54. A legnagyobb koncert

378 16 1
                                    

--- Csak remélni tudtam, hogy ő is így látja majd. ---

SHAWN

Nagy nap a mai. Este kerül megrendezésre az évem legnagyobb koncertje. Rengetegen lesznek. Tőlem pedig elvárják, hogy a legjobbat nyújtsam. Azt is fogom. Legalábbis megpróbálom. 

Egy ideje már nem vagyok teljesen önmagam. Az új albumot nem tudtam befejezni, úgyhogy a régi dalokkal kellett műsort tervezni. Ezt annyira nem is bánom, azokat legalább szívesen éneklem. Ami eddig van kész, azt borzalmasnak találom.

Az öltözőmben pihentem egy kicsit, mint ahogyan mindig szoktam a fellépések előtt. Az asztalomnál ülve bámultam a tükörképemet. Mosolyogva emlékeztem vissza arra, amikor Summer azt mondta, hogy úgy öregszem, mint a bor. Remélem bóknak szánta. Azt is észre vettem magamon, hogy sok szempontból érettebb lettem. A szakmával kapcsolatban különösen. Minden annyira rutinszerűen megy. Annyira sok ideje csinálom már, hogy évtizedeknek érződik, pedig még csak huszonhat éves vagyok. Az esküvőnk is olyan távolinak tűnik, pedig alig öt éve volt. Néha elfelejtem, hogy milyen fiatalok voltunk...

- Öt perc! - kiáltott be Andrew, ezzel megszakítva a gondolatmenetemet. 

Vettem egy mély levegőt és megittam egy pohár vizet. Az ajtó felé indultam és próbáltam lélekben is felkészülni az előttem álló órákra.

SUMMER

Rettenetesen izgultam. A többiek, bár belementek, nem voltak biztosak abban, hogy a ma esti terveink jól fognak elsülni, de én éreztem, hogy ezt kell tennem. 

- Még mindig úgy van, hogy elviszed a balhét, ha bepipul? - lépett mellém egy nagyon sóhajtva Andrew.

- Igen, de nem fog haragudni. Érzem. 

Fülsüketítő visítások szakítottak félbe minket. Shawn feltűnt a színpadon. 

- Hogy vagytok? 

Már túl vagyok egy-két koncerten, úgyhogy pontosan tudom, hogy hogyan zajlik egy fellépés. Shawn velem is megszokta beszélni a dallistát. Általában ugyanolyan a felépítésük. Mindig kell egy kis bemelegítés, aztán egyre fokozni kell a hangulatot, hogy az igazán tombolós dalokra már mindenki a legjobb formában legyen. Természetesen mindig vannak olyan dalok, amiket Shawn és a fanok együtt énekelhetnek. Ezek a hidegrázós pillanatok Shawn, és az én kedvenc részeim is.

Nem véletlenül állt a hirdetésekben, hogy "Shawn Mendes legnagyobb koncertje". Egészen elképesztő volt. Annyira belemerültem, hogy el is feledkeztem a terveinkről. Persze volt valaki aki emlékeztetett.

- Még lefújhatjuk! Ha most elfutok a technikusokhoz, akkor még...

- Nyugalom! - vágtam közbe.

- Nem lesz baj. Ha pedig lesz is, gondolod, hogy tartósan haragudna az állapotos feleségére?

- A méhedet használod, hogy elkerüld a baj? Okos.

- Köszönöm - vigyorogtam.

Bár mondhatnám, hogy egy pillanatig sem kételkedtem magamban, ez sajnos nem így volt. Sokszor megfordult a fejemben, hogy inkább ne csináljuk, de legbelül mégis érzem, hogy meg kell tennem. Az ösztöneim eddig sosem hagytak cserben. Csakhogy eddig mindig az én életemről volt szó.

Bár csak pillanatokról beszélünk, nekem mégis óráknak tűntek. Shawn éppen búcsúzkodott a tömegtől, már el is indult, mikor hirtelen sötétségbe borult a színpad, a led-falon pedig feltűnt egy felirat: A vihar. 

Elkezdődött a videó. Shawn ült a zongoránál és játszott. Azt a darabot, amire először felfigyeltem. A felvétel jó minőségű volt, de nem profi. Én vettem fel, és figyelnem kellett arra, hogy ne vegye észre. A hangot egy rejtett mikrofonnal rögzítettük. Az egész folyamat nagyon kaotikus volt. Nem tudtam mikor ül le a zongorához, úgyhogy állandóan készenlétben kellett állnom.

A szerkesztés Shawn csapatának az egyik tagjára hagytuk. Belevágott részleteket régi turnékról. Az egész egy szép összegzése volt az eddigi karrierjének. Már csinálja egy ideje, már felnőtt, egy változásnak mindenképpen el kell jönnie. Azt új munkáját is be kellett valahogyan mutatnunk, de nem volt egyszerű. Normális esetben interjúkat készítettünk volna vele, de így csak egy-két snittre telt, amiken a kottáit mutattuk be, vagy amin játszott. Mindezt aközben, hogy a háttérben szólt A vihar. Szépen lassan aztán visszatértünk az eredeti felvételhez, hogy az emberek a zenére tudjanak koncentrálni, ugyanis az volt a lényeg. 

A szenvedély, ami látszott rajta leírhatatlan volt. Az egész gyönyörű volt. A közönség nem nagyon sikítozott, nem lett volna helyénvaló, de tetszett nekik, ez érezhető volt, mintha mindenki a stadionban egyszerre vett volna levegőt. Nagyon intim pillanat volt, annyira, hogy néha olyan érzésem volt, hogy el kellene forduljak. Bár abban a pillanatban senki más nem érdekelt, csak Shawn. Minden megadtam volna azért, hogy lássam az arcát. 

Mikor vége lett a videónak, egy másodpercnyi csend után üdvrivalgás tört ki. Abban, hogy ez így lesz, egy pillanatig sem kételkedtem, viszont most nem az ő reakciójuk érdekelt.

Elindultam az öltözők felé. A szívem dübörgött a mellkasomban. Ahogy a színpad mögé értem Shawn viharzott el mellettem. Nem tudom meglátott-e, csak maga elé meredve sietett a öltözőjébe. Utána fordultam, és végig néztem ahogy bevágja az ajtót. Erre a gyomrom összeszorult. 

Megálltam az ajtó előtt, vettem egy nagy levegőt, majd bekopogtam. Nem vártam válaszra, hanem egyből ezután benyitottam. Fel-alá járkált és nagy levegőket vett. Egy pillanatig attól tartottam, hogy pánikrohama lesz. Pedig már régen nem fordult elő.

- Shawn - szólítottam meg lágyan, bár a szívem a torkomban dobogott.

Nekem háttal állt meg, pár lépésre tőlem. Így is láttam, hogy hullámzott a mellkasa. Lassan felém fordult. Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor túltengenek az érzelmek, az arc eltorzul, a szem elködösödik. Ilyen pillanata volt most Shawnnak is. Nem tudtam megmondani, hogy mit is érezhetett. Dühöt? Vagy épp boldog volt?

- Soha többet ne merészelj ilyet csinálni - mondta tagoltan, alig halhatóan.

Bár a szavai olyanok voltak mint a jég, a szemeiben olyan fajta tűz égett, amit még nem láttam. Nem szenvedély, valami más. Félelmetes volt.

Ezután rengeteg minden végigpörgött az agyamon. Tudom, hogy mennyire fontos neki a munkája, és hogy mennyire nem szereti, ha valaki belenyúl. Elvégre ezt csinálták vele egész fiatalkorában. Végre a saját maga ura, nincs szüksége senkire, hogy helyette döntsön. Erre nagyon érzékeny. Talán tényleg elrontottam. Talán nem kellett volna beleavatkoznom. Hirtelen a bűntudat hullámai söpörtek végig rajtam. Már majdnem belekezdtem a bocsánatkérő beszédembe, mikor valami teljesen váratlan dolgot tett. Átsietve a szobán az magához húzott. Inkább rántott.

Lefagytam. Nem tudtam mire vélni. Az egyik kezével szorosan tartotta a tarkómat, annyira, hogy el sem tudtam húzódni, hogy szemügyre vegyem az arcát. Ekkor tértem annyira magamhoz, hogy viszonozzam az ölelését. 

Ahogy a mellkasunk egymáshoz ért, éreztem, hogy dübörög a szíve. Nagyokban vette a levegőt, tényleg nem sok választotta el egy rohamtól. A hátát és a tarkóját finom simogattam, így lett újra szabályos a légzése. 

Éreztem, hogy amit tettem, helyes volt. Akkor is, ha kicsit neheztel majd rám. Csak remélni tudtam, hogy ő is így látja majd. 




Nem szeretem, hogyha egy történet kifejezetten csak egy valamiről szól. Amikor elkezdtem írni, csak egy darabig volt meg az ötlet, nem tudom hogy fejezem be, befejezem-e egyáltalán. Akkor voltak dolgok, amiket Summer és Shawn kapcsolata mellett megpróbálhattam bemutatni. Most is szerettem volna egy másik vonalat. Az ötlet spontán volt, de egyből beleszerettem. Remélem nektek is elnyerte/elnyeri a tetszéseteket. Ha így van, akkor kérlek szavazzatok, és álljatok készenlétben, hiszen nemsokára a történet végére érünk. Vigyázzatok magatokra!

Lights on (S.M.)Where stories live. Discover now