A Nagyúr lánya, Sabrina Denem-Dursley a Roxfortba érkezve apja csínyeit próbálja megakadályozni. Voldi sosem tud haragudni egyszem lányára, de egyikük sem adja fel céljait. Sabrina még a Kis Kiválasztottal, Neville Longbottommal is összebarátkozik...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Egy hosszú, félhomályba burkolózó terem végében álltak. A sötétbe vesző mennyezetet kígyófaragványokkal díszített oszlopsor támasztotta alá, sötét árnyakkal szabdalva a zölden derengő fényt.
Vadul dobogó szívvel álltak a terem csöndjében, tekintetükkel azt keresve, hol lehet Ginny vagy a baziliszkusz. Neville és Brina is elővette szabad kezével a pálcáját, másikkal még mindig egymás nyirkos kezét fogták. Ahogy elindultak az oszlopok közt, minden lépésük visszhangot vert. Mikor az utolsó két oszlop közé értek, mennyezetig érő, emberalakot mintázó szobrot pillantottak meg. A szobor lábánál pedig ott hevert egy égővörös hajú alak.
- Ginny! - kiáltott fel Neville, és Brina kezét elengedve a lányhoz rohant, térdre rogyva mellette. A mardekáros lány is követte a példáját. - Mondd, hogy él! Brina, mondd, hogy nem halt meg! - meredt a barátjára kétségbeesve. Brina a kislány nyakához nyúlt, hogy kitapogassa a pulzusát.
- Bár gyenge, de még van pulzusa. Nem halt meg - sóhajtotta megkönnyebbülten a lány.
- Még - csendült fel egy nyugodt hang mögöttük. Mindkét gyerek egyszerre rezzent össze, és fordult meg felpattanva a földről. Azonban ekkor az idegen alak is ugyanolyan meglepett arcot öltött, mint ők.
- Sabrina? - kérdezte a magas, fekete hajú fiú a legközelebbi oszlop mellett. Testének körvonalai kissé elmosódottnak tűntek, mintha egy párás ablak mögött állna. A lány gyanakodva meredt rá, hirtelen meg nem mondta volna, honnan ilyen ismerős ez a szerzet. Mindenesetre nem örült annak, hogy ismeri őt ez az alak. Neville megilletődötten kapkodta a fejét kettejük között.
- Hát nem ismered fel a saját apádat? - mosolyodott el szívélyesen a fiú. Brina meglepetésében hátrahőkölt. Mindenre számított ennek a körülbelül tizenhat éves fiúnak a szájából, csak arra nem, hogy benyögi: én vagyok az apád.
- Az nem lehet. Az én apám nem egy kísértet - jegyezte meg epésen a lány, miközben végigmérte az ifjút. Elidőzött az arcánál, mivel nem tudott amellett elmenni szó nélkül, mennyire hasonlít önmagára.
- Ahogy én se vagyok az. Csupán egy emlék. Egy emlék, amit egy napló őrzött meg ötven évig - a szobor óriási lába felé mutatott. Attól nem messze ott feküdt a padlón a kis fekete napló. Immár Brina sem tagadhatta az egybeesést.
