Tudsz titkot tartani?

VI./9. Gyere, sírj a vállamon

Brina először még próbálkozott azzal, hogy mentálisan kapcsolatba lépjen Perselusszal, aztán mikor sorozatosan falba ütközött, felhagyott vele. Mardekáros büszkesége győzött végül; úgy volt vele, ha Perselus ennyire megharagudott rá azért az ártatlan kis rontásért amit Romildára mért, akkor hát majd megbékél. De hogy ő nem fog utána kajtatni, bocsánatért esedezve, az biztos!

Perselus az egyik SVK órára nemes egyszerűséggel még be se jött. Brinát itt azért elfogta az aggodalom, de még időben visszafogta magát, és nem kereste fel őt. A rákövetkező órán örült is ennek a múltbéli döntésének, ugyanis mikor a csengőszó megszólaltával Brina felállt és indulni készült, az immár jelenlévő Perselus durván rászólt, hogy nem a csengő jelzi, mikor mehet el, hanem ő. 

Ezek után nem sok jóra számított akkor sem, mikor Ron mellett ülve a gyengélkedőn, realizálta, hogy bizony elkezdődött az SVK óra. Először le akart nyargalni a pincébe, kettesével szedve lefelé a lépcsőket, de hamar elvetette az ötletet, mikor eszébe jutott, hogy ő most haragszik Perselusra. Szóval csak szépen lassan, ráérősen lesétált a pincébe, hadd idegesítse ezzel is a férfit. Még így is csak öt perces késéssel sétált be órára, méltóságteljesen az utolsó üres helyhez lépdelve. Perselus először láthatólag szándékosan levegőnek nézte, a többi diákkal ellentétben, akik nyakukat tekergetve szegezték rá tekintetüket. Viszont mikor megszólalt, abban nem volt köszönet:

- Szabad megtudnom, hogy Denem miért gondolja úgy, rá nem vonatkozik a csengetési rend? - szegezte neki a kérdést élesen. 

- Persze! - dobta hátra a haját Brina - Emlékszik, mikor tegnap azt mondta, nem a csengő jelzi, hogy elmehetek, hanem ön?

- Igen, a memóriám még mindig kifogástalan, megtudhatom, hogy jön ez ide? - vágta rá rezzenéstelen arccal a férfi. 

- Nos, ha nem a csengő jelzi, mikor mehetek el, akkor azt sem jelzi, hogy mikorra kell odeérnem - Brina megjegyzésére több diák is elvigyorodott a háttérben. Piton azonban pár másodpercig csak némán meredt a lányra, mielőtt megszólalt volna:

- Kifelé az órámról, Denem!

Perselus hűvös kijelentése jobban fájt Brinának, mintha ráüvöltöttek volna. Hát ennyire nem érdekli a férfit? Hogy elintézi egy hűvös "Kifelé az órámról"-ral? Máskor vitatkozott vele, pontokat vont le, büntetőmunkára küldte, de hogy kiküldje az óráról? Ez nem vallott rá. 

- Miért? Mert öt percet késtem? - csattant fel a lány zaklatottan. - Maga még csak be se jött tegnap órára!

- Ennek nincs jelentősége! - vetett rá Piton egy megvető pillantást. 

- De! De van! - vágta rá Brina ingerült hitetlenkedéssel. - Sokkal fontosabb az, hogy maga itt legyen, mint hogy mi itt legyünk!

- Nélkülem is meg tudták írni a házidolgozatukat, ha jól tudom. Ide is adhatná, Denem, ha ennyire lelkes ma. 

Brina erőszakos mozdulatokkal kirángatta a táskájából a pergamentekercset, és nagy hévvel belebaszta Piton kinyújtott kezébe. A férfi ráérősen kitekerte azt, s minden bizonnyal olvasni kezdte, mivel nemsokára így szólt:

- Elárulnád, miért adtad pontosan ugyanazokat a válaszokat a kérdésekre, mint Granger?

- Oh, nem is tudom, talán mert UGYANAZOKAT A KÉRDÉSEKET VÁLASZOLTUK MEG?! El tudja ezt hinni, tanár úr? - kelt ki magából Brina hitetlenkedő haraggal. Perselus tudta a legjobban, hogy ő aztán nem puskázik. Mégis miért puskázna, ő volt az egyik évfolyamelső. Még a feltételezés is sértette. - Egyébként, Neville! Adsz egy pennát? - szólította meg legjobb barátját, mikor rájött, hogy kábé semmi írószer nincs nála épp.