Oh, tehát Sebastiannak hívják, ezt a mocsadékot!
– Ne merészeljed megütni, vagy akár hozzá érni az ujjad hegyével is! – lépdelt felénk súlyosan, szemeiben a düh, s önzőséget véltem fel fedezni. – Ő az enyém! – oda érve csuklómra kapott, s fel rántva kanapéról maga mellé szorított szorosan. Karját derekamra helyezte, majd azt meg szorította erősen, ezzel kimutatva, hogy az ő tulajdona vagyok. – Kevin, vidd fel a szobámba a lányt! Mindent zárjanak be, ki ne szökjön újra! – parancsolta a srácnak, de az utolsó mondatát nekem is szánta, mert mondata után még jobban meg szorította a derekamat, ami már szúrósan fájt.
– Igen is, Uram! – felelte Kevin, aki parancsot teljesítve bele karolt karomba, s magával húzva mint egy babát hurcolt fel Damon szobája felé.
– Már ne haragudj, de lehetne hogy ne rángassa a karomat? – kérdeztem ingerülten már a lépcső közepette. Kevin felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd szája széle meg rándult. Ez most komolyan, majdnem elmosolyodott?
– Már ne haragudj, de lehetne hogy be fogja a száját, hogy minél előbb el tudjam végezni a parancsot? – kérdezte ugyan olyan hangsúllyal, mint én az előbb. Ez most poénkodni próbál? Meglepődöttség után, apró mosoly húzódott el ajkaimon. Kevin ezt látva lesokkolódott, s zavartan fejet rázva vezetett tovább fel a lépcsőn, de már abba hagyta a rángatást.
– Köszönöm – suttogtam, lefelé nézve. Kevin ezt hallva kicsit meg imbolygott, majd újra fejét rázva vezetett tovább. Föl érve a lépcsőn a legutolsó szobába vezetett be, ahol korom sötét volt és fülledt meleg. Meglehetősen a behúzott függönyök miatt volt sötét eme szoba és a ki nem nyitott ablakok miatt meleg.
– Itt lennénk – szólalt meg halkan hátam mögött Kevin. Lassan meg fordultam, hogy egy utolsó szem kontaktust vehessek fel velem, ámde Kevin csuklómért kapott. Nem szorított, gyengéden felemelte ajakihoz, s egy apró forró csókot lehelt rá kéz fejemre. – Elnézést ha túl erősen fogtam – felelte szemembe nézve, majd elengedte kezemet, s el ment. A szobába nagy csend telepedett le, s ez a gondolat járt a fejembe: Mit keres itt egy ilyen srác?
Reflex szerűen a kilincsért nyúltam. Nagy szerencsétlenségem által, zárva volt ugyan ott tartottam, mint az előtt a másik szobában. – Ezt nem hiszem el! – sóhajtottam fel, s fejemet a plafon felé emeltem fel.
Elindultam az ablak felé, mert szememet irritálta ez az állandó korom feketeség. Az ablakhoz oda érve meg fogtam a selymes bordó színben pompázó függönyt, majd egy hirtelen nagy rántással elhúztam az ablak szélére. A nap erős sugarai nagy gyorsasággal egyrészt vakított, másrészt csiklandozta piszkos arcomat. Be szívtam a poros levegőt, s azt nagy sóhajjal együtt kifújtam. Megfordultam tengelyem körül és elkápráztatva néztem körbe az igen nagy, csicsás szobában. Mindenütt sötét fenyő bútorok helyezkedtek el, s vörös húzatók, kendők, szőnyegek díszítették a szobát. A padló fekete volt, s a falak fehérek.
– Az ablak.. – suttogtam, majd sietősen vissza fordultam, ámde zárva volt ki nyitni nem lehetett. – Francba!
– Így van, francba! – szólalt meg nemes egyszerűséggel hátam mögött az az ismerős rekedt, morgós hangjával Damon. Megfordultam olyan gyorsan, hogy a hajam a másik vállam oldalára huppant. – Nem hagyom, hogy újra el szökj – lépkedett felém, majd megállt előttem – mellőlem! Lenne egy kérdésem! – morogta, majd egy nagyot nyelt, mintha nehezére esne ki mondani. – Szégyellős vagy?
YOU ARE READING
Elegáns gyilkosom
Romance𝐒𝐳ű𝐜𝐬 𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡 a tizennyolc éves lány, apjával élt egész élete során békésen. Apja kellő tiszteletre tanította és fegyelemre, fejébe verte azt is hogy ő maga egy hatalmas nagy érték, amit a férfiak el akarnak tőle majd lopni idővel, ám...
