𝐡𝐨𝐩𝐞

𝐟𝐢𝐟𝐭𝐡

𝐇𝐎𝐏𝐄

Másnap délelőtt hangos dörömbölésre ébredek. Kómásan nyitom ki a szemem, és hunyorogva próbálom kitalálni, hol is vagyok. A tipikus szállodai szoba világos falai és letisztult bútorai merőben eltérnek a saját szobámtól. Kell néhány másodperc, mire leesik, hogy nagyon nem otthon ébredtem, hanem egy puccos hotelben. A turné.

Az ajtó felől érkező hangos kopogás nem marad abba, inkább csak erősödik, mire morogva temetem a párnába az arcom.

– Collins! – hallom meg Dean hangját az ajtó túloldaláról. Meglepetten felkapom a fejem.

– Collins! – ismétli Dean, mire sóhajtva kikászálódom az ágyból, és elbotorkálok az előszobáig.

A tükörbe pillantva gyorsan ellenőrzöm a kinézetem, ami egész elfogadható, majd kitárva a szoba ajtaját szembetalálom magam a banda gitárosával.

Haja kócosan hullik a homlokába, de látszik rajta, hogy nem kevés idejébe telt így beállítani. Barna tekintetét az enyémbe fúrja, majd ezt követően leplezetlenül végigmér. Szája halvány mosolyra húzódik, miközben a tekintete fel- le siklik rajtam.

– Khm – köhintek, mire Dean összerezzen, és átható pillantása újra megtalálja az arcomat. – Mit akarsz? – kérdezem, nem túl barátságosan, de Dean figyelmen kívül hagyja.

– Te még aludtál? – kérdezi meglepetten, mire bólintok.

Igen, aludtam, mivel a fél éjszakát ébren töltöttem, és csak hajnalban tudtam lehunyni a szemem.

– Szóval, mit akarsz?

– Megyünk várost nézni, nem mondta Martin vagy Claudia?

– Nem – sziszegem, és egy pillanat alatt kimegy az álom a szememből.

– Na, mindegy. Siess, már mindenki elkészült, csak rád várunk.

– Basszus – rázom meg a fejem. – Jó, tíz perc és lent vagyok.

– Remek – biccent, és elindul a folyosón a liftek felé.

– Dean – szólok utána, mire megfordul, de úgy, mintha csak szívességet tenne nekem, és kérdőn néz rám.

– Köszi, hogy szóltál.

– A többiek küldtek fel – vonja meg a vállát, mire csak megrázom a fejem, és becsukom az ajtót.

Miért is gondoltam egy percig is, hogy magától jött szólni, hogy várnak rám? Ahhoz ő túl bunkó.

De... ez miért zavar engem? Nem is érdekel, mit gondol, igaz? Nem zavar, zárom le a beszélgetést saját magammal, majd a fürdő felé veszem az irányt, ahol rekordsebességgel készülök el.

✧

A hallba leérve látom, hogy tényleg ott vár a csapat minden tagja. Logan szokásához híven egy pillanatra sem szakad el a telefonjától. Dean is a maga készülékét bámulja, de ahogy látom, nem köti le túlságosan. Mike unottan üldögél, illetve félig fekvő pozícióban heverészik az egyik kanapén, míg Lily Jackson vállára hajtva a fejét próbál nem visszaaludni. Martin kicsit távolabb telefonál, mellette Claudia toporog a magassarkú cipőjében.

– Na mire vártok? – pillant a fiúkra a menedzser, akik értetlenül néznek vissza rá.

– Hogy érted? – kérdezi végül Chris.

– Nem mentek?

– Nem úgy volt, hogy te is jössz? Mármint ne értsd félre, örülünk, hogy nem így alakult, de azt hittük, mind megyünk – magyarázza Mike, mire Martin csak megforgatja a szemét.