Elegáns gyilkosom

21. F E J E Z E T

Szívem erősen lüktetni kezdett az ijedtségtől,  mind ezt azért, mert Damon cselekvése váratlanul ért. A nyíló ajtót feszülten nézve karjaimmal reflexszerűen melleim takarásába kezdtem, majd ezt követően lábaimat fel húztam magam elé.
Gyorsan kellett cselekednem ebbe a helyzetben, ezért előző cselekedetemhez fűződő rossz gondolatok ezreit félre tolva, próbáltam feldolgozni a jelen pillanatban történő dolgokat, s azokra reagálni.

– Ne! – adtam végre magamnak annyi erőt, hogy fel kiabáljam a tiltakozásomat egy szóval, mely eléggé vékony és remegő hangzást végeredményezett. Viszont az ajtó, már majdnem félig ki volt nyitva, és mintha az iménti kiabálásom mit sem ért volna. Éreztem hogy a pánik már kezdi elönteni az épp eszemet, és hogy már semmit se tehetek ez ellen. – Damon, ne gyere be! – kiabáltam ki magamból a bennem gyülekező feszültséget, mely már majdnem a fulladásba vitt, majd nagy levegőt véve össze szorítottam a szemeimet.

Valószínűsítem, hogy már ki van nyitva teljesen az ajtó, és Damon engem néz öntelt fél oldalas mosollyal. Micsoda megalázás, mekkora féreg, milyen idióta vagyok! Az egyik levegő vételembe a bűnös cselekedetem jut eszembe, hogy én milyen mocskos is vagyok. Majd a következő levegő vételembe az jut eszembe, hogy miért nem válaszoltam egyből erényesen neki, hogy ,,hagyjál már fürödni, kutya bajom!". Ámde a másik levegő vételembe Damon, féreg megalázása jut eszembe, hogy ő hiába hallotta kétségbeesett kiabálásaimat, ő mint aki hallás sérült lenne, folytatja tovább csak a saját érdekeit nézve. Ezektől a gondolatoktól az össze szorított szemeim közül egy-két könnycsepp csordul ki.
A levegő kifújása eszembe juttatja édes apám szavait, az ilyen helyzetekbe. ,,Csak túl reagálod az egészet.." Lehet apa, lehetséges hogy csak megint túl reagálom, de fáj és nem tudok nem rá gondolni. Sok minden fáj egyszerre, hisz mindent el vesztettem. Az egyetlen apámat, a legkedvesebb barátnőmet ki már testvér, az emberi jogaimat az önzetlen szeretettett, amit adnak és adok másoknak. Konkrétan az életemet vesztettem el. Elraboltak, figyelnek és szabályozni próbálják az életem, igazán hányinger keltő ez a helyzet.
El kell tűnnöm innen!

*Clikk* – csapta meg filmemet a hang, s szemeimet ki nyitottam. Az ajtó be volt zárva. Vajon látott engem vagy nem? Szerint...

– Rendben, szólj ha végeztél! – emelte fel a hangját, hogy én mindenképp hallhassam. Éreztem, amint egy hatalmas nagy kő esik le a szívemről és a megkönnyebbülés tölt el legbelül. – Értetted? – kérdezte kissé ingerülten, valószínűleg azért mert nem válaszoltam neki.

– Igen értettem – válaszoltam olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, majd lejjebb süllyedtem a kád vizébe. – Értettem – suttogtam újra meg erősítve, iménti parancsát.
Az egyetlen dolog, hogy ki jussak innen az engedelmesség. Ha azt teszem, amit mondd talán több lehetőséget is felajánlhat nekem, és kevésbé lesz velem szigorú, ami számomra előnyhöz is tehet a megszökéshez. Utálom, ha szabályozni próbálnak, de ha ez a kulcsa a kijutásomhoz, akkor ez már nem számít.

A hajam meg mosása sok elmélkedéssel telt el, s a bőrömet olyan szinten szét áztattam, hogy az már puha volt és szottyadt, mint egy idős asszonyé. Innen tudtam, hogy már igen is ki kéne szállnom a kádból. Így hát így is cselekedtem.

Ki szálltam a kádból, s ki húztam a dugót, hogy a koszos víz le folyón annak megfelelő helyére. A földre lehelyezett fehér törölközőt fel véve magam köré tekertem és nézni kezdtem, ahogy a belőlem kijött sok kosz lefolyik a lefolyóba. A tusfürdőket vissza tettem eredeti helyükre, majd a hajam szárításába kezdtem. Mivel sehol se találtam haj szárított, így hát hajam tupírozásába kezdtem és azt dobálva, lengetve próbáltam szárítani.
A félig meg szárított hajam után testemet is át töröltem, majd tiszta ruha keresésére indultam.

– Ezt nem hiszem el, de most már tényleg – morogtam ki össze szorított fogaim közül. Nincs sehol se ruha, ami fel tudnék venni, ami meg rajtam volt az meg már koszos. – Francba – ráztam meg fejemet, majd az ajtó elé tipegtem körbe tekert törölközővel a testemen.
Megfogtam a hideg kilincset, majd szép lassan le nyomtam. Most vagy soha.. nyitottam ki az ajtót és újra a hosszú folyosón találtam magam.

– Azt hittem már, hogy öngyilkos lettél – szólalt meg humorosan a falnak támaszkodó Damon. Szemei mosolyognak viszont az ajkai nem, mintha próbálna maszkot viselni magán, de a szemei árulkodnak.

– Minek legyek öngyilkos, ha amúgy is egy gyilkos fogságába vagyok? Feleslegesnek tartom, akkor inkább egy tapasztalt ember kezeibe bízom rá a halálom elvégzését, mintsem saját kezűleg – válaszoltam gúnyosan előbbi szólására. Damon tekintete hirtelen komolyabb lett és az egész aurája sötétséget kezdett el kisugározni magából, a hideg is ki rázott tőle..

– Nem rossz meglátás, végül is ha valaki ért hozzá, akkor inkább az végezze el, mintsem egy zöldfülű – válaszolta ridegen – végül is ha valaki jól csinálja akkor az élvezetes is lehet. – folytatta, majd félre nézett. Torkomba hirtelen hatalmas nagy gombóc keletkezett, s a hideg rázott. Némán figyeltem a cipője orrát, mely olyan tiszta volt hogy a lámpa fényét is vissza verte. – Indulj el arra – mutatott a jobb oldalára eső folyosóra, s semmi ellenkezés nélkül elindultam. Hallottam, ahogy ő is elindul mögöttem. Végig előtte mentem, nem tudtam merre kell mennem csak haladtam előre ahogy ő azt parancsolta, olyan voltam mint egy bárány kit a pásztora tereli. – Állj meg! – jelentette ki határozottan, és én parancsát teljesítve azonnal meg is álltam. Egy ajtó mellett álltam meg, gondolom ugyan abba a szobába fogok vissza menni, ahonnan az előbb pihentem.

Éreztem, ahogy Damon teljesen hozzá simult a hátamhoz, s forró lehelete csiklandozni kezdte nyakamat. Hatalmas kezeit derekamra helyezte, majd lassú mozdulattal haladt előre. Össze kulcsolta kezeit hasam előtt és egy gyors erős mozdulattal még jobban magához szorított, mely következtében a szívem hevesebben kezdett el kapálni. Éreztem a levegő vételét a szív verését. Nyugodtnak tűnt.

– Ne félj – lehelte nyakamra, ami miatt a hideg ismét végig futott rajtam. Éreztem, amint épp el mosolyodik szélesen és tudtam, hogy azért mert észre vette az iménti reakciómat. Beképzelt.. Ráztam meg a fejemet, majd fel néztem a plafonra, ezzel teret adva neki nyakamhoz. – Nagyon jól tudod, hogy én ezt mennyire imádom – morogta mély férfias hangján, s lassan finoman megcsókolta nyakamat. Elfogott a jó érzés és kénytelen voltam egy nagy levegőt venni. Úgy csókolta meg a nyakamat, mintha a barátnője lennék egy fontos ember számára. Mekkora egy szoknya vadász, te jó ég! – Tudod szeretem azokat a nőket, kik engedelmeskednek nekem és megfelelnek az elvárásaimnak. – mormogta tovább, s össze kulcsolt kezeit szét választotta. - De jobban szeretem, ha egy nő makacs és próbál ellen állni az ellenállhatatlannak – folytatta, majd lágyan bele harapott a nyakamba, melytől össze rándultam akaratlanul is a testem és fejemet le hajtva össze akartam 'csukni' a nyakamat. Hallottam amint kuncog egyet, majd kezeit lefelé kezdte el vezetni. A pír fel szaladt arcomra és szaporábban kezdtem el venni a levegőt.

– Na nem! Eddig bírtam engedj el! – szóltam fel, majd hatalmas kezeit meg fogva próbáltam magamról eltávolítani, ami sikerült is és azon nyomban kiléptem onnan. Ám de Damon erősen meg markolva derekamat vissza rántott magához.

– Szerinted most már hagyom, hogy el szökj előlem? – suttogta fülembe, s kezeivel megfordított egyetlen egy mozdulattal. Szembe álltam vele egy száll törölközővel a testemen....