey.

Lights on (S.M.)Where stories live. Discover now