A Nagyúr lánya, Sabrina Denem-Dursley a Roxfortba érkezve apja csínyeit próbálja megakadályozni. Voldi sosem tud haragudni egyszem lányára, de egyikük sem adja fel céljait. Sabrina még a Kis Kiválasztottal, Neville Longbottommal is összebarátkozik...
- A karácsonyi bál jövőhéten kerül megrendezésre - szavalta Piton, miközben a padok között sétálva lassan elért a legutolsóhoz, amiben Brina ült. - Viszont te nem vehetsz részt rajta, Dursley. Előbb fogyjál le, dagadt kurva - nézett végig rajta lesajnálóan a férfi.
- M-m-mi van? - kérdezett vissza Sabrina a sírás határán. Ekkor viszont az előtte ülő, vörös üstök hátrafordult. Eddig Ronnak hitte, de most vette csak észre, hogy igazából Arthur Weasley az. Fehér póló volt rajta, amin nagy, fekete betűkkel az állt: Dögös vörös dilf.
- Ő nem egy összerakható ribanc - mondta Mr. Weasley teljes lelki nyugalommal Piton szemébe nézve.
- Nem kell nézelődnöd és választanod... - fordult hátra még egy ember, akiben ezúttal Frics-et ismerte fel. Az ő pólóján is állt valami: Büdös öregember.
- ...A különböző fenekek és nagyobb mellek között.... - folytatta egy másik személy, ezúttal a terem elejéről. Kétségtelenül maga Dumbledore volt az, felsőjén jól látható felirat ékeskedett: Dumbi-kurva.
- ...Vagy aközött, hogy barna vagy kék legyen a szeme - fejezte be a mondókát Peter Pettigrew, akinek pólóján a felirat csak annyi volt: Dagadt patkány.
- A LÁNYOM TÖKÉLETES! - rontott be ordítva a bájitaltanterembe maga a testet öltött Voldemort Nagyúr, rikító rózsaszín talárban, amin egyetlen szó állt nagy betűkkel: TOMIKA.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
Zihálva riadt fel az álomból. Sőt, szinte rémálomnak nevezte volna. Mindenesetre a kezdeti sokk után majdnem felröhögött. Viszont ekkor beléhasított a lüktető fejfájás. Még a sűrű, kolostori kávéillat sem tudta kárpótolni.
Először azt se tudta, hol van. Nagyon halvány emlékei maradtak az előző éjjelről. Az is csak foltokban volt meg neki, hogy Piton összekaparta. Émelygő gyomorral ült fel, és hirtelen minden testrésze sajogni kezdett. Mielőtt lesöpörte magáról a talárt, az arcához szorította egy percre: pont olyan illata volt, mint a bájitaltan professzornak: nyáréj, fenyő- és az ébredés utáni takaró illata - olyan volt ez, amit megérezve az ember rögtön otthon érzi magát. Ő volna hát az otthona, a hazatérése? Te vagy a hazatérésem, Perselus. Ha veled lehetek, nekem többé semmi nem hiányzik. Megszerettetted velem önmagamat, azt az önmagamat, aki bár halálfaló, mégis jó ember.
Már csak mosolyogni tudott az előbbi álmon. Piton vele soha nem bánna így, neki nem mondana ilyeneket - hogy másoknak se, arra már nem mert volna fogadni. Abban viszont biztos volt, hogy minden álomnak van jelentése - csak azt ne tudja meg soha, hogy ennek az álomnak mi.
Azonban megbotránkozva tudatosult benne, hogy a rajta lévő ruha kevesebbet takar, mint arra emlékezett. Vagy ennyire kibuggyant volna belőle az éjjel során? A combcsizmát levette sajgó lábairól, és végül úgy döntött, hogy belebújik a talárba. Sokkal nagyobb volt nála, szinte elveszett benne, de még ez is jobb volt, mint abban a miniruhában kerülni Perselus szeme elé - megint!
