Elegáns gyilkosom

27. F E J E Z E T

– Megölték – suttogom el ezt az egy szót, s minél többször mondogatom el magamban, egyre hülyébben hangzott. Lassan realizálódik bennem az a tény miszerint én végig hazugságokban éltem, gondtalanul sodródtam, ártatlanul téves emlékekkel. Ilyenkor mégis kiben bízhatnék apámban vagy nagyapámban? Ha ténylegesen ez az igazság, akkor apám mind végig hazudott nekem, viszont valamiért kételkedem ebbe a történetben is. Nagyapámat éppen hogy csak néhány órája ismertem meg, valójában nem is ismerem őt, nem tudom milyen ember is ő. Lehetséges hogy ez mind csak egy tréfa és egy rossz vicc akart lenni, vagy tán csak félre akar vezetni engem nagyapa. Kétségtelen, miért is tenné ezt első találkozásnál? De akkor apám miért hazudna róla? Ismét olyas kérdések merülnek fel bennem, melyekre helyes választ nem tudok megadni. – Szóval ez lenne az igazság, ez a mi valódi családi történetünk – próbáltam higgadt maradni mindvégig, és szép lassan feldolgozni ezt mind. Nagyapa helyesően bólintott és vállamat megfogva, azt körkörösen simogatni kezdte hüvelykujjával.

– Így van! Nehéz lehet ez most számodra, tudom. De most jobban teszed ha fel mész pihenni, egy jó kis pihenés tán segíthet majd jobban feldolgozni az imént mondottakat! – felelte nyugtató hangjával, s homlokomra puszit adott, majd felállt és kezét felém nyújtotta. Jelenleg most csak nagyapámba bízhatok senki másba. Mától muszáj leszek vele maradni, s nem fogok haza térni egy jó ideig, mert most úgy hiszem ott nem érezném magam biztonságban! Megfogtam kiszáradt kezét, majd én is felálltam. Ezzel a kézfogással tudattam nagyapámmal, hogy megbízok benne, melyet ő egy kedves kis mosollyal kísért. Végül mindketten az ajtó felé kezdtünk el haladni. – Ryan fel vezet a szobádba, bármi problémád van azonnal szólj az egyik alkalmazottamnak, ha pedig már kipihented magadat gyere le és keress meg! Rendben? – mondta aggodalmasan szemeimbe nézve, majd én apró mosolyt húzva ajkaimra, bólintottam egy igent. Kiléptem a szobából és Ryan hűvös taszító aurája fogadott ismételten. – Ryan vezesd fel a szobájába, majd jöjj vissza a megbeszélt helyre! – parancsolta nagyapám mögülem, és Ryan parancsát megkezdve elindult megmutatva nekem az utat.

– Na most már tudsz mindent? – kérdezte jókedvűen, és többszörösen is hátra pillantgatott rám csak azért, hogy figyelhesse az arc reakcióimat. Elmotyogtam halkan egy "igen-t", majd egy nagy sóhaj kíséretével hosszú lépteit kezdtem el figyelni. – Értem. Látom le vagy törve, de ne aggódj! Jó hírt hoztam! – jelenti ki vígan, és Ryan közvetlen mellém szökkent. Ijedten kaptam felé fejem, s fel vont szemöldökkel figyelni kezdtem sebhelyes arcát. Akaratlanul is tippelgetni kezdtem magamban, hogy mi lehet az a jó hír. Talán édességek, különleges főtt ételek? – Hmm – kuncogta el magát kissé nőiesen, mire még jobban elkezdtem figyelni az elvileg hím egyedű Ryant. – Hasonlítunk egy picit Elizabeth, látom már fel csillantak a szemeid, ennek nagyon is örülök! Igazából sejtettem hogy ez lesz majd a reakciód, nekem is ez volt először – mesélte egyre izgatottabban egy hatalmas nagy vigyorral az arcán, én pedig egyre inkább kételkedni kezdtem abban, hogy kaják lesznek a jó hírek. – Jól van, jól van el mondom most már! Nem húzom az időt – felelte halványan elpirult arccal, s hessegetni kezdett maga előtt a nem ide illő gondolatait. – Szóval. Damont már elhelyeztük a mi kis cellánkba. Képzeld azt a cellát már jó pár éve neki terveztük ki, igazi mestermű, majd egyszer neked is látnod kell! – fecsegte ki magából végre Ryan, ám de én kissé lefagytam. – Most lesz a kihallgatása, szóval oda kell hogy menjek nem sokára, addig is te pihenj itt – állt meg egy szépen kidíszített fa ajtónál, és azt kinyitotta nekem. – Mi a baj? Nagyon lesápadtál, rosszul vagy? – kérdezte lehervadt mosollyal, én pedig azonnal nemlegesen kezdtem el bólogatni, s gyorsan elhebegtem egy "igen, jól vagyok-ot". Ryan vállát megvonva arrébb állt, én pedig bementem a nekem szánt szobába.

Mögülem az ajtó becsukódott, és én kikerekedett szemekkel roskadtam le az ágy szélére. Orrnyergemet szorítva, s fogat csikorgatva realizáltam rá arra a tényre, hogy nagyapám már több éve ismeri Damont, és hogy nem miattam fogták el, hanem valami másért. Nagyapa több titkot rejteget előlem, mint az hittem! Amikor Ryan, azt mesélte hogy "azt a cellát már jó pár éve neki terveztük ki" akkor jöttem rá erre az egészre. Vajon mi a fene történik itt, de most komolyan? Így jobban bele gondolva tényleg nem tudom milyen ember a nagyapám, több információt kell szereznem róla, de azonnal! Nem akarok ismét tudatlanul csatangolni, mint az előtt, mindent meg kell tudnom, és ezért tenni is fogok! El kell mennem arra a kihallgatásra. De akkor most kell cselekednem.