Tudsz titkot tartani?

V./7. SVK-oktató kerestetik

A péntek ugyanolyan borongós időt hozott, mint a hét addigi napjai. Brinában már csak két dolog tartotta a lelket: az egyik a küszöbön álló hétvége volt, mikor újból okklumencia órája lesz Pitonnal. A másik az a gondolat volt, hogy a kezének metélése közben esetleg lát majd valamit Ron produkciójából. Umbridge dolgozószobájának ablaka ugyanis a távoli kviddicspályára nézett. Bár kis dolgok voltak ezek, de azért némi fényt csempésztek Brina éjsötét hangulatába. Sosem volt még ilyen szörnyű első hete a Roxfortban. 

Délután ötkor - reményei szerint utoljára - bekopogott Umbridge szobájába. A tűhegyes penna és az üres pergamen már várta. 

- Tudod, mi a dolgod, kedvesem - szólt negédes mosollyal Umbridge. 

Brina kezébe vette a pennát, és kinézett az ablakon. Egy kicsit eltolta a székét jobbra, tegnap ebből a szögből pont jól látta a Mardekár csapatának válogatását. Millicent bekerült őrzőnek, aminek rendkívül örült, ráadásul így már nem ő volt az egyedüli lány a csoportban. 

Most is látta röpködni a diákokat a póznák körül, de hogy melyik lehetett Ron, azt lehetetlenség lett volna megállapítania. Alkonyodni kezdett, a pergamen pedig már piroslott a rácsöpögő vértől, de Ron még mindig nem került sorra. Mikor legközelebb felnézett, mér teljesen besötétedett, és semmit nem lehetett látni a pályából. 

- Lássuk, nyomot hagyott-e a munka! - búgott fel Umbridge, azzal megszemlélte Brina kezét. - Azt hiszem, sikerült megértetnem veled, amit akartam. Most elmehetsz. 

A lány felkapta a táskáját, és kirobogott a szobából. Egyenesen a Griffendél klubhelyisége felé vette az irányt, hogy kiderítse, mi lett Ronnal végül. A hangos zsibongásból már előre tudta, hogy ünneplés folyik, de hogy kinek a tiszteletére, az csak akkor tudatosult benne, mikor maga Ron lépett mellé, vajsörös kupával a kezében. 

- Sikerült, Brina! Engem választottak! Én vagyok az őrző! - azzal vajsört löttyintve a lány talárjára, derékon ragadta őt, és nagy hévvel megcsókolta. 

- Mi?... Jaj, de jó! - mosolyodott el a lány, bár vérző jobbja veszettül sajgott, és valami meghatározhatatlan, rossz érzés gyötörte. 

- Tessék, egy koccintós! - biztatta Ron, és a kezébe nyomott egy palackot. - El se merem hinni... őrző! Én! 

- Hol van Neville? - kérdezte Brina, mire barátja kissé meghökkent. 

- Az előbb még itt volt - vont vállat Ron sértődötten. 

- Felment a hálótermünkbe - szólt közbe Harry kisegítőleg. - Azt mondta, nem érzi jól magát...

Ekkor Brina már tudta, hogy rossz előérzete nem volt alaptalan. Átvágva a griffendéles tömegen, egyenesen a fiúk hálókörlete felé vett az irányt. Kettesével szedte a lépcsőket, s szinte beesett a fiúk szobájába, ahol Neville az ágyán feküdt.

- Neville! Mi történt? A sebhelyed...? - zihálta, lerogyva az ágy szélére. Neville felült, és fáradtan bólintott egyet. 

- Az előbb csak úgy belenyilallt a fájdalom, de nem is tudom, ezúttal más volt, mint eddig... A rekeszizmom rángatózni kezdett, és úgy éreztem, mintha valaki... hagyjuk, ez hülyeség... - motyogta. 

- Nem, nem, mondjad! - erősködött Brina, megpaskolva Neville térdét. 

- Szóval úgy éreztem - sóhajtotta a fiú megadóan, tudván, ha Brina ki akar szedni belőle valamit, akkor ki is fogja azt szedni belőle. - Mintha... mintha valaki az elmémbe akarna behatolni...

- Lehet, hogy valóban ez a célja - gondolkodott el Brina. - Viszont tavaly akkor is fájt a sebhelyed, mikor Voldemort érzett valami intenzívet. Szóval lehet, most is ez volt, de lehet, hogy apám be akar hatolni valóban az elmédbe. Annyira jó lenne, ha ki tudnám szedni belőle, de ez nem levéltéma. Szia Apa! Nem próbáltál meg mostanában behatolni a legjobb barátom fejébe, hogy rávedd, hozza el a jóslatot neked?