Elegáns gyilkosom

14. F E J E Z E T

A kocsihoz érve nyitom ki a kormány oldalán lévő ajtót, s kicsit arrébb állva morgom oda a sofőrömnek, hogy szálljon ki. A sofőr ijedt arckifejezéssel teszi, amit mondtam, s mögém áll tehetetlenül. Beszállok a kocsiba, majd erősen magamra csukom az autóm ajtaját. A visszapillantó tükörbe belenézve veszem észre a vér foltokat arcomon, s a ruházatomon. Ijesztően néztem ki, mint ahogy mindig. Az ablakot lehúzva billentem fejemet a sofőr felé, aki érti a célzást, s be száll a hátsó ülésbe, ahol a többi emberem is ült. El indítva az autót már nyomtam is a gázt, és a mögöttem lévő két autó is el indult utánam. A szél, amin az ablakon át jött be a kocsiba szállt végig hajszálaim között, s erősen el kezdte szét szedni tökéletesen be állított hajamat. Ezzel mintsem törődve, még inkább csak Elizabeth jutott eszembe. Ahogy gyönyörű szemei csodálva merengett el a szökés hajszálaimat látva. Szükségem van rá, ha valami baja esik én esküszöm, minden egyes ember, akit csak meglátok meg fogok ölni. Nem is értem, hogy lehetnek még nálam is mocskosabb emberek, akik meg mernének bántani egy olyan ártatlan és törékeny lányt, mint Elizabethet. Kell nekem ő! A teste, a tekintete és a szíve, a mérhetetlen nagy szeretete, amit én soha nem kaphattam meg. Őt akarom minden egyes percemben, azt hogy mindig a karjaim közt legyen azzal az apró testével, amit minden áldott alkalommal, amikor meglátok minden erőmmel vissza kell magamat fognom, hogy ne csókolgassam szét minden egyes részét, és hogy ne tegyem magamévá. Kész kihívás vele egy közelségbe lenni.

A gondolatok sorozatai elterelték a figyelmem miszerint, már a birtokom előtt voltam. Agresszívan állítottam le az autót, s az ajtaját szinte feltépve nyitottam ki. Az embereim többsége kint voltak, s valamit azaz valakit kerestek feszülten. Elizabethet. Az egyik emberemhez lépve, akinek a feladata az volt, hogy figyeljen a lányra, most neki is zseblámpa a kezébe ijedten kapta fejét felém. Nyakát elkapva húztam közelebb magamhoz, s felhúzott szemöldökkel vártam, hogy mit fog mondani.

– Én – hebegte rémülten már már lila fejével – Mi nem találjuk, el szökött – motyogta, majd nyelt egyet, lábujjhegyre állt, hogy levegőhöz jusson, de én erre még jobban elkezdtem szorítani torkát – Ruha kötelet csinált és azzal lemászott, majd az erdőbe szaladt, már lassan két.. két órája keressük – hadarta el, majd el engedtem torkát, s hátra léptem. Az ember nagyokat lélegezve kapkodta a levegőt.

– Csalódtam magában – morogtam oda neki, majd mellé köptem egyet, amire meg rándult és hátrább lépett. Szemet forgatva néztem az erdő felé, ahol korom feketeség volt és csak zseblámpák fényei cifráztak össze vissza. – Fred vigyél magaddal pár embert és találjátok meg Ryant, majd hozzátok ide elém. Élve – indulok el a kocsim felé – Én megyek és elkapom ezt a csintalan szökevényt –  mosolyodok el és beszállok a kocsimba.

Megyek. Megyek és megyek. Már nem tudom hogy hány órája barlangok az erőben, de egyre jobban érzem, hogy gyengülök. A sebeim meg száradtak a véremmel együtt, és a szemeim önkéntelenül is csukódnak le. Fáradt vagyok, fázok és éhes is vagyok. A fülem sípol és az egyensúlyozok, hogy el ne essek. Szédülök és ha lehet ezt mondani csillagokat látok, nem érzem jól magam. Elfogok ájulni, muszáj lesz leülnöm.

– Mennyivel jobb – mondom a hideg és nedves földön ülve, hátamat egy fának döntve. Szemeimet lecsukóm, s pihenek. Hagyom, hogy a gondolatok ezrei elvigyenek és az álom magával rántson.

– Szívem - kiabál fel egy gyönyörű női hang, s én az ágyamból kiszállva szaladok is a hang felé. – Gyere enni kicsikém, úgy is olyan kis girnyó tested van – mondja nevetve, amire én is elmosolyodok, s a hang tulajdonosa előtt meg állok. Gyönyörű barna haja felkontyolva, s arcán apró ráncok díszelegtek. Gyönyörű zöld szemei engemet néztek, s gyönge karjait szét tárta előttem. Önkéntelenül is karjai közé vetettem magamat, s szorosan magához vontam én is őt. – Szeretlek, kincsem – mondta a hajamba, majd bele puszilt.

– Én is szeretlek anya! Nagyon hiányzol – suttogom nagy gombóccal a torkomban, s ki nyitóm szemeimet.

Fák, csigák, hangyák és a virító nap fény. Csak egy álom volt. Egy szép álom, amit soha nem élhettem át életem során. Szemeimet megdörzsölve kelek fel a földről, majd koszos fenekemet lesöpröm. Körbe nézek, s szomorúan vissza nézek előre. Ja tényleg én menekülők épp. Nagyot ásítva indulok előre, s hallgatom a madarak különféle csiripelését.

– Mikor van vége ennek az erdőnek? – nyögök fel, majd a szívem megáll. Autó hang. A szívem kalimpál, s a lábaim életre kelnek. A hang irányába futok, s a hangom is megered segítségért. Az autó fekete volt, s az ablakai is be voltak sötétítve. Kapálózni kezdtem kezeimmel, és ezt az autós meg is látta egyből fékezett is. Mosolyogva, megkönnyebbülve kocogok az autóhoz, ami egy kijárt föld úton ment. Isten megsegített. A kocsi vezető oldalára álltam s vártam, hogy le húzza az ablakát vagy csak kinyissa az ajtót. De semmi nem történt. Kíváncsian kopogtattam az ablakra, aminek következtében ki is nyitotta az ajtót, s ki szállt.. Fuss! Futottam az erődbe, ahová kocsival nem jöhetett. Isten tönkre akar tenni, az egyszer fix. Mögöttem ugyan úgy súlyos futás hangját lehetett hallani, amire még inkább megijedtem, mert tudtam el fog kapni. Gyenge vagyok és fáradt. Ő pedig friss volt és fittebb. Derekam köré karok fonódtak, s azok szorosan vissza rántottak. Hátam neki préselődött izmos testéhez, s könnyeim halkan megeredtek. Éreztem gyors levegővételét, ami nyakamat cirógatta, s éreztem gyors szív verését is, ami biztosan a futás miatt lehetett. Karjai szorosan tartottak, de egyik hüvelyk ujjával kör körös mozdulatokkal simogatni kezdte oldalam. Fejét nyakhajlatomba fúrta, s nagyot bele szívott orrával.

– Végre – morogta mély férfias rekedt hangján, ami következtében a libabőr végig szaladt testemen. Jó nekem itt lesz vége, isten nem bottal ver, hanem Damonnel.