Elegáns gyilkosom

9. F E J E Z E T

– Istenem! – csapot rá erősen a fa asztalra, Boni. – Miért nem bírtad ki, hogy ki nyögje végre a nevét? – kérdezte idegesen és én lassan kiöntöttem a poharamba a forró citromos teát. A meleg bögre köré kulcsoltam ujjaimat, majd kecses mozdulattal emeltem fel ajkamhoz. Egyet kettőt bele fújtam, majd Boni két szempárjába néztem.

– Te miattad – mondtam, majd bele kortyoltam a még mindig forró teába. – Te miattad nem bírtam ki, és egy kicsit szégyellve is éreztem magam – motyogtam, majd újra bele kortyoltam a teámba.

– A-a – emelte fel újját, majd magára mutatót. – Nem miattam volt! – állította a hamis védő beszédét. – Ne fogd rám, Eli! – Boni türelmetlenül járkált mezítláb a hideg padlón. Testtartásán lehetett látni, hogy feszült és ingerült.

– Jó – tettem le a bögrét és fel álltam. Boni meg állt és össze kulcsolt kézzel figyelt. – Mind a kettőnknek igaza van, de még van egy egész estém hogy megtudjam ki is ő valójában, s mit akarhat – mondtam és Boni lassan újra átgondolva, amit mondtam helyeslően bólintott. Én pedig lassan vissza foglaltam a helyemet és kellemesen szürcsölgettem a teámat.

– Én is ott leszek! – jelentette ki magát váratlanul, Boni. Amire az én reakcióm egy lágy fuldoklás lett, mert félre nyeltem. Nagyokat köhögve kapkodtam a levegőt és veregettem a mellkasom. – Nem hagylak egyedül azzal a vademberrel! Segítek neked pincérkedni és kurvára le fogom szarni, hogy a VIP micsodátok, csak téged kért fel pincérnek! Így már még gyanúsabb a csávó! – hadarta kemény hangon és bennem feltört a nevetés. Felálltam és átöleltem a vadóc barátnőmet.

– Annyira szeretek, te bolond! – vihogtam el neki, nem túl nőiesen.

~*~

Esteledik. A Disney csatornán megy az Aladdin, amit mi Bonival tátott szájjal bámulunk. Hogy lehet ez az Aladdin pali, ennyire szerencsés? Mindene meg lett pénzt kapott, palotában élhet, ellenséget szerzett és szerelemre talált. Látszik hogy ez egy mese film, de még is meghitt hangulatot áraszt magából. Annyira szeretnék én is egy ilyen világban élni! De sajnos nem mindig mese az élet, nekünk a kemény sors maradt. Hiába gazdag az apád, ha egy elmebeteg akar valamit tőled. Egy szóval szívás az élet. Mikor megszületünk, már halálra vagyunk ítélve. Nos, csak az a kérdés mikor?

– Olyan cuki az a tigris! – motyogja a párnát ölelgető Boni. – Én is akarok egy ilyet! – temeti fejét a párnába, majd lassan ki emeli onnan. – Hány óra? – kérdezi és én a kanapén ülve el kezdek nyújtózkodni, ami hatására ropogni kezdenek a végtagjaim. Fel álltam, s el indultam a telefonomért. A telefonom a konyha pulton hevert a síri csöndben. Utána kaptam és megnyitottam. 19:30. Basszus.

– Fél nyolc! – üvöltöm a konyhából. Boni nem válaszolt, de a hangok alapjából már iparkodott is készülődni. A hang irányába mentem és kíváncsian fürkésztem a szekrényben turkáló lányt. – Ugye tudod, hogy egyenruhába fogunk dolgozni? – kérdeztem és Boni csak egy nagyot sóhajtva hátra dőlt és fejbe vágta magát. – Szerin... – kezdtem bele a kérdésembe, de a kinti hangzavar jobban érdekelt a saját kérdésemre a válasz, ezért abba hagytam. Kinéztem az ablakon. A nap még mindig fent volt, mármint csak egy pici darabig, mert naplemente volt. Halvány rózsaszín színben borította alulról az éget, majd fentről már a sötét kék szín terítette el. Gyönyörűen szép volt így látni, annyira szeretem mikor már fél nyolc elmúlt, de még mindig fent van a nap. Szemeim lejjebb vándoroltak és a szám elé kaptam egyből.

– Mi az? Mit látsz? – kérdezte hátam mögött Boni, aki egyből felugrott a török ülésből, s ő is az ablak felé iparkodott. – Jézusom – motyogta és egyből megfordult a tengely körül, majd futva ment kifelé. Én is utána szaladtam és a szívemet apró tűk szurkálták. Boni a bejárati ajtót ki csapata és kijjebbre szaladt, majd hirtelen megtorpant. Én neki futottam véletlenül Boninak, de nem estünk el a nagy lendületemtől. Figyelmünket lefoglalta a verés, saras, síró kölyök kutya. A farkát behúzva össze húzva magát feküdt az út közepén. Vékony volt és megtört. Hátsó lábát befogta a vér színe. Fejére teljesen rá száradt a sár és a tekintete, ahogy ránk nézet szőrű volt. Félt. Mérhetetlen nagy félelmet láttam barna szemeibe és szenvedést. Lassan felé nyúltam, amire a kölyök nyüszíteni kezdett és amennyire csak tudod hátrálni próbált. Azt hitte bántani fogom.

– Ssh – nyúltam finoman a feje búbjára, amire füleit le húzta. – Semmi baj, nem foglak bántani. Biztonságban vagy most már – suttogtam neki és lassan alá nyúltam, majd finoman felemeltem. Gyors léptekkel vittem be a házba. Boni előrébb szaladt és a konyhából kihozott egy elsősegélyi dobozt. Le ápoltuk finoman a kölyköt, majd adtunk neki vizet, s elegendő kaját. Mikor jól lakott lefürdettük meleg vízzel és a kölyök szebb lett, mint új korában. Kb egy hónapos lehetett, hanem több, s már ilyen súlyos állapotba került a kicsi. Nem mertük egyedül hagyni, de egymást se akarunk egyedül hagyni. Hisz már csak néhány perc és indulnunk kell.

– Én nem megyek! Vigyázok rá! – mondtam és leguggoltam a kölyökhöz aki szépen pihent a kanapén. – Olyan pici.. – suttogtam, majd meg simogattam, amire kinyitotta gyönyörű barna szemeit.

– Nem, nem, nem! – mondta Boni, s fel álltam és elé mentem. – Eli, nem lesz semmi baja. Higgy nekem! – fogta meg vállamat és lágyan elmosolyodott. Nagyot sóhajtva bólintottam, majd még egyszer hátra néztem a kölyökre, aki vissza is aludt.

– Akkor – fordultam vissza Boni felé, majd magamra néztem. – Jó leszek így? – kérdeztem és meg igazítottam az egyenruhámat. Bonin megjelent a széles vigyor, s már nyitotta is kis a száját..