15. F E J E Z E T

8.8K 309 10
                                    

– Ha te tudnád mennyit szenvedtem ma este, csak hogy mellettem lehess – dörmögte nyakamba, s én mint egy kő szobor meg se mozdultam

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

– Ha te tudnád mennyit szenvedtem ma este, csak hogy mellettem lehess – dörmögte nyakamba, s én mint egy kő szobor meg se mozdultam. A félelem úrrá vette magát testem fölött, s jobbnak látta ha csendben maradok és semmit se csinálok. Be kell látnom, ezen az emberen nem lehet át menni, úgy hogy azt ne vegye észre. Nem tudok tőle még egyszer megszökni, ez volt az első és egyben utolsó lehetőségem is. Még egyszer biztos nem hibázza el ugyan azt a hibát, valahogy tudom ezt látom rajta. Pontos akar lenni, meg akar felelni annak akinek akar. Oh, bár nekem akarna megfelelni istenem! Akkor nem a pénzünkre törne, hanem értem a belsőmért. Na jó, ez egy picit félre érthető, főleg hogy egy tömeg gyilkosról van szó, aki szó szerint ketté vágja az embereket. – Gyönyörűm most miért nem ered szavakba nyelved? Hiányolom a hangod – kezével arrébb dobja hajamat, s fedetlen nyakamra égető csókot lehel. Ajkai nyakamról mintát loptak és testem reakciói nem csak zavarba hoztak, hanem még meg is ijesztettek. Hogy merhetek egy ilyen embertől zavarba jönni? Felháborító.

– Damon, csak hogy tudd fe..

– Ah, végre Elizabeth! Végre megszólaltál – szólt közbe mély hangja, s szorítása el lágyult, majd maga elé fordított. Feszes testtartása és tekintélyt parancsoló szemei megrémítettek, s a félelem megint úrrá lett testemen. Újra kő szobor lettem, így láttam helyesnek. Csendben néztük egymást, mint két hülye bamba kisgyerek. Először kellemetlenül érzetem magam, majd ez át ment kellemes csöndbe, nyugtató volt. A fejem késztetés érzett, hogy felejtsem el hogy ki ő és én ki vagyok. Képzeld el, mintha minden rendben lenne és élvezd a csöndet, nyugalmat amíg csak lehet. Nagy levegőt vettem, majd szemeimet lassan le csuktam. Éreztem ki fújt levegőjét homlokomon, ami kellemesen cirógatta azt, s éreztem a bennem buzgó félelmet. – Miért? – kérdezi nemes egyszerűséggel Damon, majd értetlenül kinyitottam szemeimet, majd felnéztem rá. – Miért vagy ennyire tökéletesen gyönyörű? – kérdezte eltűnődve, s belőlem majdnem feltört a hangos nevetés. Ezt most komolyan kérdezi? Fejemet megrázva néztem le lábainkra. Nem szeretnék magamról beszélni ilyen körülmények között. Nem vagyok én se tökéletes, se gyönyörű.

– A közöttünk lévő távolság számomra nem túl megfelelő, nem lehetne egy kicsit hátrébb me.. – hadartam téma váltás kép, de ahogy elkezdtem hadarni erről, Damon egyre és egyre közelebb jött felé és jobbnak láttam befogni a számat. Most már pár centiméter választott el egymástól. De tényleg!

– Számodra nem túl megfelelő? Én nem úgy látom – morogja csábosan, s ajkaimra leheli a szavait. Kezeimet ökölbe szorítva magamat vissza fogtam, majd nagyokat lélegezve próbálok másra koncentrálni. Damon számat nézve, lassan előttem végig nyalja dús alsó ajkát, majd mentő helyzetként felkapom fejemet az ég felé, s szemeimet becsukva próbálom magamat lenyugtatni. Nem tudom mi volt a rosszabb, az hogy amit most csináltam mentő helyzetként vöröslő fejjel, vagy az hogy meg akartam ízlelni ajkait. – Ahogy elpirulsz az egyszerűen csodálatos – suttogja halkan, s fedetlen nyakamon megérzem égető finom dús ajkait, amik engemet ízlelnek. Fejemet még mindig az ég felé emelve koncentrálok nem szét esni, ettől az érzéstől. Oh, istenem hogy ez mennyire jó! Damon kezei derekamról lecsúsznak, mint akik jártasak a terepen lejjebb haladnak. Dús puha ajkai finoman ízlelgetik fedetlen nyakamat, s egyre feljebb haladva állam alá ér. A libabőr végig szalad folyamatosan a testemen és lassan nem fogja tudni, hogyan reagáljon majd másra.

– Damon – mondom ki nevét, s testtartása megfeszült neve hallatán, majd erősen bele markol fenekembe. Fejemet lehajtom, majd Damon ajkai el válnak halántékomtól, s ajkába beleharapva néz rám a vágytól csillogó szemeivel. – Fejezd be.. kérlek – mondom nagyot nyelve, majd nagyon, de nagyon nehezen eltolom magamtól és hátra lépek kettőt, hármat. Most! Fuss! Tőlem két méterre állt előttem feszült testtartással, s össze húzott szemöldökkel, próbált nagyokat lélegezni, ezzel lenyugtatva gyors levegő vételét. Most! Fussál már! Egész végig csillogó szemeibe néztem, s nem észrevehetően, óvatosan csoszogtam hátra a földön.

– Ne merj elszökni, eszed ágába se jusson most – mondta feszülten egész végig a szemeimbe nézve, majd abba hagytam a csoszogást. Hogy vette észre? – Rohadtul nem szökhetsz el mellőlem! Szállj be azonnal a kocsiba! – parancsolta, s állkapcsa feletti izma remegni kezdett. El indultam a hátsó ülés felé, hogy majd ott jó lesz nekem. – Mellettem ülsz. De ne merj hozzám érni, mert nem fogom tudni magamat vissza fogni és aztán nem leszek jó fiú – hadarta el, majd be ült a kocsiba. Én helyet foglaltam az anyós ülésben, majd el gondolkodtam azon amit mondott. Akkor hát ő is alig tudta magát vissza fogni. Lassan becsatoltam magamat, majd fejemet a hideg ablakra döntöttem. Becsuktam szemeimet, hagytam pihenni őket, egy hosszú nap után végre egy kényelmes ülésben pihenhetek. Na és most mi lesz, mi lesz ha nem fogom megérinteni, de ő még így se tudd magával bírni? Mi lesz akkor? Ohh, mama..

Elegáns gyilkosomWhere stories live. Discover now