Elegáns gyilkosom

10. F E J E Z E T

A szürke betonból készült járdán feszülten lépkedek Boni mellett. Hajam felkötve ingázik jobbra balra, s szívem gyors menetben diktál.

– Nagyon látszik rajtad – célzott a stresszemre Boni előre nézve egyfolytában. Ránéztem és a szemem egyből a táskára vándorolt. Nem tudom pontosan, hogy miket tett még bele Boni, de egyet tudok. Hogy önvédelemre szolgálnak majd. – Ne nézd ennyire feltűnően a táskát, még ezen az utcán is sokan sétálnak a buli felé, pedig még öt, négy utcával arrébb van – sutyorogja Boni, majd egyik kezével megszorítja a táska pántját. Arcán nyugodtság ül, de én tudom, hogy ez csak a póker arca, s belül ugyan úgy feszült és retteg mint én.

– Nem muszáj velem jönnöd, még vissza fordulhatsz Boni. Úgyis csak én szolgálhatom ki – sóhajtok fel és fel nézek a csillagos égboltra. Vajon anyám most mit tenne a helyembe? Ha itt lenne, akkor ő segítene? Biztosan, neki el mernék mondani mindent és akkor nem len..

– gylak egyedül, Eli. Eli ide figyelsz? – kérdezte és én össze ráncolt homlokkal néztem Boni szemeibe. Elnevettem magam keserűen és megsimítottam fejemet.

– Ne haragudj, el mondanád újra? Nem figyeltem oda – motyogtam és össze fontam két karomat. Már hűvösödik az idő. Boni átkarolt egyik kezével és maga mellé húzott. Fejemre hajtotta fejét és bele kezdett:

– Nem fog érdekelni, hogy csak te szolgálhatod ki. Nem hagylak egyedül. Ott fogok lenni veled, ne aggódj. Vigyázunk egymásra – puszilt bele hajamba és elengedett. A félelmem eltűnt és a stresszemet átvette a melegség. Szám már nem egy vonalban volt, hanem felfelé görbült. Biztonságban éreztem magam. Nekem van a legjobb barátnőm az egyszer biztos. Lesz mit mesélnem, majd az unokáimnak.

~*~

Már bent vagyunk a partyn, pontosítok már a VIP részlegünknél a női mosdóban. Még nem érkezett meg Damon, s így maradt néhány percünk megbeszélni a dolgokat. A szívem a torkomban verdes és nem akar le csillapodni.

– Boni, egyszerűen ez nem megy nekem. Nem tudom ezt végig csinálni! – támaszkodók rá a mosdó kagylóra és kétségbeesetten nézem a tükör képemet. – Tuti ott lesznek a testőrei és ha rá is támadnának Damonra egy csomó mamlasz jönne felénk azzal az indokkal, hogy fejbe lőttük vagy meg sebeztük a főnöküket és mi is így fogunk járni! Inkább feláldozóm magamat érted, nem hagyom hogy bajod essen! Ne lődd le semmiképpen, ne is csináljunk semmit, szökjünk meg! – hadarom le idegesen. Boni mögöttem egy nagy kacaj hagyta el a száját és felém lépkedett.

– Már nem futamodhatunk meg, Eli. És igen sajnos nem gondoltuk végig, hogy ott lesznek a testőrei is, mármint csak az ajtó előtt lesznek. Tehát nem muszáj, majd lelőni. Akár meg is fojthatjuk, ha neked úgy jobb. Nyugi, akkor nem fogják meghallani – vigyorodik el én pedig önkéntelenül is felhorkantok vigyorogva. Hihetetlen ez a nő. – Látom már egy kicsit enyhült a stresszed. Na gyere induljunk – karolt át, majd együtt ki mentünk a mosdóból. A pult mögé mentünk és mind a ketten higgadtak próbáltunk maradni. – Nagy levegőt – suttogta Boni, én pedig össze húzott szemöldökkel néztem rá. Boni nem válaszolt, hanem az ajtó felé nézet, ami éppen most nyílt ki a hátam mögött. Megfordultam és kétségbeesett nézéssel néztem, ahogy Damon határozottan jön beljebb. Levette magáról a fehér kesztyűjét, majd azt el rakta. Ugyan úgy nézett ki mint mindig. Fekete öltöny és fel zselézett haj, egy igazi arrogáns. Lassan felemelte tekintetét, majd körbenézett és egy elégedett bólintással jutalmazta. Tekintete tovább vándorolt és megállapodott rajtam. Szemei elsötétültek és az egy helyben állását át váltotta súlyos léptekbe. – Azt nem mondtad, hogy egy Adonisz – suttogta és tett egy lépést előre én meg csak megforgattam a szemeimet. Damon súlyos léptei közepette becsúszott egy kis hátrálás, amikor megpillantotta Bonit is. Össze ráncolt homlokkal nézte a lányt, majd helyet foglalt a pult széken.

– Üdv kisasszonyok – szólalt meg mély rekedt hangján. – Ne haragudj, de én csak egy pincért kértem ide és az ő lenne – nézett rám, majd vissza Bonira. – Tehát megkérem önt, hogy távozzon. Most – mondta, majd össze kulcsolta két kézfejét. Boni rám nézett, majd Damonra. Kettőjük között csak úgy éget a tüzes szikra.

– Sajnálom, de engemet ide rendeltek be és ami parancs az parancs. Itt kell maradnom – mondta Boni és lassan magára erőltetett egy mosolyt. – Kér valami italt, uram? – kérdezte Boni, s hangjában csak úgy csengett a gúny. Damon egyik kezével megsimította állat, s így szólt:

– Magától nem kérek én semmit. Nem ezért fizettem kisasszony. Maga most azonnal távozzon! Vagy ha nem áll szándékában, akkor erőszakhoz kell hogy folyamodjak és azt szerintem maga sem akarja. Igaz? – kérdezte ő is ugyan olyan hangnemben, mint azelőtt Boni. Én kétségbeesetten fogtam meg a pult mögött Boni kezét, aki egyből rám is nézett.

– Menj – mondtam neki és egyből el is fordítottam a fejemet az ajtó irányába. Majdnem elbőgtem magamat, Boni tehetetlen nézése láttán. Boni kicsit habozva elindultam, s néha néha hátra pillantott, hogy elkapja a tekintetemet, de én mindig más hová néztem. Képtelen vagyok én mindenre. Boni elment és kettesben maradtam ezzel az emberrel. Nyugi Elizabeth. Nyugalom, most erőltess magadra egy szép mosolyt és kérdezd meg, hogy kér e valami italt. – Uram – szólaltam meg gyöngén és halkan. Damon egyből rám kapta azúr kék szemeit és kíváncsian várta mit akarhatok. – Mit k.. – mire feltehettem volna a kérdésemet már ő válaszolt is.

– Egy fekete kávét ha van. Most nincs kedvem alkoholhoz, és kérlek ne magázz, azt hittem ezt már megbeszéltük – mondta fél oldalas mosollyal, majd rá könyökölt a pultra és szemei végig mértek tetőtől talpig. Én hátat fordítottam szélsebesen neki és készítettem is a fekete kávéját, olyan lassan, amilyen lassan csak lehetett. – Nagyon szótlan vagy ma. Pedig azt hittem itt fogsz, majd kérdezni megállás nélkül, hogy hogy hívnak és hogy mit akarok – elé toltam a kávéját és oda motyogtam halkan neki egy parancsoljon-t. – Kérlek – közeledett arcom felé a keze, amire én össze rándultam, s már csak arra eszméltem fel, hogy finoman az állam alá nyúlt és fel emelte azt hogy a szemeibe nézzek. – Beszélj hozzám – suttogta és hüvelykujjával az alsó ajkamhoz ért. Finoman húzta végig, majd a szemembe nézett fel. – Hátha egy tánc meghozza a kedved – állt fel a székről hirtelen és a pult mögé ment azaz elém. Megfogta a két kezem és lassan kifelé kezdett húzni. Épp egy lassú szám ment, amihez semmiképpen se volt kedvem táncolni, de Damon egy gyors rántással karjai közé húzott, s lassú lépésekben ingtunk jobbra, balra a táncparketten.

– Ki vagy te? – sziszegem a lassú tánc közepette. Damon lenézett rám és hatalmas kezeit végig húzta mindkét oldalamon, ami nagyon kellemes érzés volt, de egyben kiábrándító, hogy mekkora egy seggfej tahó.

– Damon Salvatore a nevem, Elizabeth – suttogta ki a nevemet, amitől össze rándult a gyomrom. – Egy olasz maffiafőnöke vagyok, Gyönyörűm – puszilta meg finoman a halántékomat, s mire újra át futót az agyamon, hogy mit mondott egy akkorát hátráltam, hogy majdnem hanyatt estem. Szemeim hatalmasra kitágultak és egyből a kijárat felé kezdtem el futni. Ő az a tömeggyilkos a híradóból, uram atyám most fogok meghalni. Már húztam volna le a kilincset, de mögöttem lévő Damon rá csapott az ajtóra és nem tudtam kinyitni. Éreztem Damon meleg leheletét nyakamon, s a nyakamban dobogó szívemet. Le voltam dermedve. – Soha ne merészelj szó nélkül itt hagyni engem, Gyönyörűm - morogta hajamba, majd egy puszit nyomott oda. Még egy darabig szemeztem az ajtóval, majd erőt vettem magamon és felé fordultam.. Az atya a fiú és a szentelték nevében ámen!