A Nagyúr lánya, Sabrina Denem-Dursley a Roxfortba érkezve apja csínyeit próbálja megakadályozni. Voldi sosem tud haragudni egyszem lányára, de egyikük sem adja fel céljait. Sabrina még a Kis Kiválasztottal, Neville Longbottommal is összebarátkozik...
Egy láthatatlan erő felfelé húzta Brinát. A napsütötte park képe elhomályosult, és jeges, koromfekete űr tódult a helyére. A lány még mindig a karján érezte Piton ujjait. Aztán egyszerre megszédült, mintha hátraszaltót csinált volna, majd talpa kőpadlóba ütközött, s ismét ott állt a bájitaltantanár dolgozószobájának homályában, a merengő mellett.
- Vége a műsornak - sziszegte Piton. - Tetszett, amit láttál, Dursley?
- Ne-nem - hebegte, és meg se próbálta kiszabadítani a karját a szorításból. Perselus ijesztő látványt nyújtott: arca falfehér volt, ajka remegett. Brina tudta, hogy ez lesz, ha lebukik, de most mégis letaglózta a látvány... hirtelen sírhatnékja támadt. Mire észbekapott, már könnyek peregtek az arcán.
- Én annyira sajnálom, Perselus - tört ki belőle panaszosan a mondat.
- Szórakoztató volt a látvány, mi? - azzal vadul megrázta a lányt, amitől annak az arcába hullott a haja.
- Én nem tudtam... nem akartam...
Piton teljes erőből eltaszította Brinát, s ő egyensúlyát vesztve hanyatt esett a kőpadlón.
- Senkinek nem beszélsz arról, amit láttál! - üvöltötte Piton.
- Nem, dehogyis! Senkinek nem fogom elmondani! Én annyira sajnálom, ami veled történt, kérlek... - hebegte Brina, a könnyeivel küszködve, miközben nagy nehezen, hátrálva feltápászkodott a padlóról.
- Pusztulj innen! Kifelé! Soha többet ne merd betenni ide a lábad! - ordított rá Perselus, félbeszakítva a lányt.
- Perselus, kérlek, ne tedd ezt velem... Én sajnálom, hülyeség volt, nem kellett volna ezt tennem...
- Takarodj innen, Dursley! Nem akarlak itt látni többé! Eljátszottad az esélyed! - tajtékzott Piton.
- Tudom, de én... MEGHALOK NÉLKÜLED! - zokogott fel Brina, és megindult Piton felé, hogy megpróbálja helyrehozni a lehetetlent. Perselus már azelőtt ellökte magától, hogy rendesen odaért volna. Ez valamit eltört Brinában; talán ekkor fogta fel igazán, hogy Piton nem fog megbocsátani neki.
Megpördült a tengelye körül, és az ajtó felé iszkolt, amin csak harmadik próbálkozásra sikerült kimennie. Mivel a könnyeitől, és az összezilált, arcába hulló hajától nem látott semmit, elsőre nekiment a falnak. Másodjára már az ajtót fejelte le. Harmadjára kinyitni is sikerült, és végre átbotladozott a küszöbön.
Ahogy kiért a folyosóra, mintha összecsuklott volna a lába, úgy rázta a zokogás; a falnak dőlve csúszott le a földre, akárcsak egy rongybaba. A lelkifurdalás, a bűntudatos sóvárgás reménytelenségének szívszaggató keserűsége még csak ezután jön. Tudta, hogy behallatszik a sírás Pitonhoz, de valahogy nem érdekelte, ez volt az ő zokogó vezeklése... de hiábavaló volt minden. Halálra szántak vagyunk mind a ketten, Perselus.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
