Elegáns gyilkosom

12. F E J E Z E T

Észak – Amerika, Július. 3. 2021.
|Hétfő.|

Fájdalom, feszültség, kétségbeesettség és rettegés, ezeket érzem most jelen pillanatban. Egy tömeg gyilkos fogja vagyok vagy rosszabbik esetben az új áldozata. Hideg van és fájnak a végtagjaim, egyre jobban élesednek ki az érzék szerveim. Sötét van és, ahogy azt már említettem rettentően hideg van. Izmaim megállás nélkül remegnek és látásom fájdalmasan élesedik. Ruházatomon bűzölög a spray szaga, mellesleg még ragad is, ami oltárira undorító.

– Fúj – húzom össze szemöldökeimet és vele szinkronosan rántom el gyorsan a ragadós ruhámtól kezemet. – Hol a fenébe vagyok? – motyogom magamnak egy kis vendég szoba feleség közepette. Reflexszerűen fel állok és az ajtóhoz rohanok. Erősen rántom le fémből készült kilincset, s kétségbeesetten lépek hátra egy-kettőt. – Francba, ez zárva! – fordulok meg a tengelyem körül, s az ablakhoz kocogok. Függönyöket szinte tépve tolom arrébb, s könyörgöm magamban a jó istenhez, hogy nyitva legyen. Az ablak nem volt le zárva, s halkan óvatosan, egyben kapkodva nyitottam ki teljesre az ablakot. Kihajolva fel mértem a terepet, egy hatalmas nagy birtokon voltam, ahol a közepén egy kastély szerű illetve nagyságú épület helyezkedett el. Kb olyan őt, hat méter magason vagyok jelen pillanatban. Csinálhatnám azt, amit a filmekben szoktam látni, hogy ruha darabokból csinálok egy kötelet. Hülye ötlet, de mit veszíthetek?

Megfordultam egy másodpercre teljesen végig futottam szemeimet a kis szobán, majd amit csak láttam ruhadarabot egy kupacra dobáltam, s azokból szépen egyesével a végükön jó erős csomókat kötöttem. Fogtam a végét a ruha kötelemnek, s az ágy lábára kötöttem rá. Le dobtam a ruha kötél másik végét, s erősen meg húztam azt hogy el fog e ez bírni. Meg állapításom alapján valószínűleg el fog bírni, egy darabig.

Kiraktam az egyik lábamat, majd azt követően a másikat is. Lábam közé vettem a ruha kötelet és egy nagy levegő vétel után ránehezedtem a kötélre. A ruha kötél ropogó hangot adott ki, mintha valaki fel vevés után kinyújtaná. Majd forogni kezdtem a kötéllel, ami nem volt túl kellemes. Már már vér piros kezeimmel és gyenge lábaimmal szépen csúsztam le, s tartottam magamat. A végénél már csak leugrottam, s gyenge lábaim erősen zsibbadni kezdtek, de ez nem hátráltatott meg. Osonva haladtam előre.

– Mi a.. – vágódott be az ajtó, s ijedtemben futásba kezdtem. Ez az jelentette, hogy meg tudták hogy elszöktem a szobából.

Futottam, ahogy csak a lábaim bírták, szívverésem fel szökött az egekbe, s szemei cifrázva nézelődtek kiút reményében.

– Ott van! – ordított fel egy férfi mögöttem, hangja visszhangot, s hátam libabőrösen szaladt végig a hideg szellővel együtt. – Kapjátok el azt a kis szajhát! – kijelentése után súlyos léptek sorozatát hallottam, amire még inkább futottam. Már csak pár méter, már csak pár méter és itt a kerítés!

Le lassítottam és kapkodva vettem a levegőt, néhány nagy levegő vétel után elkezdtem fel mászni fekete kerítésen, ami nagy erő feszítésekkel sikerült fel jutnom a tetejére.

– Kapjátok el, el fog szökni! – üvölt idegesen, s mögöttem már majdnem öt férfi ért a nyomomba. Leugrottam, s újra érztem lábaimban azt az erős szúrós zsibbadást. Kocogásba kezdtem, majd az erdő felé kezdtem el futni, mivelhogy semmi esélyem nem lenne az üres utcán.

Elhalt ágakat ropogtatva lábaim alatt, s zöldülő ágak sorozatát eltörve rohantam a dzsindzsásba. Minél beljebb ereszkedve, egyre sötétebb és hűvösebbé vált a körülöttem lévő környezet. A levegő párás lett és a csigák is élő bújtak rejtek helyükről, ezek szerint esni fog. Lelassítottam, s egy vastag fa mögé bújtam el. Rá támaszkodtam, majd nagyokat lélegeztem, próbáltam lenyugtatni magamat. De a szívem meg állás nélkül eszeveszetten pumpált.

– Nem találom! – ordít fel az egyik férfi, majd egy lámpa segítségével körbe világít maga körül.

– Ahogy én se – kocog oda a lámpás férfi mellé egy másik ember. Ők is nagyokat szuszognak, s támaszkodnak egy egy fára. – Várj, nézd csak – guggol le az egyikőjük, s hozzá ér a nedves földhöz. – Itt járt, nem lehet messze – fel egyenesedik, s ki veszi a társa kezéből a zseblámpát. *Reccs* – Hallottad? – néz oda a hang irányába, azaz az ellenkező irányba, ahol én vagyok. – Vissza megy a városba! – üvölt fel, s újra hallom súlyos léptek sorozatait. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, s ülök le a földre.

– Picsába – szisszennek fel, s ruhába törlöm véres lábamat. – Uram, mondd hogy csak álmodok! – nézek savanyú képpel fel az égre, s egy könnycsepp gördül le orcámról.