Tudsz titkot tartani?

VI./10. Ittas állapotban

- Tudod, Perselus, nemsokára meg kell tenned - szólt Dumbledore csendesen. Perselus már régóta számított erre a mondatra.

- És ha én már nem akarom tovább csinálni ezt? - kérdezett vissza a férfi feldúltan.

- Akkor Sabrina fogja megtenni. Tudod jól. Bármikor megtenné helyetted, ha ezzel megvédhet téged. 

Perselus döbbent arca láttán Dumbledore nevetett. Pillanatnyi szünet. 

- Szép barátság alakult ki köztetek.

Ez merészebb volt, mint amire Perselus számított. Még mindig nem realizálta teljesen, mennyire ravasz és számító is az öreg. Sikerült megvezetnie mindannyiukat. 

- Igen - felelte, próbálva úgy a levegőben hagyni ezt a szót, mintha valami elhallgatott negatív jelző társulna hozzá. Csak remélni tudta, hogy Dumbledore nem hallja ki mögüle az enyhén ellenséges, kitérő és látszólag fáradt Igen, és?-t.

Viszont azt is remélte, hogy megragadva a kimondatlan Igen,és?-ben rejlő lehetőséget, majd szokás szerint megdorgálja, amiért szigorú, közömbös, vagy éppen túlságosan kritikus azokkal szemben, akik törődnek vele. Folytathatja esetleg a szokásos szónoklatával: Perselus nem zárkózhat magába, az embernek szüksége van emberi társaságra satöbbi satöbbi.

Tévedett.

- Túl okos vagy ahhoz, hogy ne tudd, milyen ritka és különleges a kettőtök kapcsolata.

- Sabrina nagyon intelligens... - kezdte Perselus, de hangja hamis csengésével mintha láthatatlan ígéretet fogalmazott volna meg.

- Intelligens? Sabrina több, mint intelligens. Kettőtök történetének pedig egyszerre van és nincs is köze az intelligenciához. Sabrina jó ember, és mindkettőtöknek szerencséje van, hogy találkoztatok, hiszen te is jó vagy.

- Azt hiszem, ő jobb nálam.

- Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanezt mondaná rólad, és ez mindkettőtökre nézve dicséretes. - Nehéz időszak következik - sóhajtotta, és mintha megváltozott volna a hangja. Mintha azt sugallta volna: Nem szükséges kimondanunk, mégse tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, miről beszélek. - Most talán semmit nem akarsz érezni. Talán sosem akartál. És persze talán nem én vagyok az, akivel a leginkább beszélni szeretnél ilyesmikről. De érezz mindenképp.

Perselus ránézett. Most kéne azt hazudnia, hogy teljesen rossz irányba tapogatózik. Már majdnem bele is kezdett.

- Nézd - szakította félbe Dumbledore. - ,gyönyörű barátság ez a kettőtöké. Talán több is, mint barátság. Én pedig irigyellek ezért. A legtöbb igazgató az én helyemben most csöndben reménykedne, hogy majdcsak elmúlik az egész, vagy rögvest elbocsátaná az érintetteket. Én nem ilyen igazgató vagyok. A te helyzetedben én azt mondom, ha van még láng, ne oltsd ki, ne légy vele kegyetlen. Annyi mindent tépünk ki magunkból a gyógyulás mesterséges felgyorsítása érdekében, hogy negyvenéves korunkra már egészen csődbe megyünk. De szándékosan semmit sem érezni, nehogy valamit érezni kelljen... Ez borzalmas pazarlás.

Perselus felfogni is képtelen volt. Szóhoz sem jutott a meglepetéstől.

- Rosszul értettem volna? - kérdezett vissza Dumbledore nyugodtan.

Piton megrázta a fejét.

- Akkor hadd mondjak még valamit. Így világosabb lesz. A közelébe kerültem ugyan, de valójában sosem volt részem abban, amiben most neked. Mindig visszatartott vagy megakadályozott valami. A te életed, a te ügyed. Azt viszont ne felejtsd el, hogy a testünkből csak egy van, és a szíved hamarabb kopik el, mint gondolnád, ami pedig a testedet illeti, egyszer csak eljön az idő, amikor mások már ránézni sem akarnak, nemhogy még hozzá is érjenek. Talán soha többet nem beszélünk erről. Remélem, nem veted a szememre, hogy most mégis felhoztam. Nem nézhettem tétlenül, ahogy elvágod magadtól a boldogságot.